Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Kíváncsi lennék a véleményére, lehet-e még rendbe hozni egy családon belüli megromlott viszonyt. A nászasszonyomról és rólam van szó. Igazából minden adott lenne hozzá, hogy akár barátnők is legyünk: két hónap eltéréssel egyidősek vagyunk, hasonló szülői háttérrel: mindketten egyszerű falusi szülők gyermekei, két-két fiútestvérrel. Mindkettőnknek csodálatos, támogató szülei vannak-voltak, akik nem kis áldozatok árán taníttatták lányaikat, egyedüliként a testvérek sorából. Egyikünknek sem volt könnyű lépést tartani a pesti értelmiségi családok gyermekeivel, akiknek adott volt a sok könyv, színház, hangverseny... De mindezért kárpótolt a meleg, szerető családi légkör.

Mindezt azért mondtam el, hogy lássa, sem az én lányomnak, sem Éva fiának nem különböznek a gyökerei. Más kérdés, hogy a közvetlen körülmények azért már mások voltak. Éva fia, a vejem egyetlen gyermekként, két főorvos szülővel, mindent megkapott – mindazt, amit az édesanyjának egykor nélkülöznie kellett, az érettségire vett autótól a tengerentúli utazásokig. Az én kislányomnak a családi autóból csak egy ülés jutott és a kempingező nyarak. Amúgy a két fiatal között ez soha nem okozott problémát. Húsz év után ma is szépen élnek. Már gimnazisták a gyerekeik.

A nászasszonyommal eleinte kifejezetten jó volt a viszonyunk. Mivel mindketten sokat dolgoztunk – ő orvosként, én mérlegképes könyvelőként –, nem túl sokat találkoztunk, de az az évi 3-4 alkalom kifejezetten kellemesen telt. Azonban fél éve nyugdíjba ment – igazából félig-meddig küldték. Nem nagyon tud mit kezdeni magával, mert korábban mindig a munkájának élt. Én is nyugdíjas vagyok, magánmunkákat még vállalok, de azért sokkal több a szabadidőm. Barátkoztam volna vele, de váratlan hidegséggel elutasítóan viselkedett, s azóta is érezteti velem, hogy nem kedvel. Talán az anyagi helyzetünk közti különbség miatt? Vagy mert az unokák feltűnően jobban ragaszkodnak hozzám? Nem tudom megfejteni… 

Üdvözlettel: Anna

Kedves Anna! 

Nem hinném, hogy az anyagi különbség a kiváltó ok, hiszen ez korábban nem okozott gondot. Az unokák miatti féltékenység lehetséges, hiszen ő nem tudott velük annyit foglalkozni, mint ön. De inkább azt hiszem, Éva nem tud mit kezdeni a hirtelen ölébe hullott sok szabadidővel. Talán az egész világra dühös. Azt javaslom, tegye túl magát a megbántottságán, legyen türelmes vele. A barátságot erőltetni nem lehet. De ha korábban jó volt a viszony, akkor lehet, hogy ez még visszatér – ha Éva is megnyugszik, s elfogadja az új helyzetet. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes