Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Hatvankét éves özvegyasszony vagyok. Hat éve vesztettem el a férjemet, akivel 28 évet éltünk le csendes boldogságban. Jó férjem volt, nagyon megsirattam, sokáig ki sem láttam a gyászomból. Aztán lassan felocsúdtam, s a nagy magányt érzékeltem. A gyerekeimnek már saját családjuk van, összesen három unokámat szeretgethetem – de sajnos, nem laknak túl közel hozzám. A fiamék a fővárosban élnek, a lányomék is a Dunántúlon, én meg alföldi városomban egyedül. Vagyis hát, egészen mostanáig egyedül.

És itt térek rá arra, ami miatt írtam önnek: egyszerre vagyok boldog és gondterhelt. Másfél évvel ezelőtt egy gyógyfürdőn töltöttem tíz napot. A második napon megismerkedtem Gyulával. Ő nálam négy évvel idősebb özvegyember, egyetlen fia külföldön él. Megvallom, imponált, hogy ez a kifejezetten jó külsejű, sportos, jó tartású férfi a figyelmével tüntetett ki. Nagyon sokat beszélgettünk, s amikor elváltunk, mindketten úgy éreztük, kell még valami folytatásnak lennie! Mivel a szerencsés véletlen folytán csak tizenegy kilométerre lakik tőlem, már két nap múlva meglátogatott. Azóta együtt vagyunk. Nagyon jól megértjük egymást, nem hittem volna, hogy ebben a korban még egyszer utolérhet a kölcsönös szerelem.

Gyula a születésnapomon megkérte a kezem. Ezt el kellett mondanom a gyerekeimnek, hiszen őket is érinti. Hát, nem jól vették. A fiam szerint Gyula megunta, hogy főzzön, mosson, takarítson magára, kell egy házvezetőnő. (A barátom amúgy szeret főzni és nagyon is tud. A mosást a mosógép elvégzi, takarítani jár hozzá valaki.) A lányom szerint ebben a korban már az unokákkal kellene foglalkoznom, ciki, hogy 62 évesen a szerelmen járjon az eszem. Még nem is találkoztak, de már előítéletesek vele szemben.

Nem akarom a gyerekeimet elveszíteni, de a páromról sem szeretnék lemondani. Felajánlottam, hogy egyelőre papír nélkül költözzünk össze, de ő ragaszkodik az esküvőhöz. 

Üdvözlettel: Lívia

Kedves Lívia! 

Nyugodtan menjen feleségül Gyulához. Ebben a gyerekeinek nincs szavuk, ez csupán az önök döntése lehet. Lehet, hogy ügyesebb lett volna a gyerekeit nem rögtön az esküvő hírével sokkolni, hanem fokozatosan megismertetni az anyjuk barátjával… A fiatalok nehezen tudják elképzelni, hogy hatvanas emberek még társra vágyhatnak. Legyen velük türelmes, ugyanis biztosan megszokják majd az új helyzetet. A párjának pedig ne adja tovább a rosszmájú megjegyzéseket, ne induljon az ő részéről sértettséggel az ismeretség. Ne féljen, adja át magát a boldogságnak. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes