Az anya és a baba védelmében

Csakis boldog lehet a várandósság és a gyermekágyi időszak, legalábbis ezt sugallja a média és gyakran a család is. Elvárások tucatjai zúdulnak a kismamákra, s amikor túl nagy lesz a szakadék a valóság és az elvárások között, nem egy anyuka érzi úgy, hogy alkalmatlan a szülői szerepre.

A környezetük gyakran gyengeséggel vádolja őket, miközben óriási fizikai, biológiai és hormonális változással, rengeteg lelki-testi átalakulással kell szembe-nézniük. Ha hosszabb ideig tart a lehangoltság és a szorongás, felléphet a gyermekágyi depresszió, amikor pszichoterápiás kezelésre szorulnak.

Régebben bevett gyakorlatnak számított, hogy a pszichózis diagnosztizálásakor elapasztották az anyuka tejét, leválasztották a babájáról, mondván, nem alkalmas a gyereknevelésre. A XXI. században a társadalom még mindig megbélyegzi az érintetteket, miközben Hippokratész már i. e. négyszáz évvel leírta és önálló kórformának tekintette az anyák gyermekágyban jelentkező mentális problémáit.

Dr. Németh Tünde gyermekgyógyász és dr. Kurimay Tamás pszichiáter 2004-ben elhatározta, hogy Magyarországon is meghonosítják azt a német modellt, amelynek köszönhetően a pszichiátriai problémával küzdő kismamáknak a kezelés idejére sem kell megválniuk a babájuktól, hiszen akármilyen beteg is az anya, még nagyobb feszültség keletkezik benne, ha elveszik tőle a gyermekét.

Ma már az apuka is ott lehet az anyuka mellett, ami szintén segíti a gyógyulást. Ez a hazai gyakorlat egyedülálló.

– Először a falakat kellett áttörnünk, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A fővárosi Szent János Kórház pszichiátriája és gyermekosztálya egyazon épületben található, hermetikusan elzárva egymástól, pontosabban: csak voltak. Ajtót nyitottunk a két részleg közé.

A nálunk kezelt kismamák a megbeszélt rendszer szerint, önállóan átmehetnek a kicsinyeikhez a gyermekosztályra. Sokan tartottak ettől, hiszen a pszichiátriai betegek társadalmi megítélése még mindig borzasztó, egyszerűen bolondoknak tartják őket. Ebbe nem szabad beletörődni, meg kell értetni mindenkivel, hogy ez egy betegség, ami az esetek többségében gyógyítható – állítja Kurimay Tamás professzor, a Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum osztályvezetője.

Az épület kívülről meglehetősen nyomasztó, a lemállott vakolatok alatt XIX. századi téglák tátonganak. A centrum 25 fős csapata itt végez erőn felüli munkát azért, hogy az érintett családoknak esélyük legyen a boldog, kiegyensúlyozott életre. Tizenöt évvel ezelőtt az első beteg egy pszichotikus hajléktalan anya volt, aki együtt maradhatott a babájával, és a kezeléseknek köszönhetően meggyógyult, még a lakhatása is megoldódott.

A szülés körüli súlyos pszichózis 500–1000 anyából egyet érint, aki ha nem kap megfelelő orvosi ellátást, tragédia is előfordulhat. A centrumban jártak már olyan anyukák, akik korábban nem kaptak kezelést, és pszichotikus állapotukban kárt okoztak a csecsemőjükben.

– Az egyik emlékezetes esetünknél az anyuka második várandósságára alaposan felkészültünk, mert tudtuk, hogy nagy valószínűséggel újra megjelenik nála a szülés körüli pszichózis. Végigkísértük ezen az időszakon, az egész csapat mellette állt. Ma boldog anyuka. Ő és a környezete is megértette, hogy az első alkalommal súlyos beteg volt – meséli Kurimay Tamás, miközben a pszichiátriáról elsétálunk a gyermekosztályra, át azon a bizonyos ajtón.

Nagy a kontraszt a két osztály között: itt a színes falakat mesefigurák díszítik, játékok a folyosón meg egy hatalmas akvárium. A kórtermek nagyablakain ömlik be a fény, Judit éppen eteti a két és fél hónapos kisfiát. Lehetnénk akár egy gyerekszobában is: a kis rácsos ágyban játékok, cumisüveg az asztalon, pelenkák tornyosulnak a szekrényen. Ketten lakják, több mint négy hete jöttek el otthonról.

– Eleinte állandóan aggódtam a piciért, folyton ébresztgettem, hogy túl aluszékony, biztosan valami baja van. Az aggódástól egyre kimerültebb lettem, nem tudtam aludni, rengeteget sírtam, ha néha csináltam is valamit, azt is kedvetlenül. Képtelen voltam a kisfiammal foglalkozni, pedig tervezett baba, nagyon vártuk – mondja a 43 éves Judit, miközben egyfolytában simogatja a kisfiút.

Szoptatni nem tudja, pedig az előző terhességeinél volt teje.

– Tudom, hogy a stressz az oka. Öt gyerekem van, ketten már kirepültek, de a 13 és 15 éves fiaim nem tudták elfogadni, hogy új kapcsolatom van és más apától lesz testvérük. Júliusban elutaztak az édesapjukhoz az amerikai kontinensre, nem tudom, mikor látom őket. Ezt nagyon nehéz feldolgoznia egy édesanyának, egyre depressziósabb lettem.

A családgondozó beszélt erről a lehetőségről, magam kértem a kórház segítségét. Itt biztonságban érzem magam, és lassan elég stabilnak ahhoz, hogy hazamehessek.

Szülész-nőgyógyász, pszichológus, pszichiáter, gyermekgyógyász, szociális munkás és neonatológus közösen dolgoznak azért, hogy az anyukák teljesen felépüljenek.

– Ahol erős a családi háttér, ott gyorsabb a gyógyulás, ezért az édesapán kívül sokszor a nagyszülőket és a testvéreket is bevonjuk a terápiába – mondja dr. Tory Vera, a gyermekosztály koraszülött részlegének vezető főorvosa, integrált szülő-csecsemő konzulens.

– Tapasztalataink szerint a családok 99 százaléka együtműködő, hiszen ez a betegség az egész család működésére kihat. Gyakran többéves kezelésre van szüksége egy-egy kismamának, a bent fekvés után még hosszú ideig vissza kell járnia, míg mások „csak” ambuláns ellátást kapnak.

A Baba-Mama-Papa Együtt programon belül fontos szerepet kap az utánkövetés is. Nemzetközi tapasztalat, hogy azoknak az anyáknak, akiket a babájukkal együtt fektettek be a kórházba, a 87 százaléka idővel képes ellátni a gyermekét, szemben azokkal, akiket egyedül vettek fel a kórház pszichiátriai osztályára. Náluk csupán 30 százalékos a gyógyulási arány.

Dr. Kurimay Tamás szerint az országban legalább két-három hasonló központra lenne szükség ahhoz, hogy minden érintett kismamát kellő időben és szakmaisággal láthassanak el.