Segítenek eligazodni az emlékek

– Az életünkben eddig még nem volt olyan karácsony, mint amilyenre most készülődünk a kényszerű mértékletesség, távolságtartás és bezárkózottság jegyében. Önnek is változtatnia kell a szokásokon?

– Számomra a karácsony a lelki békét, az elmélyülést, a szeretetet és a családot jelenti. Az idei minden bizonnyal zártabb ünnep lesz, most alkalmat adhat mindenkinek az őszinte számvetésre.

Nekem eddig sem jelentette azt, hogy tömegek jöjjenek össze, rendezzünk vendégjárást meg evés-ivást, ha­nem csend, békés nyugalom vesz körül, és végiggondolhatom, mit csináltam, hogyan csináltam eddig, miként sáfárkodtam a rám bízott javakkal.

– Igen, de eddig a család is ott lehetett velünk és körülöttünk, ami öröm, büszkeség, megnyugvás. Ön is nagyapa – hiányoznak majd az unokák?

– Ha együtt élnek a korosztályos családok, akkor minden marad ­változatlan, mint eddig. Abban az esetben viszont, ha a generációk külön laknak, esetleg más országban, akkor egymás és a környezetük érdekében – az ünnepi könnyítésekkel együtt – tekintettel kell lenni a járványügyi szabályok betartására.

Ha fennáll a fertőzés ­veszélye, akkor azt kérem és javaslom, bármilyen fájdalmas, ne ta­lálkozzanak egymással. Akkor a saját és szeretteik érdekében lélekben legyenek együtt. Nálunk pél­dául az a helyzet, hogy a fiam családjában ketten is átestek már a Covidon, ők védettek, tehát a tízéves unokámmal nyugodtan találkozhatok.

– Játsszunk el a gondolattal: amikor tízéves gyerek volt az 1950-es évek végén Sárváron, és olyan helyzet adódott volna, mint amilyen manapság, hogyan emlékezne most vissza?

– Nálunk nem fordulhatott volna elő ilyen helyzet, mert a szüleim, a nagymamám és én együtt laktunk. A régen jellemzőbb nagycsaládok felbomlásával azonban még egy járványhelyzetben is bizonytalanabb és nehezebb a védekezés. Ahogy hatvanöt esztendő távlatából meg tudom becsülni, már ötévesen együtt imádkoztunk, énekeltük a Mennyből az angyalt meg a Kiskarácsony, nagykarácsonyt...

És a fenyőfán valóban volt a kukoricacsuhétól az almán, a dión keresztül sok minden. Szaloncukor már ritkábban. Jöttek a betlehemesek, előadni a születés történetét, aztán büszkén majszolták a mákos kalácsot. Nagyobb koromban én is csatlakoztam hozzájuk, és mentünk minden házhoz. Sárvárnak a kültelki részén nőttem fel földműves emberek között, ha valakihez nem zörgettünk be, az bizony sértésnek számított.

– Idővel nem halványulnak el az emlékek?

– Őrzöm az emlékeket, mert segítenek eligazodni. Nekem a felnőttkorom egyik emlékezetes ünnepe az volt, amikor a hatéves ­fiamnak éjszaka titokban óriási karácsonyfát állítottunk, amit már nem dióval, almával, színes papírral, hanem modern díszekkel aggattunk tele. Reggel, mielőtt indultam volna dolgozni, benéztem a szobába és látom, a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa eldőlt, összetört rajta minden. Oda az esti meglepetés, mert mennem kellett szenteste napján is a kórházba, a betegek műtétre vártak.

A szüleim, akkor már jóval hetven felett, látva a bajt, gondoltak egyet és taxival körbejárták a várost. Újra megvásároltak mindent, sőt a segítőkész taxissal oda is kötöztették a mennyezethez, hogy ne dőljön le még egyszer az a fa. Este aztán olyan volt minden, mintha mi sem történt volna, mert a karácsony a szeretetről szól.

– Sok helyen a szeretetről árulkodó apróságok az idén sajnos elmaradnak, sok idős ember azért imádkozik, csak ne most haljon meg, mert a családjától nem tudna tisztességesen elbúcsúzni. Sérül a lélek, gyengül a test. Mit tehet ilyenkor az orvos?

– Ennek nincs megoldása, hiszen elemi érdek az, hogy a látogató, a családtag adott esetben ne vigye be a vírust a kórházba, mert a betegen kívül a többieket is veszélyeztetné. Rendkívül keserű állapot ez, de járványügyi szempontból így van rendjén.

