Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!

Már lassan három hónapja elmúlt a karácsony, és én még mindig azt emésztgetem, hogy a volt férjem milyen alantasan járt el a gyerekünkkel. Nyolc éve váltunk el, a kisfiunk akkor volt négyéves. Korábban a férjem kifejezetten jó apaként sokat foglalkozott a nagyon apás Petivel. Amikor a férjem összejött a kolléganőjével és távozott, ez a gyereket jobban megviselte, mint engem. Én ugyanis nem annyira bánatot, mint inkább dühöt és megvetést éreztem, amikor kiderült, hogy miközben itthon a jó férjet és remek apát alakította, már évek óta viszonyt folytatott a nővel. Elment, elváltunk, ő újranősült. Bár persze kevesebbet volt együtt Petivel, azért hetente látta, két-három naponként felhívta. Amíg meg nem születtek az újabb gyerekek, két szép és jó kislány. Az én fiam pedig nehezen viselve a mellőzöttséget, undokoskodott, tüskésen viselkedett. Az apja meg a felesége is türelmetlenül reagált, bizony akadtak konfliktusok a láthatáskor. Aztán ahogy Peti is nagyobb lett, a féltékenysége csitult, és tulajdonképpen kedveli a féltestvéreit.

De ahogy a kislányok nőnek, egyre több rájuk a kiadás, a tartásdíj meg hat éve ugyanannyi, ami nem sok. Én és a szüleim mindent igyekszünk megadni Petinek, de ő látja a különbséget. Az apjáék a spanyol tengerparton nyaralnak, ő meg a Velencei-tónál, a barátainktól tíz napra kölcsönkapott faházban. Amúgy nem panaszkodik. Már hatodikos nagyfiú, jól tanul, sportol.

Évek óta úgy van, hogy az apjáék karácsony másodnapjára hívják meg – a futottak még kategóriában, öreg nagynéni és nagybácsi mellé besorolva. Legutóbb két könyvet kapott ajándékul, miközben a húgai eldicsekedtek vele, hogy nekik viszont egy-egy tabletet hozott a Télapó. Hát azért ez nagyon nagy különbség… Tetszik, hogy Peti emelt fővel, férfiasan viseli az ilyen és az ehhez hasonló megkülönböztetéseket. Én nem akarom hergelni, de azért nagyon nehéz mindent lenyelnem. És közben félek, hogy nagyon mélyek a fiam sebei…

Üdvözlettel: Ibolya

Kedves Ibolya!

Nem is tudom, ez a levél hányadik azok sorában, melyekben azt panaszolják, hogy az elvált apa nemcsak a házasságából, hanem az apaszerepből is kiiratkozik. Ne szépítsük, ez valóban lelki sérülést okoz a kisgyermekben, a kamaszban vagy akár a nagyobb gyerekben is. Ön csak egyet tehet: igyekezzék mindezt szeretettel, törődéssel, s ha kell, olykor humorral is ellensúlyozni. A gyerekek egy idő után hozzáedzőnek ehhez a helyzethez, s általában az apától való teljes eltávolodással fejezik be a kapcsolatot. Persze az is előfordul, hogy az apa néhány év múlva ráébred a vétkeire. Éppen most van nálam egy ilyen levél, nemsokára bemutatom.

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes