Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes! 

Másod-unokatestvérem, ez a kiváló asszony 71 éves korában ment el hirtelen szívhalálban. Mária az utolsó néhány évben szociális gondozóként dolgozott, a falu öregei, betegei imádták. Nem tehetett róla – hiába nevelte gondosan –, hogy egyetlen gyermeke eléggé félresikerült. A lánya, Helga se tanulni, se dolgozni nem akart, csak a férfiak érdekelték, két lánya született, két különböző apától. Az első férfi, bár ritkán, de rendszeresen tartotta a kapcsolatot a gyermekkel, tartásdíjat is fizetett. A  másiknál senki nem tudta, ki az apa. Aztán pár évvel ezelőtt a kedves fiatal anyuka lelépett Burgenlandba, s „átmenetileg” a szüleihez adta a két kislányt, Baranyába. A nagyszülők nevelték a most 16 éves Évit és 13 éves Ildikót. Elég szerényen, mert ugye, tudjuk, mennyi a szociális gondozók fizetése, s a nagypapa nyugdíja sem volt sok. Évi apja fizette a tartásdíjat, de az anyuka egy vasat sem adott a tartásra. Évente kétszer, karácsonykor és húsvétkor meglátogatta a lányokat, ajándékként filléres vackokkal. És évekig felvette a családi pótlékot. A nagyszülők talán hagyták volna továbbra is, de Mária főnöke, a jegyző megelégelte ezt a pofátlanságot, és elintézte, hogy a gyerekek tényleges eltartói, a nagyszülők kapják. A nagyobbik kislány már szakközépiskolába jár abban a városban, ahol az apja is él a családjával.

És nemrég megtörtént a tragédia, a nagypapa egyedül maradt a két kamaszlánnyal. Nagyon derék ember, megtett-megtesz mindent, de azért ez igen nagy feladat neki, asszony nélkül. Az anyuka, Helga megjelent a temetésen. Mindenkitől elkülönülve álldogált, igaz, a falubeliek vasvillaszemekkel méregették. A nagyobbik lányt a temetés után magához vette az apja, ott szerető családban élhet, jól beilleszkedett. A kisebbiktől kelletlenül megkérdezte az anyja, akar-e vele menni. De a gyerek ragaszkodott a nagyapjához. Az anyja megkönnyebbülten elutazott. 

Most hát itt van a nagypapa a szerény falusi házban a 13 éves unokával, aki ápolónő szeretne lenni. Pénzzel segít a rokonság, de ez kevés… 

Üdvözlettel: Júlia

Kedves Júlia! 

Tiszteletre méltó, ahogyan a két idős ember nevelte a kislányokat és gondoskodott róluk a szülők helyett. Ildikót nem lenne jó elszakítani szeretett nagyapjától. Ha minden elcsitul, igyekezzen a tanulásban, és bizonyára felveszik majd az ápolónőképzőbe. Olyanba kell mennie, ahol kollégium is van. Akkor a hétvégén hazajárhat, aztán meg majd úgyis kialakul. Az egyedül maradt nagypapára is figyeljen oda a rokonság, hiszen a sok-sok tennivaló mellett a magány is rászakadt. 

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes