Tartsuk tiszteletben a természete(s)t

Miként az élet minden területén, úgy a munkájában is az emberséget tartja a legfontosabbnak dr. Takács Zoltán. A nyíregyházi Jósa András Kórház szülész-nő­gyógyász szakorvosát sokaknak nem kell bemutatni.

A femiramis.hu egészséggel foglalkozó internetes lap olvasói több száz jelölt közül választották tavaly az Év Nőgyógyá­szának, a közösségi médián posztolt, a vízben szülést bemutató vi­deóját eddig 1,1 millióan látták. A természetes, illetve az alternatív szülési módokat támogató fiatal doktor más megközelítésben látja a beteg és az orvos viszonyát: a hierarchikus helyett az egyenrangú kapcsolatot részesíti előnyben.

En­­nek szellemében fontosnak tartja, hogy a várandósokkal történő találkozások során olyan bizalmi kapcsolat alakuljon ki, ami megalapozza a sikeres együttműködés lehetőségét. Mint mondja, a közösségi médiának köszönhetően kinyílt a világ, a szülészetben dolgozóknak is lépést kell tartaniuk a megváltozott körülményekkel, alkalmazkodniuk a kialakult igényekhez.

Az apás és az alternatív szülési módok mellett garantálni kell pél­dául az aranyórát is: a születés utáni hatvanperces időintervallumot, amit az újszülött az édesanyja mellkasán tölthet. A családbarát szemlélet azt is jelenti, hogy a várandós gondozásában, illetve a szüléskor elengedhetetlen a kismamák mellett az apukák, a családtagok bevonása a döntésekbe, mert megfelelő tájékoztatással megelőzhetjük a túlzott aggódást, a felesleges félelmeket.

Bár az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a műtéti úton végzett szülések arányát mindenhol 10–15 százalékra kellene csökkenteni, ennek ellenére ma Magyarországon százból negyven nő ily módon fogja megszülni a gyermekét.

– Nem gondolom, hogy a császármetszések országa lettünk, hiszen világszerte növekedett az elvégzett műtétek száma, aminek az okára nincs egyértelmű magyarázat – mondja dr. Takács Zoltán. Sokan a biztonságot, a szülés során fellépő komplikációk csökkentését vagy az anyák fájdalomtól való félelmét hozzák fel érvként.

Kétségtelen, hogy a császármetszések számának emelkedésével a korábbi évtizedekhez képest csökkent a halvaszületés, a korai csecsemőhalálozás és a koraszülések aránya, azonban a kiváló eredmények megtartására elsősorban a természetes szülés megfelelő körülményeinek megteremtésével kell törekednünk. A XXI. század kismamája rendkívül test- és céltudatos, várandósságával kapcsolatosan felkészült, konkrét igényei vannak terhességi gondozását és gyermeke világrahozatalát illetően.

– Az olyan családbarát szülészeti osztályok kialakításával, mint amilyen a nyíregyházi Jósa András Kórházé is, továbbá a természetes szülés forszírozásával mi ezt a szándékot támogatjuk – teszi hozzá az orvos.

Batáriné Lukács Ilona szülésznő életét Janikovszky Éva Aranyeső című regénye határozta meg, amit 12 éves korában olvasott. Az ápolónőnek tanuló fiatal lányról szóló könyv ugyanis olyan hatással volt rá, hogy az általános iskola után az útja az egészségügyi szakközépiskolába vezetett.

Később a diplomás ápoló oklevele mellé szülésznői diplomát szerzett, ám a mai napig nem hagyta abba a tanulást, mert egy szülésznőnek jóval több és szerteágazóbb a feladata, mint azt a laikusok gondolnák. A várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak alatt a szakmai feladatokon túl sokszor lelki támaszai is a kismamáknak.

Sok a császár. Tavaly hazánkban csaknem minden második, azaz 35 ezer szülés végződött császármetszéssel, ami nemzetközi összehasonlításban igen magas arány. E tekintetben az uniós országok közül kizárólag a lengyel kórházak előznek meg bennünket.

Miként az utóbbi évek tenden­ciája mutatja, egyre több nő szeretné megválasztani a szülés módját, sokan konkrét szüléstervvel ké­szülnek.

– Örülünk, ha a kismamának van elképzelése, hogyan szeretné világra hozni a gyermekét – mondja a szülésznő. – Ezt mindaddig tiszteletben tartjuk, míg nem ütközik szakmai szabályokba, illetve a magzat és az anya nincs veszélyben. Viszont a szülő nő igényeihez alkalmazkodó, különleges testhelyzetekben – például állva, guggolva, négykézláb, illetve vízben – történő szülés levezetése gyakorlatot igényel.

Egyes szülésznők ezeket a technikákat szívesen megtanulják, míg mások ellenzik. Az évtizedek óta berögzült szemléleten nehéz változtatni, holott szükség lenne rá, mert a nőknek egyre nagyobb az igényük arra, hogy gyermekük világrahozatalának módját szabadon megválaszthassák.

A császármetszések számának emelkedése kapcsán a szülésznő rámutat, hogy a beavatkozások aránya jelentősen eltér az egyes kórházak között: magasabb a progresszív ellátást nyújtó központi intézményekben, mint a kisebb betegforgalmú szülészeti osztályokon, ahol leginkább csak egészséges nők szülnek.

Ha a terhesség alatt valamilyen kórfolyamat – például magas vérnyomás – veszélyezteti az anya vagy a magzat épségét, a szülés gyakrabban végződik császármetszéssel, ahogyan a koraszülések egy része vagy a lombikbébi­prog­ramos és petesejt-donációs terhességek is.

– Ha korábban már szült császármetszéssel, a kismamának joga van arra, hogy a következő gyermekét is ily módon hozza a világra. Viszont nem értek egyet azokkal az esetekkel, amikor a császármetszés a kismama kérésére történik anélkül, hogy ezt szakmai indok alátámasztaná – mondja Ilona, aki szerint nehéz megválaszolni, miként szorítható vissza a császármetszések magas száma hazánkban, mert a probléma rendkívül összetett. Egyrészt a nőkben tudatosítani kellene, hogy a szülés természetes folyamat, ami fájdalommal jár ugyan, de van lehetőség a csillapítására. Másrészt orvosi szemléletváltásra és törvénymódosításra is szükség lenne.

– Talán ha a nők újra a korábbi életszakaszukban vállalnák az első gyermeküket. Ha egy kicsit lelassulna a rohanó tempó, lenne időnk kivárni a szülés természetes folyamatát, nem siettetnénk különböző beavatkozásokkal. Ha nem lennének a műhibaperekre szakosodott ügyvédek, akik miatt a szakemberek gyakran a biztonságosabbnak tűnő műtéti utat választják, elindulna a változás.

A gyermekvállalásnak nem kötelező, mások által elvárt követelménynek kellene lennie, hanem belülről jövő késztetésnek. Van kiért élni és küzdeni, van kit feltétel nélkül szeretni, aki ugyanígy viszontszeret bennünket.