Csendélet Szabad Földdel

Miután 1945. augusztus 29-én – címoldalán Nagy Imre vezércikkével – megjelent a Szabad Föld első száma, Böcskei István édesapja – akit szintén Istvánnak hívtak – kíváncsian várta, milyen lesz a lap. Nem kellett hosszú idő, hogy eldöntse: 1946. január 1-jétől előfizet rá. Idősebb Böcskei István sajnos 1960-ban, fiatalon elhunyt, s a fia – aki elejétől fogva olvasta az újságot – úgy döntött, folytatja az előfizetést.

Akkor még legényember volt, de már udvarolt a szintén veszkényi Orbán Máriának. Amikor 1961. november 25-én – Katalin-napon – örök hűséget esküdtek egymásnak Mariskával, volt hová hoznia: a házat, ahol ma is laknak, 1959- ben építették a szüleivel. Két gyermekük született: 1964-ben Marika, 1966-ban pedig István. Böcskei István és felesége mehetett volna a veszkényi Tordosa-menti Tsz-be – ahová idősebb Böcskei István 1960-ban, nem sokkal a halála előtt több mint hat hold földdel lépett be –, de ők másként határoztak. Mariska előbb a Soproni Állami Gazdaságban, majd Kapuváron a ruhaiparban, a Triumphnál vállalt munkát, a családfő pedig hű maradt Győrött az ÉPFU-hoz, ahol 1957-től rakodómunkásként, majd 1960-tól – egészen a nyugdíjazásáig – teherautó-sofőrként dolgozott. Mellette művelték a kertet – a házhoz 800 négyszögöl tartozik –, disznót hizlaltak, baromfit tartottak, volt tehenük is.

Életük egyik legemlékezetesebb napja 1973. szeptember 24-e, amikor átvehették az első autójukat: egy bordó Zsigulit. A Szabad Földben követték a Merkúr sorszámait, egy évet vártak rá, és 19 évig megvolt. Százhúszezer forintot fizettek érte, s a következő kocsijuk – egy „kocka” Lada, a rendszerváltozás után nem sokkal – már 400 ezer forintba került. Tizenöt éve, hogy nincs autójuk, pedig nagyon hiányzik – de nem tudnák fenntartani.

Böcskei István októberben 85 éves lesz, felesége a jövő júliusban tölti be a nyolcvanat. Lányuk a szomszédos Babótra ment férjhez, fiuk Veszkényben lakik a családjával. Mindkét gyermeküknél két-két unokájuk született, s Andráséknak már van egy kisfiuk, Bence: ő az első dédunokájuk.

Fájdalom, hogy már egyikük szülei sem élnek. István bátyánk édesanyja a férje után 33 évvel távozott, és két évvel ezelőtt a nővére is meghalt. Ő maga ötvenévesen súlyos beteg lett, tüdejének bal felső lebenyét el kellett távolítani. Nehéz napok voltak, hisz’ az édesapja ugyanilyen idős korában tüdőbetegségben halt meg. Egy éven át táppénzt kapott, aztán leszázalékolták, s hál’ Istennek rendbe jött. A koránál sokkal fiatalabbnak látszik, jól tartja magát. Mariskának viszont a szívével van baj, hamar elfárad, 2014 óta évenként három hetet a soproni szívszanatóriumban tölt.

Gyermekkoruktól megszokták a nehéz munkát, mindig sokat dolgoztak. A nyolcvanas években volt, hogy hatvan disznót is tartottak, az Állatforgalmi Vállalat megelőlegezte a malacok árát és felvásárolta a hízókat. Ma már többet pihennek, ebéd után szundítanak egyet, elüldögélnek a konyha előtti „kiülőn”, olvasgatnak, a kisasztalon most is ott a Szabad Föld. Azt szeretik benne, hogy nem száraz politikával van tele, hanem értelmes, emberi dolgokról szól. És hasznos tanácsokat ad a mindennapi élethez, a kertészkedéstől az egészségig. Kiolvassák elejétől végéig, Böcskei István a történelmi témájú írásokat különösen kedveli, érdekli, mit gondolnak mások a világról, de egy-egy különleges ételrecepten is megakad a szeme. Mariskának pedig a lap igazi kincsesbánya: kipróbálja, félreteszi, megőrzi azt, amit jónak lát benne. A  csemegeuborkát például ma is aszerint rakja el, ahogyan az 1967. szeptember 3-i számban – az oldalt elém teszi –, az Érdemes-e befőzni? című cikkben, a Család, otthon rovatban olvasta. Csak a kötést, horgolást hiányolja most, azt nagyon szerette.

Tisztaság és rend a portán, gyönyörű a kert – a paradicsomot külön megcsodáljuk –, a vasárnap délutáni csendben búcsúzunk Böcskeiéktől. Úgy érezzük, a Szabad Földdel együtt mi is családtagok lettünk náluk. Köszönjük lapunk iránti hűségüket, kívánunk hosszú, boldog életet, jó egészséget nekik!