Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Már írtam önnek az anyósomékhoz fűződő nem túl rózsás kapcsolatomról. Jelenleg ott tartunk, hogy nem beszélünk egymással. Hogyan jutottunk idáig? Egy banálisnak tűnő ügy miatt, amiből persze az egész család engem hoz ki fekete bárányként. A kisfiunk 2016 februárjában igen nehéz terhesség után makkegészségesen, időre született. Öt hónapig gyakorlatilag denevér pózban feküdtem napi 23 órát, hogy bent tartsuk, de sikerült. Ez az időszak mindenkit megviselt, kivéve talán őket: egyszer meg nem látogattak a kórházban, fel sem hívtak.

Mondanom sem kell talán, hogy az anyósomtól semmilyen segítséget nem kaptam soha sem a gyerek gondozásában, sem a házimunkában. Soha nem vigyáztak a gyerekre, de kioktattak a nevelésről. Nekem azért 21 év tanítással van némi rálátásom a gyereknevelésre...

Szokásukká vált a skype-olás. A férjemnek nagyon kényelmes volt, hogy bekapcsolta a mamáékat, és kényelmesen elült a fotelban a képernyő előtt. Gyakorlatilag betelepedtek az otthonunkba, még ha virtuálisan is, és a férjem az értékes esti órákat azzal töltötte, hogy jó fiú módjára hallgatta az anyukája végeláthatatlan sztorizgatását. S ezek az esti beszélgetések valahogy mindig oda fordultak, hogy miért így eszik a gyerek, miért ezt stb. Aztán egyszer elszakadt a cérna. Nem mondtam semmi durva szót, csak emelkedett hangon közöltem, hogy szálljunk már le erről az evési témáról, majd bevonultam egy másik szobába, hogy lecsillapodjak. De utánam jött, hogy ő csak jót akar és hallgassam meg. Megkértem, hogy menjen ki a szobámból, mert nem akarom meghallgatni, amit mond. Erre hisztérikusan becsapta a szoba ajtaját, és elkezdett ordibálni velem a gyerek előtt. Az apósom közölte, hogy soha többé nem akar látni a házukban, így a férjem hetente egyszer elviszi a gyereket hozzájuk. Viszont ők jönni akarnak, és itt a nagy dilemma, hogy ezt hogyan oldjuk meg. Nem mondhatom, hogy ne jöjjenek ide, mivel a ház közös a férjemmel. De hogy én a saját otthonomból száműzve legyek, mikor ők idejönnek? 

Üdvözlettel: Lilla

Kedves Lilla! 

Ennél jóval hosszabb levelében több példát is felhoz, amelyek apróságoknak tűnnek, de értem, hogy egy idő után összeadódnak. Ne vegye rossznéven, de higgye el, sok nagymama (magamat is beleértve) próbál okoskodni étkezési tanácsokkal, ez még nem a világ vége. Csak hát, mint mondta, néha betelik a pohár. Próbáljon meg mégiscsak közeledni feléjük, mert ennek így nem lehet jó vége, a házassága is rámehet. Egy mondat, valami ilyesmi: ne haragudj, ideges voltam, béküljünk meg, mindnyájunk érdekében… 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes