Orvoshiány, megoldások nélkül

Mi lehet az oka, hogy vannak olyan települések, ahol több mint másfél évtizede nem sikerült betölteni a megüresedett háziorvosi praxisokat? Rendkívül összetett probléma ez.

Ha például egy friss diplomás szeretne elhelyezkedni, nyilván nem egy világvégi falu jut először az eszébe, nagyobb karrierlehetőséget lát a klinikai vagy kórházi státuszban. Talán sokan azt sem tudják, milyen is a hétköznapi valóság vidéken, mivel az egyetemen ilyesmit nem tanítanak.

A legfőbb visszatartó erő azonban a praxisjogi kérdésekben rejlik, a pályakezdőknek nincs pénzük a vállalkozásuk alapját képező háziorvosi körzet megvásárlására. Ha pedig egy kistelepülésen csak pár száz beteg tartozik az önkormányzati tulajdonú praxishoz, az kevésnek bizonyulna az odaköltöző orvos megélhetéséhez.

Megoldás? A legtöbb településen helyettesítéssel enyhítenek az ellátási gondokon, illetve vannak már látható jelei az állami segítségnek is: lehet pályázni pénzre praxisvásárláshoz, letelepedéshez.

Kezemben egy grafikon, amelyen a betöltetlen és a tartósan betöltetlen praxisok magyarországi alakulása látható 2006-tól napjainkig. Mindkét index igen jelentős emelkedést mutat, 2017 után pedig fokozatosan tágul a két számadat közötti szakadék. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint januárban az alapellátó fogászati praxisokat is beleszámítva összesen 725 rendelőben nincs megoldva az orvossal való állandó betegellátás.

– A mára kialakult helyzetet részben a korábbi intézkedések idézték elő. Azzal, hogy 1994-től elindult a funkcionális privatizáció, vagyis a háziorvosok vállalkozási formában kezdték végezni gyógyító tevékenységüket, lényegesen leegyszerűsödtek a praxisok.

A közben eltelt idő alatt a rendszer elérte teljesítőképessége határát – magyarázza dr. Gasz­ner András, a Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke, aki húsz éve háziorvos egy kecskeméti városközponti rendelőben.

– Megváltoztak a betegek elvárásai, az orvosoknál nem történt meg a generációváltás, és hiába vezették be a praxisjogot (önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedély, vagyoni értékű jog – A szerk.), piaci viszonyok között nem igazán mű­ködik.

Gaszner doktor a tartósan betöltetlen praxisok kialakulásában szo­ciális és kulturális okokat is megnevez. Sokan presztízskérdésnek tekintik, hogy kizárólag csak városban akarják a szakmájukat gyakorolni, ahol az igényeik szerint rendezhetik be az életüket. Minél távolabb haladunk a fővárostól, a megyeszékhelyektől, annál lehangolóbb képet mutat az alapellátás helyzete.

Pedig egy kis falu vegyes körzetében – messze a kórháztól, a szakrendelőtől – igazán „szép kihívás” a háziorvosnak a csecsemőtől aggastyánig terjedő páciensek gyógyítása, mivel csak magára hagyatkozhat, helyben kell megoldania az ellátást.

Imrehegyre autózom, ahová a Kecelt Kiskunhalassal összekötő útról kell letérni. Noha a lakosság elöregedő, a 670 lelkes zsákfaluban van óvoda, iskola, orvosi rendelő, egészségház, posta, templom, konyha, ami a település megmaradásában fontos.

Lavati Gabriella polgármester bizakodó, mivel több fiatal élt a falusi csok lehetőségével, így máshonnan is ideköltöztek. Ami a háziorvosi ellátást illeti: tizenhárom éve betöltetlen az állás. Viszont ugyanennyi ideje van helyettesítés: a keceli dr. Suhajda János hetente háromszor jár ide rendelni, az imrehegyiek elégedettek a gyógyító munkájával.

Szakorvoshoz Halasra, laborvizsgálatra Kecelre utaznak, a rendelési időn túl pedig az ügyeletet hívják. A faluban az önkormányzat jóvoltából lehetőség nyílik a házi segítségnyújtásra, a külterületen élők pedig számíthatnak a tanyagondnokra. – Nekünk ez a helyzet megfelelő – summázza a polgármester.

