Kicsi a gép, de erős

Varga Józsefet leginkább a kis Pipásként emlegetik az ismerősei. Nagyapja meg az apja is híres zenész volt, s mindkettő „Pipás”, utóbbi a Rajkó zenekarban is évekig játszott. Az életét azonban a fehérgyarmati Szamos étteremben muzsikálta végig, később pedig a fiát is maga mellé vette.

Az ugyanis nem szerette a szakmáját, pedig az nagyon is divatos volt: autószerelő. Őt azonban nem érdekelték az autók, gyermekkorától a repülő- meg a hajómodellekért bolondult. Meg a siklóejtőernyőkért. Igen ám, de azokból nem lehetett megélni, ő pedig már 19 éves volt és nős, s a gyerekek is szép sorjában jöttek.

– Fiam, gyere hozzánk bőgőzni! – mondta ekkor a híres prímás, és a fia rábólintott. Ugyan a bőgő se nagyon érdekelte, de a kényszer nagy úr. Örökölt egy bőgőt, megtanult néhány fogást, s dőlni kezdett hozzá a pénz. Négyszer-ötször annyit keresett havonta, mintha az autószerelő-műhelyben dolgozott volna. Igaz, nem volt soha egy szabad perce, állandóan készenlétben kellett állnia. Mert ha valamelyik pénzes gavallér azt kívánta, akkor bizony hajnali kettőkor is ki kellett ugrani az ágyból, s menni muzsikálni. Egy idő után már bőgőzni is megtanult szépen, ám egyszer egy mátészalkai mulatságban a hangszer fogta magát és szétesett. – No, most mi lesz? – döbbent meg a banda, de Varga József csak legyintett: – Csinálok én magamnak egyet.

Mindenki le akarta beszélni erről, hiszen a hangszerkészítés valóságos tudomány. Egyedül az apja bízott benne, mert tudta, hogy a fia már 10-12 évesen is milyen repülőmodelleket épített. Beültek hát az autóba, és elindultak Szászrégenbe, mert azt hallották, hogy ott első osztályú csíkos juharfát kapni. A jó bőgőhöz ugyanis kizárólag a csíkos juhar javallott, de az nem nő nálunk. Igen ám, de Szászrégen nem itt van a szomszédban, hanem Erdély közepén, Gyarmattól vagy négyszáz kilométerre. Este indultak, hajnali öt táján érkeztek meg a város határába. Ott megszólítottak egy embert: – Tud-e itt valaki magyarul? – Mire a megszólított sértődötten felcsattant: – Hogyne tudnánk, én is magyar vagyok! – Aztán elmagyarázta, merre találni a fatelepet, ahol 150 éves fákat is árulnak, köztük csíkos juhart, aminek fodros a törzse, azért is olyan szép zengő a belőle készült bőgő hangja.

Varga József bőgőjének is varázslatos a hangja. Mert persze elkészítette a hangszert. Azóta is azon játszik, bár egyre ritkábban, mert az apja halála óta nincs igazi cigányzenekar Szatmárban. De az igazat megvallva, ideje sincs már sok a zenekari bőgőzésre. Másfél évtizede mini, de nagyon komoly járműveket, mozdonyokat, hajókat meg munkagépeket gyárt, azok pedig rengeteg idejét elveszik. Legutóbb például egy homlokrakodóval lepte meg a csodálóit, amiben csupán a motor gyári, a többi alkatrész mind az ő keze munkája. Az igazi homlokrakodó akkora, mint egy nagy teherautó. Az övé csupán kisebbfajta íróasztalnyi, de annyi az erő benne, hogy vígan felemel két 90-100 kilós embert. Mindezt meg is mutatja a gyártója. Igaz, csak egy videón, mert a „dömper” alighogy elkészült, máris gazdára lelt.

Ugyanígy van a gőzmozdonyokkal is, amelyekből féltucatnyit készített már, de egyik sincs Fehérgyarmaton. Kettő például Budapesten, a vasúttörténeti múzeumban teljesít szolgálatot, két másik pedig Székelyudvarhelyen húzgálja a vasúti kocsikat. Csak azokon nem áll, hanem ül a masiniszta, s nemcsak a sípolót húzgálja, hanem ő fűt is. Pont úgy működik mind, mint a nagyok, s pont úgy is gőzöl, fújtat, zakatol, s fütyöl, mint az igaziak – ráadásul tercben… De épített ő már gőzhajót, s elöl nagy-, hátul kiskerekű biciklit, azaz velocipédet is. Ez utóbbiakhoz egészen Brünnbe (Brnóba) kellett mennie valami speciális tartozékért. A morva mester eléggé lekezelően fogadta.

– Láttam a szemén, hogy amolyan szegény, tudatlan idegennek tart, mire megkérdeztem tőle, hogy van-e itt internet – meséli. – Volt. Erre bekapcsoltam a laptopot, s rámentem a keresővel a honlapomra. Eltátotta a száját, mikor meglátta a működő gőzmozdonyaimat… A keresett alkatrész is előkerült rögtön.

Majd interneten elküldi neki azt a repülőalkalmatosságot is, amely most készül a gyarmati műhelyben, s amit nekünk is csak pár percre mutat meg. Titoktartást kér tőlünk, mert babonás, de ha majd kész lesz, minket is meghív az avatásra. A nyár derekára tervezi.

FOTÓ: GALAMBOS BÉLA