Kedves Ágnes lettem

Amikor drága emlékű főnököm, Horváth Laci úgy másfél évtizeddel ezelőtt rám bízta a Lelki posta rovatot, azt mondta: „Ehhez a rovathoz empátia kell és élettapasztalat, tudni fogod, hogyan csináld.” Örültem persze a bizalmának, de a második feltétel azt is jelentette ugyebár, hogy sok időm volt megszerezni az élettapasztalatot. Ennek meg nincs mit örülni, pláne, ha azóta még ez a másfél évtized is eltelt. De persze, akkor még nem tudhattam, hogy pályám második leánykérését ennek a rovatnak köszönhetem.

Először egészen fiatal újságíróként akart volna valaki a nevével megajándékozni. Egy lakóközösség panaszolta, hogy a házukban fűtést biztosító keringtető szivattyút nem akarja megjavítani a házkezelőség. A panaszosok nevében egy nagyon lelkes mérnökember kalauzolt a szövevényes ügyben. Három cikket is elkövettem e fontos témában, és képzeljék, a harmadik után egyszerre csak megjavultak a fránya szivattyúk! (Akkor még volt tekintélye az újságoknak.) No és a mérnök e feletti boldogságában házassági ajánlatot tett – amúgy minden előzetes udvarlás nélkül. Hát, maradt a régi nevem…

A másik leánykérést már Kedves Ágnes mivoltomnak köszönhettem. Feri bácsi – így írta alá leveleit – többször is kért tanácsot tőlem különböző ügyekben, s mint írta, ezeket mindig meg is fogadta. Egyszer aztán azzal lepett meg, hogy ha már ilyen okos asszonka vagyok, meg aztán a fényképem alapján szemrevaló is, neki meg amúgy is meghalt a felesége, nem-e mennék-e hozzá feleségül? A kis birtokon nem kellene dolgoznom, elég, ha a konyhakertet meg a néhány baromfit ellátom. Igaz, hogy ő már nem mai legény, viszont mindenét rám hagyná… Feri bácsinak megköszöntem a megtisztelő ajánlatát, s megírtam, hogy egy akadály van: már férjnél vagyok. De túlélte az elutasítást, továbbra is levelezett velem olykor-olykor.

Amikor nemrégiben, egy összeállítás kapcsán szemezgettünk a Szabad Föld régi, bekötött példányaiban, nagynevű elődöm, Bajor Nagy Ernő, vagyis Fortunátus doktor rovatát olvasgattam. Sok olyan kérdés felmerült nála, ami manapság már soha. Például: viseljenek-e nadrágot a nők a szabadidőn vagy a munkán kívül is? Mit tegyen a menyasszony, ha a vőlegény az esküvő előtt már előleget kér a nászéjszakára? Mit csináljon a férj, ha rájött, hogy félrelép a neje, de ő még mindig szereti? Kimutathatja-e a fiatal lány, ha tetszik neki egy férfi?

Ezeket és még sok mást persze bölcsen megválaszolt Fortunátus doktor. Általában önmérsékletre, tartózkodó és megfontolt viselkedésre biztatta a hozzá fordulókat. Ma már mások a kérdések, legalábbis a fentiekhez hasonló problémákkal nemigen találkozom. Én meg általában arra biztatom a tanácsot kérőket, hogy ha rossz élethelyzetben vannak, először is próbálják ki a megbeszélést.

De vannak olyan szituációk, amelyekből ki kell lépni. Merjenek változtatni! Ha valaki a családban romboló hatást gyakorol rájuk, merjenek elmenni. Érdekes, hogy nagyon sok ilyen levelet kapok. Zsarnok szülő, rosszindulatú anyós, agresszív vagy éppen fájóan közönyös házastárs, kihasználó testvér, kapzsi rokon – nem kell tűrni a bántást, ha lehet, el kell költözni, ha nem, akkor legalább kivonni magunkat az ártó kapcsolat alól.

Manapság főként a családon belül előforduló konfliktusokról írnak nekem. Sokszor nem is tanácsért, csupán véleményért. S bár senki helyett sem hozhatok döntést, de tényleg működhet, hogy egy kívülálló szeme egy konfliktusban meglátja azt is, amit a benne élő nem. Persze azt már csak elvétve tudom meg, használt-e valamit a rovatban írt néhány mondatom.

De amikor néha megírják, hogy igen, és jobbra fordultak a dolgok – hát nincs annál nagyobb öröm. Akkor nem Kedves Ágnes, hanem Boldog Ágnes vagyok!