Suhajda doktor azt mondja, ha lenne egy elszánt jelentkező, sértődés nélkül átadná neki a praxist, hiszen ő csak szerződéses, de vissza is térne helyettesíteni, amennyiben az állandó szolgálatra érkező kollégája mégis meggondolná magát.

János negyedéves orvostanhallgató korában határozta el, hogy kiskőrösi lévén a csendes vidéki életet választja. Tizenöt éve költözött Kecelre, ahol négy felnőtt és két gyerekorvosi körzet működik. Megtalálta a számításait, bár néha aggódik, nem vállalja-e túl magát, folyamatosan érzi az ellátási felelősséget.

– Még soha nem jutottam arra, hogy feladjam – erősíti meg elszántságát a négygyermekes családapa. – Két körzet betegeit látom el, és ha valamelyik keceli kollégámat kell helyettesíteni, arra is van szerződésem. Előfordul, hogy éppen itt rendelek, amikor egy imrehegyi beteghez hívnak rosszullét miatt. Ilyenkor beülök az autómba, és amilyen gyorsan tudok, sietek a helyszínre.

Havonta egyszer ügyeletet is vállalok a kiskunhalasi kórház sürgősségi osztályán. Mindent egybevetve: több ez, mint amit szak­mailag megálmodtam magamnak, de nem szívesen engedném el egyiket sem.

Következzék Tabdi. A Kiskőrös-környéki falunak hetvenéves fennállása során két meghatározó orvosa volt. Az utóbbi esztendőkben azonban csak helyettesítéssel tudták megoldani a hiányukat, áprilisig még az akasztói háziorvos jár át. Április 1-jétől ugyanis megoldódik a praxisgond, mivel találtak egy komoly érdeklődőt. Szinte egyszerre érkezem az aspiráns doktornővel a polgármesterhez, így tanúja lehetek a megbeszélésüknek.

– Négy szolgálati lakással rendelkezünk, éppen most zajlik az egyik energetikai felújítása, és hamarosan kezdjük az orvosi rendelő teljes átalakítását is – sorolja Fábián Sándor polgármester, miután visszatérünk a terepszemléről. – Egy év eltelt azóta, hogy visszaszállt a praxisjog az önkormányzatra, így térítésmentesen tudjuk átadni a következő háziorvosnak. Szerintem ezek vonzó feltételek.

– Tavaly augusztusban döntöttük el a férjemmel, hogy egyelőre nem erőltetjük tovább a praxisvásárlást, mivel voltak kedvezőtlen tapasztalataink – kezdi történetét dr. Péter-Szabó Hajnalka háziorvos, aki a pályája elején három éven át főként kecskeméti körzetekben helyettesített. – Elérkezettnek látom az időt, hogy önálló praxisom legyen.

Mi­előtt bárkivel is beszéltem volna, eljöttem a faluba körbenézni. Azonnal megtetszett a település, a rendezettsége, a családias hangulata, s elérhető távolságra van az otthonunktól. Aztán találkoztam a polgármester úrral, aki minden kérdésben nyitott volt. Most is azért vagyok itt, hogy a további részletekben megegyezzünk. Sok elképzelésem van, remélem, sikerül majd megvalósítanom.

Végezetül essék szó egy lehetséges megoldásról: a praxisközösségről. Ennek részleteit jól ismeri a riportunk elején megszólaló dr. Gasz­ner András, a Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun megyei elnöke, mivel ő vezeti azt a nyolc kecskeméti házi­orvosi praxist tömörítő szakmai ­csoportot, amelynek tagjai kiemelt figyelmet fordítanak a tervszerű szűrésekre és a gondozásra.

Ebben az együttműködésben további lehető­ségek rejlenek, amit hosszú lenne részletezni. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, de hogy országosan elterjedjen a módszer, az már nem rajtuk múlik.

Talán érdemes lenne azt is átgondolni, lehetne-e megoldás egy ehhez hasonló modell a tartósan betöltetlen praxisok felszá­molására.