Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

A férjem családjában megsűrűsödtek a gondok: anyósom és apósom 42 évi házasság után tavaly elváltak. Az oka, bármilyen furcsán is hangzik, az apósom nyugdíjazása. Fiatalok voltak, amikor összekerültek, minden adott volt a jó házassághoz, ami működött is négy évtizedig. Egyetlen gyermekük született 40 évvel ezelőtt, a férjem. Laci mindent megkapott, egyetemre járatták, nyelvet tanult, s amikor egybekeltünk, segítséget az elindulásunkhoz. Engem is befogadtak, szinte édeslányukként kezeltek. Az anyósom komolyabb, csendesebb típus. Az apósom viszont vidám, nagyhangú, szeretetet sugárzó, kedves mackó. Volt. Sajnos, hogy ezt kell mondanom, mert nagyon megváltozott.

Nem akart még nyugdíjba menni felelős vezetői állásából, ahol 90 embert irányított. De különféle vállalati pozícióharcoknak áldozatául esve, tulajdonképpen elküldték. Így 63 évesen, ereje teljében nyugdíjas lett, s nem tudott magával mit kezdeni. Attól fogva mintha kicserélték volna. Rossz közérzetéhez bűnbakot keresett, és meg is találta az anyósom személyében. Az élő fába is belekötött, dúlt-fúlt, káromkodott álló nap. Mígnem az anyósom egyszer csak azt mondta: ebből elegem van, nem várom meg, amíg meg is ütsz, elválok! Az apósom megdöbbent, de ahelyett, hogy magába szállt volna, még vadabb lett. Elváltak, nemrég sikerült eladniuk a házat, amiből mindketten egy kisebb lakást tudtak venni. De az apósom még most sem tért magához, nem ért semmit. És persze rá maradt minden házimunka saját maga után, bár fogalma sem volt, hogyan kell főzni, mosni, takarítani.

Az unokáit továbbra is nagyon szereti, és azok is őt. De velünk ellenséges, mivel hiába várja, hogy a pártjára álljunk. (Ezt amúgy fordítva sem tesszük.) Sokat romlott a viszonyunk, ugyanakkor nagyon sajnáljuk őt, mert teljesen elvesztette a lába alól a talajt. Mit tehetnénk érte? 

Üdvözlettel: Krisztina

Kedves Krisztina! 

Gyakran kapok hasonló levelet, amiben valamelyik családtag azt panaszolja, hogy a nyugdíjba ment, de még életerős ember – legtöbbször férfi – nem tud mit kezdeni magával. A család azzal segíthet, hogy elfoglaltságot talál neki. De önök nincsenek abban a helyzetben, hogy az apósa elfogadná a jó tanácsot. Most türelemre van szükség. Még friss a válás traumája, de remélhetőleg előbb-utóbb megnyugszik, talán még új párt is talál magának. Addig is mutassák ki, hogy szeretik és szükségük van rá. Ennél többet nemigen tehetnek egy tévúton járó felnőtt emberért. De ne higgye, hogy ez olyan kevés… 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes