Elveszett, majd visszakerült kincsek

Kecskemét legnagyobb MÉH-telepén papírhegyek tornyosulnak. Kilapított kartondobozok magaslatai mellett színes magazinokból, napilapokból kötött kévék hullámzanak, kicsivel arrébb könyvekből összehordott kupacok siratják valamikori olvasóikat.

Nejlonszatyrokból kiömlött családi fotográfiákkal játszadozik a szél, felkapja a műteremben készült esküvői fotókat, tovasodorja a születésnapi képkockákat, kirándulásokon exponált felvételeket.

Megfakult emlékek, feleslegessé vált kacatok. Aki megszabadul tőlük, annak nyilván semmit nem jelentenek, minek is nézegetne idegen embereket ilyen-olyan élethelyzetben. Nem érez hát lelkiismeret-furdalást azért, hogy a szemétre dobja őket. Ellenben, ha a rokonság menekül ilyen módon a hagyatéktól, azért az felvethet némi érzéketlenséget.

Mindez akkor jutott az eszembe, amikor a minap megláttam az egyik legismertebb internetes hirdetési portálon a „Retikülbe régi iratok” címet viselő bejegyzést. Végigpörgettem az ajánlat melletti fényképeket, elég beszédesek. Hivatalos levelek, táviratok, húsvéti-karácsonyi képeslapok, köztük német feliratúak is.

Az egyik borítékról kiolvasható a pontos cím, ami alapján felkutatható, hogy kinek kézbesítették a küldeményt annak idején. Aztán látni egy értesítőt az 1924/25-ös gazdasági népiskola (általános ismétlőiskola) tanév végi eredményeiről, a tantárgyak mellett szereplő „dicséretes”, „kitűnő”, „jeles” minősítés jó tanulóra vall.

Családkönyv, munkakönyv, egészségkönyv, biztosítási kötvény, utazási kedvezményre jogosító szelvény, valamint a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Úttörők Szövetsége tagsági könyve. Legjobban a sárga szigetelőszalaggal reparált noteszre (esetleg sokat használt imakönyv?) lennék kíváncsi.

Gondoltam, valakinek sokat jelenthetnek ezek az eltűnt és most váratlanul előkerült kincsek. Én legalábbis boldog lennék, ha az ismeretlenség homályából felbukkanna néhány különlegesség, ami a felme­nőimmel kapcsolatos.

Már csak azért is kezdtem el felkutatni a „retikülös” iratok tulajdonosának leszármazottait, hogy megtudjam tőlük, miként kerülhettek ebek harmincadjára ezek a személyes dokumentumok, és nem lennének-e jobb helyen ismét náluk.

A borítékon szereplő címen ma már más lakik, de sikerült kiderítenem, hogy néhány házzal arrébb megtalálom az illető egyik fiának családját. Akiket közben már a legnagyobb közösségi portálon is „köröztem”, és némi szerencsével rájuk találtam. (Kérésükre nem hozzuk nyilvánosságra a nevüket – A szerk.)

Az asszony megerősítette, hogy az apósa papírjairól van szó, aki 76 éves korában halt meg 1987-ben. Egész életében a vasgyárban dolgozott, katonaként szolgált a második világháborúban, s hazajött az orosz hadifogságból.

Három gyereke közül már csak egyikük él, az a férfi, akinek a felesége válaszolt a megkeresésemre. Azóta többször beszélgettünk telefonon, arra vonatkozóan azonban neki sincs tippje, hogy kinek a tulajdonába kerültek a papírok, illetve ki üzletel velük az interneten.

Nekik nincs szükségük a paksamétára, pénzt nem adnának érte, továbbá az itthon és külföldön élő gyerekeik sem tartják fontosnak visszavásárolni. „A szívünkben kell lenniük az emlékeknek” – zárták le az ügyet.

Mindeközben próbáltam kapcsolatba lépni a hirdetővel is, ám a honlapon keresztül ez nem jött össze, már csak azért sem, mert üzenetemet olvasva a moderátor pár napra letiltott, mivel elérhetőséget merészeltem kérni a partnerükhöz.

Igen, azzal egyetérthetünk, hogy őseink emlékét legjobb a szívünkben őrizni. Felidézhetjük a gesztusaikat, a mosolyukat, lélekben hallhatjuk a hangjukat. Mindazonáltal időnként jó belelapozni a családi fényképalbumba, átélni újra és újra közös pillanatainkat.

A kézbe vehető tárgyaknak – legyenek azok hivatalos iratok, levelek, bizonyítványok, naplók – is nagy jelentőségük lehet, s ahogy múlik felettük az idő, egyre nagyobb értéket képviselnek.

Jómagam elérzékenyülök, ha nagyapám márkás zsebóráját, nagyanyám csatos imakönyvét, édesapám törött hegedűjét vagy édesanyám nálamnál is idősebb emlékkönyvét forgatom.

A világ összes kincséért nem adnám egyiket sem.