Értő hallgatás

A rendszerváltás után, amikor már mindenhová elért a tömegmédia, majd az internet, a kapcsolódás lehetőségét pedig mindenki folyton magánál tartja az okostelefonjával, elsősorban az érzelmeiket, kapcsolataikat illetően távolodnak egymástól mindegyre az emberek. A technika állandó kapcsolódási lehetőséget kínál – de azok nem valódi kapcsolatok, amikor az egymás mellett ülők mindegyike a mobiltelefonját nyomkodja, s nem szól a másikához.

Mindenki szorulhat segítségre. De aki nem kapcsolódik a másikhoz, természetesen a segítségére sem számíthat. A felnőttek egy része pedig azért nem kér segítséget, mert úgy érzi: ezzel bevallja a gyöngeségét, miszerint nem képes egyedül megoldani a problémáját. Magyarországon még nem divat, sőt sokak számára szégyellni való külső segítőhöz fordulni.

Az viszont nem igaz, hogy kevés ember hajlandó más gondjaira is figyelni. Virág Gergely szegedi személyiségfejlesztő tréner szerint nagyon sokan tudnak feltöltődni azáltal, ha másoknak segítenek. Segíteni azonban nem könnyű, mert nem egyszerű azt megközelíteni, aki rászorulna a segítségre. Nem árt bizonyos módszereket megtanulni. A szakember szerint a legtöbb segítő szándék ott szenved hajótörést, hogy a segítséget nyújtani szándékozó saját magából indul ki. A  maga szemszögéből szeretné megmondani másoknak, mit kéne tenniük. Így persze ellenállásba ütközik, hiszen az illető nem ritkán amúgy is zaklatott, szorongó lelkiállapotban van.

Sokkal hatásosabb, ha megpróbálunk ráhangolódni a másikra. Ennek a legalapvetőbb formája a segítő beszélgetés, aminek pedig nagyon fontos része az értő hallgatás. Nem is kell tanácsot adni, csak hagyni, hogy a másik megfogalmazza a problémáját. Esetleg a lényeg megismétlésével jelezhetjük, hogy megértettük. Gyakran már ennyi is elég, hogy a másik embert kibillentsük tehetetlen állapotából, s megkönnyítsük neki, hogy saját maga találjon megoldást a problémájára. Konkrét tanácsot adni azért is kockázatos, mert ezzel átvesszük a felelősség egy részét: később mondhatja, hogy követtem az útmutatást, de még rosszabb lett, mint előtte volt.

Egyeseknek született tehetsége van a kapcsolatépítéshez – de bárki számára megtanulható. Az egyik legnehezebb lépés, hogy kimozdítsuk a társunkat frusztrált, apatikus állapotából. Segíteni szokott, ha megkérdezzük: volt-e a múltban hasonlóan nehéz helyzetben, s hogyan sikerült abból kikerülnie? Minden segítésnek a legjobb módja, ha sikerül az illető saját lelki energiáit mozgósítani.

Kamasznak lenni nagyon nehéz életkor. Elvész a gyermekkorban megélt biztonság, mert az iskolában, a kortárs csoportban nagyon sok a bizonytalanság. Számos hatás éri a fiatalt, s mert folyton változik a világnézete, nem tudja, hogyan reagáljon ezekre. Fontos felfognunk a viselkedésük mögött húzódó szándékot. Ha megértjük, miért számítógépeznek, játszanak az interneten, netán drogoznak, akkor leszünk képesek nekik valódi segítséget nyújtani. Ugyanakkor a hierarchiákat kialakító kortárs csoport a neten is utolér bárkit.

Ha a szülő rájön, hogy a gyereknek nem a gépezésre volna szüksége, hanem biztonságra, segíthet neki újrateremteni azt. Ha szeretne valamilyen presztízssor előkelő helyén állni, lehet neki segíteni abban is, miképpen léphet előre, hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit. De a szülő arra is példát mutathat – akár a saját életéből –, hogy le lehet válni az ilyen rangsorokról, ettől eltérő helyet kialakítani a közösségben. Aki kitartóan így viselkedik, egy idő után nem piszkálják – persze neki is le kell mondania arról, hogy ő zrikáljon másokat.

A legfontosabb: beszélni kell a másik emberrel – türelemmel, megértéssel.