– Karanténban sem jobb a helyzet, hiszen takarítani, készülődni felesleges, mert úgysem jöhet hozzánk senki, miközben kikezdik, lenézik egymást az emberek és azokat is, akik a betegséggel javában küzdenek. Egyáltalán, létezik erre magyarázat?

– Sajnos az ilyen magatartás is megtalálható az emberi reakciók példatárában. Ahogyan minden váratlan és szokatlan helyzetnek, úgy ennek a mai járványnak is vannak különböző lelki hatásai. A kérdés az, hogy az emberek a szorongás, a félelem vagy a remény felé fordulnak. Én úgy gondolom, a társadalom többsége a félelem, a kiszolgáltatottság ellenére is a reménység felé fordul, gyógyulásért fohászkodik és imádkozik, mert hisz, hinni akar.

– Kapunk is egyre biztatóbb híreket – olykor persze gyanakvón, kritikáktól sem mentesen – a vak­cinakutatás eredményeiről. Mikor és mire számíthatunk?

– Én hiszem azt, hogy nem az ellenkezés, a gyanakvás az emberiség tetteinek legfontosabb mozgatórugója, habár sokszor alkalmazzák, hanem a megértés és a szeretet. Több tucat kutatásról tudunk, közülük nyolc-tíz előrehaladott stádiumban van. A legszigorúbb vizsgálatok során az első kérdés az, hogy az adott vakcina hatásos vagy sem. Ha igen, akkor mennyi ideig hatásos.

A másik kérdés: a hatékonysága kiterjed-e a vírus teljes eliminációjára, vagy többféle vakcinát kell alkalmazni egy időben, esetleg különböző periódusokban? Mivel vizsgálni tudjuk, és kiderül, melyik a leghatásosabb, szövődménnyel nem járó ellenszer, csak akkor lehet tömeges méretekben elkezdeni az oltásokat.

– Ennél fontosabb kérdés a világon manapság aligha létezik. Miként vélekedik a megszokott élet januári újraindulásáról?

– A különböző vakcinákat hamarosan megismerjük. Az orosz vakcinát szakembereink már a gyártás helyszínén vizsgálják. Ami viszont egészen biztos és tény, hogy jelenleg is szigorúan be kell tartani a járványügyi szabályokat. Ez annál is fontosabb, mert nem lehet mindenkit a közeli hetekben vakcinálni, de ha meg is történik, az legalább három hét eltelte után fejti ki a hatását. Abban viszont, hogy lesz olyan vakcina, amely használható, mint orvos és mint felelős miniszter teljesen biztos vagyok.

– A magyar orvoslás alkalmas a vakcinák teljes körű vizsgálatára és alkalmazására. Hasznát vehetjük most ennek a tudásnak?

– Magyarország abszolút világhatalom a vakcináció területén, hiszen nálunk tizenhármat kötelezően alkalmazunk – nincs a világon olyan ország, amelyik megelőzne bennünket. De általában véve is orvosaink és betegápolóink nemzetközi szinten végzik gyógyító munkájukat, különösen most, a járvány idején, amiért köszönetemet és hálámat fejezem ki ezúton is. Kiemelt elismerés illeti azokat, akik karácsonykor is a betegágyaknál teljesítenek szolgálatot, távol a családjuktól.

– Sokan év közben egyedül vannak, és most arra készülnek, hogy legalább az ünnepekre megváltozik ez, és mennének például az éjféli misére. Mehetnek?

– Az idei ünnepen akkor szeretünk igazán és felelősen, ha képesek vagyunk még a személyes találkozásról is lemondani szeret­teink biztonsága érdekében. Vegyék bátorításnak Krisztus üzenetét: „Ne féljetek!” Ma már, kiváltképp II. János Pál pápa értelmezésében, a Ne féljetek! krisztusi üzenet számomra az újjászületést jelenti.

Hiszem a lélek halhatatlanságát, és úgy tapasztaltam, hogy az általam kezelt sok ezer beteg között, aki ateista volt, élete utolsó periódusában megtért. Mert élni lehet Isten nélkül, de meghalni nagyon nehéz. Karácsonykor a születést, Jézus születését ünnepeljük, és imádkozva, énekelve várjuk, mert a Jézuska most is eljön hozzánk.