Irodista mackóalsóban

Home office, vagyis iroda a nappali csücskében vagy a kisszobában: az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban találkozunk ezzel a megoldással. Hazánkban egyelőre nem dívik e foglalkoztatási forma, százból csupán ketten-hárman dolgoznak a saját lakásukban – talán azért, mert sok főnök azt hiszi: otthon csak lazsál a kolléga. Az európai listavezetők a hollandok, a finnek és Luxemburg polgárai, náluk már 12-14%-os az arány. Az EU országaiban a távmunka az 50–64 évesek között a leggyakoribb: ezt a korosztályt alkalmazzák például független tanácsadóként, vagy ők a családi cégek vezetői. A személyiségtől is függ, ki hogyan dolgozza fel, hogy nem kell naponta bejárnia.

E rugalmas formát a legtöbb országban elsősorban a nők kedvelik. Amíg kicsi a gyermek, a távmunka remekül beválik részmunkaidőben is. – Miközben komoly hangon telefonálok, senki sem sejti, hogy még pizsamában vagy melegítőben vagyok, s a gyerek a nyakamban lóg. Nem szerettem volna még visszatérni a mókuskerékbe, de miután a fiam elmúlt egyéves, délutánonként időt szakíthattam egy-két feladatra. Így a gyereket nem kellett túl korán bölcsődébe adni, de mégsem feneklett meg a karrierem – meséli egy kismama. Hogy a nők képesek egyszerre több dologra figyelni, e készségüket kiélhetik: amíg alszik a kicsi, összedobnak egy Excel táblát, miközben lefut a program a mosógépen, megírnak egy jelentést.

Némely szakmában – hála az internetnek – igazából mindegy, hogy hol művelik. A számítógépes programozó például nyugodtan ügyködhet otthon, ha a munkája nem céghez kötött ipari titok. A tudományos kutató is megírhatja a lakásában a tanulmányát. – Korábban a fővárosban éltünk, de elegünk lett a zajból, porból. A férjem programozó, remekül keres, ráadásul nem kell gyakorta bejárnia a céghez, ahonnan a megbízásait kapja. Bátran dönthettünk úgy, hogy vidékre költözünk, vettünk is egy erdő melletti szép kis házat. Reggelente kiülünk a kertbe, és hallgatjuk a madárcsicsergést – mondja egy feleség, aki három gyermek mellett a családanyai teendőinek él.

Akadnak, akik megrészegülnek a szabadságtól: egyáltalán nem hiányzik nekik az íróasztal, a munkahelyi kötöttség. – Több mint tíz évig álltam a katedrán, de amikor az élet úgy hozta, könnyedén hátat fordítottam a tanárinak meg az óravázlatoknak. Most abból élek, hogy csoportos túrákat szervezek a világ távoli tájaira. Élvezem, hogy a tengerparton, egy kráter vagy szikla mellett mondom el a csoportomnak, mit kell tudniuk a látnivalóról. Most úgy tanítok, ahogyan mindig is szerettem volna: nekem ez valóra vált álom – magyarázza egy középkorú, de örökifjú túravezető. Ha ritkán itthon van, a kedvenc kávézójában dolgozgat a laptopján. Ő a ritka kivétel, aki számára még a home office falai is szűknek bizonyulnak…