Feledhetetlen nyár apával

Nem mondhatom, hogy érkezésemet a kutya sem veszi észre, mert Ribizli, a tábori eb azonnal körbeszaglász. Mire a többiek észlelik „a betolakodót”, hiszen sem apuka, sem a lányuk nem vagyok, alaposan körülnézek. Tetszik, amit látok.

Egy árnyékos fa alatt szó szerint körmönfont karkötőket készítenek a lányok, mások a karikás ostorral csattogtatás művészetét tanulják, az aprónép pedig egy kis fatoronyból szalmakazalba ugrál. Lányok és apukák ringatóznak a jurták közt kifeszített függőágyakban.

Itt lazaság, béke és nyugalom uralkodik, vonom le a következtetést, majd az árnyékot ígérő terasz felé veszem az irányt. Itt találom a konyhaszolgálatot bevállaló apukákat. Józsi éppen ipari mennyiségű hagymát aprít boszorkányos ügyességgel. Kiderül az esti menü is: paprikás krumpli rotyog majd a bográcsban.

Miközben azon morfondírozom, hogy fogom kitalálni, melyik gyerek melyik apukához tartozik, megjelenik Józsi kislánya, a tízéves Veronika. Érdeklődöm, hiányolja-e az otthoni komfortot.

– Nem hiányzik az ágyam, mert elhoztam az ágyneműmet – mondja. Rákérdezek, hozott-e alvós plüssállatot is. – Nem plüssel, hanem apamacival alszom! – zárja le a témát a csopaki kislány.

A táborba az ország minden pontjáról érkeztek apukák a gyerekeikkel, sőt még Bécsből is jött egy apa-lánya páros. A legkisebb lány hétéves, a legnagyobb tizenhárom. Az alvás pedig úgy alakul, hogy van egy jurta lányoknak, egy apáknak – sőt külön egy a horkolós apukáknak – és egy közös, ahol az apukákkal együtt alhatnak a lányaik.

De van átjárhatóság: a legfiatalabb kislány, Tami érkezéskor még azt mondta, hogy apával fog aludni, de aztán meggondolta magát, és átköltözött a lányjurtába.

– És ezzel fel is bolydította az életünket, mert egész este csacsogott, be nem állt a szája – veti közbe mosolyogva az egyik nagylány –, de másnap este már rutinosan meséltünk neki, és hamar elaludt.

Nem csak a gyerekek, a felnőttek is gyorsan megtalálták a hangot egymással. Úgy tűnik, bevált Bedő Imre – a Férfiak Klubjának alapítója és a táborok szervezője – ötlete, hogy a férfiakat a közös munka tudja a leggyorsabban közel hozni egymáshoz, hiszen ők nehezebben nyílnak meg egymás előtt, mint a hölgyek.

Itt viszont egy közös téma biztosan akad, a gyereknevelés. Az apukák látják, hogy más apa hogyan bánik, beszél a gyerekével, hogyan kezeli a szituációkat. Tapasztalatot cserélhetnek, és akár tanulhatnak is egymástól. Sokan a táborozás után is tartják a kapcsolatot.

Nemcsak az apukák között alakul ki pár nap alatt az összhang, a gyerekekben is erősödik a bizalom a felnőttek iránt, megérzik a közösség erejét. Hogy honnan tudom? Hát abból, hogy amikor az egyik kislány ugrálni szeretne, nem keresi a sajátját, hanem elrikkantja magát:

– Valamelyik apuka jöjjön, és csinálja meg a kazalt, hogy ugrálhassunk!

Pattannak is az apukák, mert ugye első a biztonság. Velük tartok, hogy lássam, mi történik: bontják a bálát és hányják a szalmát gazdagon a kis fatorony alá. Mikor volt legutóbb vasvilla a kezében, érdeklődöm Tamástól, Tami apukájától.

– Most először – feleli mosolyogva. Közben megérkezik segíteni Véda papája, Győző, aki előző héten apa-fia táborozott, úgyhogy van alkalmam rákérdezni a különbségre.

– A fiúkkal más a helyzet. Különleges élmény, hogy ilyen csodás természeti környezetben, férfiközösségben kaphatnak biztatást, megerősítést nemcsak a saját édesapjuktól, hanem a többiekétől is. A városi gyerekeknek nagy élmény együtt dolgozni a természetben, és szárnyakat kapnak, ha más szülők, más férfiak is dicsérik őket.

Szükségük van az édesapjuk személyes közelségére és figyelmére, de a közösség elismerésére is. Emlékszem, amikor az egyik Férfiak Klubja-előadáson Imre feltette a kérdést, hogy miben lenne más a fiúk élete, ha az édesapjuk évente többször legalább egy hétig koncentráltan rájuk figyelne, az ott lévő férfiak kilencvenkilenc százalékának könnybe lábadt a szeme.

Különböző energiák vannak a két táborban, a fiúgyerekekben nagyobb a küzdőszellem, produktumot akarnak létrehozni, meg akarják mutatni, hogy „vagyok olyan legény, mint te”. Itt, a lányos táborban selymesebbek az energiák, a lányok csak figyelemre vágynak, arra, hogy az apjuk csak velük törődjön, ezért jó, hogy nincsenek itt az anyukák – magyarázza a különbséget Győző.

Megszólal a harang, elindulunk vissza a teraszra, megérkezett a táborvezető. Hozott dinnyét is, azt falatozzuk a teraszon. Jé, ez szívecske alakú – sikkant fel boldogan egy kislány (ilyesmi nem szokott előfordulni a fiús táborban). A terasz felé tartva megállok az egyik függőágynál, amelyben egy apuka sziesztázik. Gábortól megtudom, hogy az ő életében Kira lánya születése nagy fordulatot hozott:

– Amikor megérkezett, elhatároztam, hogy változtatok az életemen, olyan férfivá válok, amilyet neki is kívánnék. Lefogytam, létrehoztam a saját vállalkozásomat, amelyben emberekkel foglalkozom, és nagyon jól érzem magam. Bár elváltam, a lányommal szoros maradt a kapcsolatom. Lazán és kiegyensúlyozottan élünk – meséli.

Továbbmegyek, és azon morfondírozom, hogy a táborlakók reprezentálják a válási statisztikák adatait, miszerint a családok (beleszámítva az élettársi kapcsolatokat is) hetven százalékának válással végződik a kapcsolata. A táborban is lényegesen kevesebben vannak azok, akik azonos lakcímről érkeztek. Az elvált apukáknak különösen fontos, hogy itt lehetnek a gyerekükkel.

Laci is elvált ember, Bécsből érkezett Viktóriával. A tizenkét és fél éves lány szívesen jött édesapjával, nem tartott attól, hogy jurtában laknak, hiszen tavaly egy lovas táborban már kipróbálták, milyen az.

– Délelőtt íjászkodtunk, ami Vikinek remekül megy, hiszen nem először csinálja, tavaly már vettem neki egy komoly íjat. Otthon küzdősportokra jár, de zenélni is szeret, és nagy szerelme a lovaglás – mesél csillogó szemmel lányáról az apuka.

Egyébként ezt a büszke ragyogást az összes apuka szemében látom, amikor a gyerekükről mesélnek. A lá­nyok pedig – szerencsére – csak a világ legjobb apukájaként emlegetik felmenőiket.

Visszatérve a konyhabrigádhoz, új tagokat találok. Krisztián és Viola a krumplihámozó szekciót erősítik. Vagy gyengítik? – Húsz perc alatt pucolok meg egy krumplit, nem nagyon szoktam ilyesmit csinálni otthon – mondja az önkritikus, jó humorú kamaszlány. De itt a táborban pont az a dolgok lényege, hogy a komfortzónából kilépve együttműködjenek apák és lányaik.

Sok tervezett programmal várta a Zengő Szív Jurta­faluba a táborozókat Rostás Gábor táborvezető, aki azért hozta létre ezt a helyet, hogy az ide érkezők hódolhassanak a félnomád életérzésnek és a magyar hagyományoknak. Ezért van itt egy szakrális jurta, ahol a közösségi események zajlanak. Ez a tábor is itt kezdődött – és itt is fog végződni – egy közös meditálással.

Fülöp, a magyar harcművészetek többszörös bajnoka íjászatra, dárdavetésre és karikásozásra tanítja a táborlakókat, és bizony némelyik kislánynak sokkal jobban megy, mint az apukájának. De az eső miatt spontán szerveződő sárban csúszást éppúgy élvezik a gyerekek.

Időközben befut Bedő Imre is. Elmondja, hogy a Férfiak Klubja országos férfimotivációs mozgalommal alapvető célja az, hogy példát állítson a következő generációk elé.

– A Férfiak Klubja küldetését nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is népszerűsíteni kívánjuk, így született meg az apa-fia és az apa-lánya, majd a koedukált vízi tábor ötlete – emlékszik vissza a kezdetekre. – Szeretnénk, hogy a táborban szerzett közös élmények tovább erősítsék és mélyítsék az apukák és gyermekeik közötti kapcsolatot.

Manapság sokan élnek atomizált családokban, elszakadva a közösségtől. Régen a gyerekek felneveléséhez egy egész falu kellett. A lányoknak fontos, hogy együttműködő férfiakat lássanak, hogy kiépülhessen a férfiak iránti bizalmuk. Eddigi tapasztalataink szerint ahány tábor, annyiféle. Erdélyben volt olyan, hogy az apa-fiú tábor lakói felépítettek egy gerendaházat, az apa-lány táborozók pedig szétszedték azt. Itt, Gábornál, a jurtafaluban finomabb szakrális energiák működnek. De minden esetben egy a lényeg, a tapasztalás. A könyveimben hiába írom le az alapvetést, ha azt nem követik tettek.

A magot el lehet vetni a fejekben, de azok kicsírázni csak tapasztalat és cselekvés útján tudnak. A tettekből szokás lesz, az pedig meghatározza a jellemet. A táborban igyekszünk minimálisra csökkenteni a külső ingereket, ezért az elején begyűjtjük a mobiltelefonokat. Még senki sem reklamált emiatt.

Lassan búcsúzom, hosszú még az út hazafelé. A tá­borlakókra szintén hosszú éjszaka vár, hiszen csillagleső túrára készülnek. Még megkérnek az apukák, hogy kóstoljam meg a paprikás krumplit. Dobok bele egy kis sót, a kislányokkal megcsodálok még egy talált cicát, aztán útra kelek.

Hazafelé tartva az édesapámra gondolok – aki már nincs köztünk –, arra, hogy milyen sokat jelentett nekem az élmény, hogy együtt vitorláztunk, és tudom, bármi történjék is az életben, ezek a kislányok is mindig emlékezni fognak az apukájukkal töltött táborozásra.