Kinek mondjam el?

Család-otthonUjlaki Ágnes2018. 11. 03. szombat2018. 11. 03.
Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Napok óta próbálok időt szakítani rá, hogy írhassak önnek, de nem sikerült. Most éjszaka van, a naponkénti 5-6 órás alvásomból faragom le ezt a levélírásnyi időt. Mivel az évek során már kétszer is adott tanácsot, amit hasznosítani tudtam, most is remélek legalább valami biztató szót. Bár ilyen nehéz élethelyzetben még sohasem voltam…

Hatvanhat évesen éppen ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek kétfelé vannak kötelezettségei. Még segítem a gyerekemet, de már az idős szülőmet is kell. Közben pedig a legtöbb segítségre a férjem szorul. Súlyos szívbeteg, nem operálható, így – rövidebb-hosszabb kórházi megszakításokkal – otthon ápolom. Gyakorlatilag egész nap fekszik. Jobb napokon zuhanyozni egyedül is tud, délben odaül az ebédhez, de rosszabb napokon még erre sem képes. Csak akkor vidul fel, amikor az unokánk jön hozzánk. Szerencsére ő elég gyakran jár, ami, bár nekem pluszmunkát jelent, bearanyozza az életünket. Az a rend alakult ki, hogy péntekenként én megyek érte az óvodába, elviszem a balettórára, aztán nálunk alszik kétszer, majd vasárnap reggel érte jön a lányom és a második férje. Ez még csak kétéves házasság, ezért nekik kell a kettesben töltött két este. (Az unokám édesapja nincs jelen a gyerek életében.)

Közben foglalkoznom kell 92 éves édesanyámmal is. Egyedül él, sem a bátyám, sem a mi lakásunk nem akkora, hogy magunkhoz tudnánk venni. Amúgy hallani sem akarna ilyesmiről. Szellemileg és fizikailag is viszonylag jól van, de bevásárolni, főzni, takarítani már nemigen tud. Magát ellátja és megmelegíti az ebédjét, amit egy héten háromszor én viszek, s neki is bevásárolok. Háromszor pedig a bátyám csinálja ugyanezt.

Elhiszi, hogy roskadozom a terhek alatt? Egyszer-kétszer megkértem a lányomat, amikor úgy alakult, hogy vigye el az apját az orvoshoz vagy vásároljon be a Maminak. Nagyon kelletlenül tette. Ha meg panaszkodtam, hogy nagyon sok van rajtam, akkor felcsattant: jó, akkor majd az unokát nem hozzák. Aki az egyetlen öröm az életünkben… 

Üdvözlettel: Mária

 

Kedves Mária! 

Valóban rengeteg teher nyomja a vállát. Szomorú, hogy az ifjabb nemzedék ennyire nem szolidáris, ez nagy önzésre vall. Az bizonyára nem igazi vigasztalás, hogy ez a sok megpróbáltatás nem tart örökké. Úgyhogy csak gyakorlati tanácsot tudnék adni, apróságokat. Hogy például pénteken ne önnek kelljen a balettórára vinni a gyereket, hanem az anyuka vigye oda este önökhöz. Sok erőt kívánok mindehhez, és kérem, írjon, ha szeretné kiönteni a szívét. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek