Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Négy éve vagyunk házasok Danival. A kislányunk bölcsődés, tündéri, szép és nagyon jó gyerek. Mindkét családban az első unoka, rajong érte mind a négy nagyszülő. Nekem az anyósommal-apósommal semmi bajom, kedves, szolid emberek, úgy bánnak velem, mint a saját lányukkal. Ám a főnök a családban az apósom anyja, a férjem nagymamája. Egy portán van a háza az anyósomékkal, ötven méter lehet a két ház között, és sajnos naponta többször is átmegy. Nyolcvanéves, de nagyon jól bírja magát. Kerti munkát nem kell végeznie, mert a fia és a menye mindent megcsinál, főznie sem kell, mert átviszik neki az ebédet, bevásárolnak neki – tehát rengeteg fölös energiája marad. Ezért 35 éve szekálja a menyét, s most már engem, az unokamenyét is…

Persze ezt el nem ismerné. Azt mondja, ő az a fajta ember, akinek az őszinteség a legfontosabb, ami a szívén, az a száján. Ezért semmi nem gátolja abban, hogy bármikor megbántsa a családtagjait. Például a szülésem után rajtam maradt nyolc kilóról hetente megkérdezi, mikor adom le. Hozzáteszi: aztán ne csodálkozz, ha félrelép a férjed. Amikor a kislányom kétévesen még nem beszélt folyékonyan, azt mondta: a mi családunkban még nem volt fogyatékos gyerek! Ahelyett, hogy megköszönné, hogy a menye mindennap ebédet ad neki, szinte naponta kritizálja: a leves túl sós volt, a krumpli túl kemény, a menü unalmas – hozzáteszem, az anyósom remekül főz. És ez így megy, a Mama mindenkinek beszól, mindenkit ledorongol. S mivel soha nincs következménye, senki sem küldi el a fenébe (na, én gyakran szeretném), ezért egyre kevesebb a gátlása. Azt mondják, mindig ilyen volt, de azért az évek során egyre undokabb. Leszólja a saját fiát, az unokáját (a férjemet) is, és amint írtam, a kétéves dédunokáját is. Senki sem sértegeti vissza, talán féltik az örökséget is. Most várom a második gyermekemet, és naponta idegesít fel ez a gonosz öregasszony… 

Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó! 

Sajnos vannak ilyen öregek, akik a koruk miatt feljogosítva érzik magukat arra, hogy szeretetet, tapintatot, elemi udvariasságot félretéve sértegessenek másokat. Sok családban akad ilyen rossz természetű öregember, férfi is, nő is. Nekem is volt ilyen nagynéném, hát bizony, senki sem rajongott érte a családban, de veszekedés helyett inkább kerültük. Ám belátom, hogy ilyen közelségben ez nehezen megvalósítható. De azért egy várandós kismamának nem kell eltűrnie, hogy lépten-nyomon belekössenek, még ha ötven évvel idősebb is az illető. Azért halkan megkérdem, hol van ilyenkor a férj, a drága mama unokája, hogy megvédje a feleségét? Mert ez az ő dolga lenne. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes