Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!

El kell mesélnem önnek, mi történt velem a múlt héten. Kis híján áldozatul estem egy telefonos csalónak. Elismerem, a saját butaságom is szerepet játszott ebben, mint ahogyan a férjem józansága mentett meg végül. Annyit mondanék magamról elöljáróban, hogy nyugdíjas tanár vagyok (most töltöttem be a 66. évemet), hallottam már az időseket becsapó szélhámosokról – és mégis bevettem a nagyon ügyesen előadott meséjüket. Ketten voltunk otthon a férjemmel, amikor este 8-kor csöngött a vonalas telefonunk. Én vettem fel, kulturált férfihang szólt bele: – Jó estét kívánok. Sajnálattal értesítem, hogy gyermeküket és a párját súlyos autóbaleset érte.

Előttem elsötétült a világ, felsikoltottam: – Úristen! Zsuzsit és Tomit?! – Igen, őket. Én a helyszínelő főhadnagy vagyok, Kiss Péter. Most folyik a helyszínelés, a mentő beszállította a sérülteket az X kórházba. (Itt bemondta annak a kórháznak a nevét, ami a város túlsó végén van, tőlünk több mint egyórányi autóútra.)

– Mi történt, milyen súlyos a sérülés?! – Csak azt tudom, hogy súlyos, a fiatal hölgynek mellkasi sérülései vannak. De részleteket nem tudok, fáradjanak be a kórházba, ott majd minden felvilágosítást megadnak.

Ekkor már az ájulás környékezett. A férjem elvette tőlem a kagylót. Ő bezzeg észnél volt: – Kérem, a bizonyosság kedvéért közölje a sérültek vezetéknevét.

Erre lerakták a telefont. Én őrjöngeni kezdtem, hogy biztosan csak megszakadt a vonal. De a férjem közben már hívta a mobilján a lányunkat, aki mit sem sejtve, vidáman csacsogva vette fel: „Szia, apu, mizujs?” A férjemnek már kezdettől fura és gyanús volt a dolog, én viszont rémületemben észre sem vettem, hogy saját magam mondtam meg a lányom és a vejem nevét, amire a csaló rögtön rábólintott. És az sem tudatosult, hogy nem így szokás közölni egy baleset hírét a hozzátartozókkal… Az anyai pánikra számítottak, s majdnem sikerült is a tervük. A férjem szerint arról lehetett szó, hogy kinézték a házunkat és több órára el akartak távolítani minket, hogy betörhessenek. Aljas szándék aljas módszerrel. Napokig rosszul voltam, biztosan sokáig nem heverem ki. Kérem, adja le ezt a történetet, okuljon belőle mindenki.

Üdvözlettel: Eszter

Kedves Eszter!

Érthető, hogy a rémület elhomályosította az ítélőképességét. Ez az eset is óvatosságra inthet mindenkit. Védekezésül egy talpraesett 80 éves hölgy cselét írom le, akinek az „unokája” szenvedett súlyos balesetet a csaló szerint. A néni visszakérdezett: –  A  Pista? – Igen, ő. – Ilyen nevű unokám nincsen! – Erre is a vonal megszakadása volt a válasz.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes