Kinek mondjam el? – Túl erős családi kötelék

Kedves Ágnes!

Tudom, sokan panaszkodnak a magányra, rideg szülőkre, nemtörődöm testvérekre. Nem tagadom, átfut néha a fejemen, hogy más szempontból viszont talán nekik a jobb… Nos, lehet, hogy ez túlzás, mindenesetre néha úgy érzem, megfojt a családom.

Negyvenévesen, egy válással végződő fiatalkori házasság és két tartós kapcsolat után a szülői házban élek, jelenleg egyedül. Igaz, hogy egy különálló kis lakásban, de mégis a család részeként. Nyelvtanárként tanítok egy középiskolában, külön fakultá­cióban is, amellett még egy magán­nyelviskolában, sőt magánórákat is adok.

A napi 10 óra munka megvan, hozzájön egyórányi autózás. Reggel 7-kor elmegyek és este 6-nál előbb soha nem érek haza, kétszer egy héten még este is van további órám… Tanár létemre alig jutok el színházba, moziba, egyetlen luxusom minden nyáron egy hét tengerpart. Két régi barátnőmmel tartom a kapcsolatot, de randevúzásra nincs időm, s bevallom, energiám sem.

Pedig van egy férfi, egy kollégám, aki nagyon érdeklődik irántam, s nekem sem közömbös. De egyszerűen nem fér bele az életembe… Bár a családi ház tetőterében kialakított, különbejáratú, szeparált kis lakásom csinos és kényelmes, mégis néha azon álmodozom, hogyan mehetnék el innen. Mert a családom nem képes betartani a magánélet határait.

A szüleim bármikor kopogtatás nélkül benyitnak. Ha ezért morgok, még ők vannak megsértődve. Mivel egyedül nekem van kocsim, gyakran bíznak rám feladatokat. Az természetes, hogy a szüleimet orvoshoz viszem, de olykor el kell fuvarozni az öcsémet vagy a húgomat valami programra, s aztán értük menni éjszaka. De az anyám képes elküldeni este egy pohár tejfölért, ha délelőtt elfelejtette megvenni, és kritizálja az öltözködésemet, a frizurámat…

Tudom, hogy szeret, meg is tesz mindent értem, de úgy kezel, mintha 16 éves lennék. Az ennyi idős húgomat meg a huszonéves öcsémet is ugyanígy dirigálja, de könyörgöm, én már 40 éves vagyok! Bár minden forintot félreteszek, amit a sok munkával keresek, de nem látok kiutat…

Üdvözlettel: Erika

Kedves Erika!

Tudom, hogy a mai lakásárak mellett elég reménytelennek tűnik egy másik otthonhoz jutás. Mégis azt mondom, hogy a megoldás az elköltözés lenne, akár lakásbérlés formájában. Nyelvtanárként jól keres, tudom, saját lakásra gyűjt, de a saját tulajdonnál fontosabb lenne a boldog élet. Mert ez a mostani nem az!

Addig is, szánja el magát, húzza meg a határokat a család és a magánszféra között. Ha megsértődnek, majd megbékülnek! És még egy: nyisson a rokonszenves kollégája felé. Férjen csak bele az életébe! Tejfölért este meg menjen más a boltba!

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes