Egyedi módszerekkel, játékosan tanítani

Joós Andrea mielőtt biológiatanár lett, televíziós és rádiós műsorkészítőként dolgozott. Egy idő után azonban öncélúnak tűnt e tevékenység, így váltott, méghozzá nem is akárhogyan. Biológiai témákkal foglalkozó, tudománynépszerűsítő oldala, az Élménybiológia néhány évvel ezelőtt szó szerint berobbant az internetezők életébe.

A siker nem meglepő: a közvetlen, laza stílus és a humor, amivel a bejegyzések születtek, hamar több ezer követőre talált.

– Tanárként először mindenki úgy tanít, ahogyan korábban őt magát tanították, én is hasonlóan kezdtem a pályafutásomat – mondja Andrea. – Bár nagy lendülettel vágtam bele a feladatba, az új tanár és a diák közötti varázslat hamar elmúlt, a gyerekek unták az órát, beszélgettek, én pedig nem értettem, mit csinálok rosszul. Néhány hét után beláttam, hogy kísértetiesen hasonlítok a saját régi tanáraimra. A felismerés oda vezetett, hogy megértettem, nincs értelme annak, hogy naplót csapkodó, röpdolgozattal fenyegető pedagógus legyek. Így kezdtem el másmilyen módszerek után nézni.

Andrea módszere a marketinges világban már jól ismert gamifikációs – ösztönző, befolyásoló – technika, így a diákoknak az egészséges versengés, az eredmények, az önkifejezés iránti vágyát kiaknázva folyik a tanítás. Óráin többek között bevezette a páros dolgozat gyakorlatát, amikor a gyerekek kettesével, közösen írják a dolgozatot, beszélgethetnek, de nem használhatnak semmilyen segédeszközt, csak egymást. Vagy a felesleges stressz elkerülésére a videófeleletet, amikor mindenki otthon, a saját telefonjának kamerájába mondja fel a leckét, miközben kinézhet a jegyzeteire.

Ha Andreának inspirációra van szüksége, első lépésként elgondolkodik azon, hogy ő milyen tanárt szeretett volna magának az iskolában. Ha a benne élő gimisnek tetszik, amit kitalált, akkor továbbmegy az úton. Technikailag pedig az internet világa óriási és elképesztően sok ötlettel van tele, mindenféle tanári csoportokból és nemzetközi oldalakról kap tippeket.

Sokakban felmerül a kérdés, milyen a sokszor merev rendszert követő iskolák vagy a tanárkollégák hozzáállása a szokatlan módszerhez, egyáltalán alkalmazható-e minde­nütt? Andrea nem tartja szerencsésnek merevnek nevezni a rendszert vagy rugalmatlannak titulálni a túlélésért küszködő tanárokat. Szerinte mindenki szeretné magát jól érezni a bőrében, s ezt olyan módon teszi, amiként a legjobban tudja.

– Vannak kollégák, akik lelkesedve jönnek hozzám, együtt gondolkodunk a módszereken, akár a közös projekteken, míg mások közömbösen figyelnek, és persze akadnak olyanok is, akik ellenségeskedéssel viseltetnek irányomban. Ugyanez figyelhető meg a diákoknál is. Soha nincs olyan óra, amit a negyven diákból mind a negyven szeret, mert aki például már megtanult magolni, feleslegesnek fogja érezni, hogy mindenféle otthoni és gyakorlati feladatokkal gyűjtsön pontokat.

A diákjaim 95 százaléka pozitív visszajelzést ad, de fontos meghallani és elfogadni azokat, akik a módszereimmel vagy a személyiségemmel nem szívesen dolgoznak együtt. De ez rendben van, én sem szerettem minden tanáromat.

Számára a pedagógus feladata, hogy igazi emberi kapcsolatban legyen a gyerekekkel. Azután ez már hoz magával minden mást is: hogy időt tölt velük, segít nekik eligazodni a világban, tanulnak egymástól, támogatja őket a maguk útján.

– Igyekszem úgy jelen lenni az órán, hogy azt elsősorban én magam szeressem. Sokat készülök rá, de a végén mégis az a legfontosabb, hogyan van aznap az osztály. Mert például hiába gondoltam, milyen remek lesz, amikor szerepjátékkal eljátsszuk a fehérvérsejtek és a vírusok harcát, ha az egyik előző órán olyasmi történt, ami eltereli a gyermekek figyelmét, vagy netán nagyon fáradtak. Ilyenkor mehet a terv a kukába, s azzal kell foglalkozni, ami ott és akkor a teremben fogad. Finom egyensúly ez, mert persze a kimeneti elvárás, vagyis az érettségi, a kerettanterv miatt haladnunk kell az anyaggal, de igyekszem, hogy ők és én is jól érezzük magunkat, amikor együtt vagyunk. Ettől lesz élményalapú az oktatás és a tanítás.

Különleges órái nem egy humoros szituációt szültek már, így amikor papírgalacsin-esőben találta magát, azon ő is meglepődött.

– Az ötlet az volt, hogy a számonkérés egy rádióinterjú legyen, amit ketten készítenek egymással, azaz páros felelés volt. Majd hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam a hetedikes osztálynak, hogy akkor most jöhetnek a hallgatói SMS-ek, tépjenek ki egy fecnit a biológiafüzetből, s írjanak rá kérdéseket. Na, ebből aztán nagy káosz lett, de legalább jót nevettünk, és a következő órán már megfontoltabban adtam lehetőséget ilyen kérdésekre, s vittem magammal írólapot is.

Andrea rendhagyó módszerei mellett Magyarországon elsőként közösségi finanszírozással jelentetett meg egy élménypedagógiai taneszköznek is felfogható anatómiai színezőt, a Szívtetkót.

– A Szívtetkó egyik mélypontom kellős közepén született. Endo­met­rió­zissal műtöttek, és elkezdtem a saját testemre figyelni. Magyar népi motívumokkal ábrázoltam anató­miai­lag nagyjából pontosan az emberi szerveket, ebből lett a színező­könyv, amit mára több ezren vásároltak meg, akad, aki a tanításban is használja. Mindezek mellett tudomány-kommunikációval foglalkozom többek közt az Élménybiológia oldalon, valamint fontosnak tartom, hogy bemutassam, milyen menő szakma a tanároké.

Van egy pod­castom – interneten hallgatható, letölthető felvétel – a Képmásnál, az a címe: Tanárnő kérem?! Itt tanárokkal és segítő szakemberekkel beszélgetek, őket mutatom be, a szakma mögött az embert, aki innovátor, vállalkozó, hős, projektmenedzser, és minden egyszerre. Most készül a huszonhetedik adás, nagyon jók a visszajelzések.