Nyolc spániel

A kutyatartó szomszéd megtámadta a határozatot. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a keresetében több mindenre is hivatkozott. Az egyik fő érve az volt, hogy a határozat a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközik, szerzett jogokat sért, hiszen a nyolc kutya már megvan, s a határozat gyakorlatilag arra kényszeríti őt, hogy elköltözzön. A másik érve az volt, hogy a társasházi törvény elsősorban a közös tulajdonú épületrészek használatát engedélyezi szabályozni. A  külön tulajdonú részek esetében a nem lakás céljára történő használat korlátozását teszi lehetővé. A házirend tartalma is kötött: építési-szerelési munkák, zajjal járó egyéb tevékenység szabályozására nyújt lehetőséget. Azt, hogy egyébként ki mit csinál a saját lakásában, amíg nem zavarja a többieket, nem szabályozhatja a közgyűlés. Amennyiben viszont a kutyák zavarják a többi lakót, birtokvédelmet kérhetnek, és a birtokvédelmi perben a bíróság kimondhatja, hogy a nyolc kutya tartása a szükségtelen zavarás kategóriájába esik-e.

A társasház azzal érvelt, hogy a társasházi törvényben szereplő felsorolás nem taxatív, vagyis nemcsak azt lehet szabályozni a házirendben, amit ott leírnak, hanem mindent, ami a békés együttéléshez szükséges. A bíróság levezette, hogy a kutyatartásra vonatkozó szabály nem visszaható hatályú, mert a jövőre vonatkozik, vagyis az érvényesség kezdetétől nem lehet többet tartani két kutyánál. A társasházi törvényt úgy értelmezte, hogy a tulajdonosok bármit szabályozhatnak, akár szigorúbban is, mint ahogyan az országos vagy helyi rendelkezések megengedik. Ugyanis a tulajdonostársak olyan szoros együttműködésben kénytelenek élni, ami korlátozhatja a többi lakástulajdonos tevékenységét. A kisebbségben maradt tulajdonos kérhet kisebbségvédelmet a többség határozatával szemben, de ezt is csak akkor, ha a többség szükségtelen vagy aránytalan korlátozásokat vezetne be. Hogy a negyven négyzetméteres lakásban ne lehessen nyolc kutyát tartani, hanem csak kettőt, az nem minősül szükségtelen vagy aránytalan korlátozásnak.