Gyógyító játék: a szomatodráma

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”, hiszen a testi tapasztalás garantálhatja a biztonság, az önbizalom vagy a lelki gyógyulás lényeges elemeit az egyén számára. A „dráma” ebben az esetben annyit jelent, hogy élőben, konkrét találkozások, konfliktusok, érzelmek átélésével, s a szükséges lépések megtételével hárítjuk el a gyógyulás belső akadályait és jutunk közelebb a vágyott testi-lelki harmóniához.

A módszer elve, hogy a saját testünkkel kapcsolatos elképzelé­seink, megéléseink térbeli kivetítése, mélyebb megismerése és kreatív átalakítása öngyógyító folyamatokat indíthat el a szervezetünkben.

Tisch Márta szomatodráma-já­ték­vezető és egyéni konzulens 37 éves, öt gyermek anyukája. Eredeti végzettségét tekintve franciatanár, de többféle képzést is elvégzett, tanult drámapedagógiát, coachingot és szo­matodrámát is. Ez utóbbival már igen korán megismerkedett. Ahogy megszületett Buda László Mit üzen a tested? című kötete, Márti az egyik barátnője ajánlására kézbe vette a könyvet. S bár nagy hatással volt rá, csak 2016-ban ért meg benne az elhatározás, hogy szeretné a szo­ma­todráma-kurzus első évét, az úgynevezett alapélményt elvégezni.

– A legtöbb kliens azért jön el szomato­drámázni, mert hasztalan jár pszichológushoz, vagy éppen a pszichológus küldi, netán hosszú ideje eredménytelenül küzd valamilyen fizikai tünettel, elakadt az életében, vagy vissza-visszatérő problémája, kapcsolati konfliktusa van. A módszer lehetővé teszi, hogy olyan elzárt, sokszor fájdalmas érzéseinkkel találkozzunk, amelyek tudattalanul irányítják életünket, majd testi tünetek, betegségek formájában manifesztálódnak.

A drámajáték során mély érzelmi átéléssel oldjuk a feszültséget, gyengéden elhárítva az akadályokat, hogy az öngyógyítás folyamata – lelki és testi szinten is – elindulhasson.

A folyamat során a legtöbben döbbenten tapasztalják, micsoda ereje van annak, hogy olyan emberek, akikkel most találkoztak először, képesek egy-egy testi érzetüket, múltban átélt helyzetüket megjeleníteni akkor is, ha ezekről nem is beszéltek a játék elején. A szomato­drá­ma­napokon Márti négy-hat fős csoportban dolgozik.

– Rövid megbeszéléssel és bemutatkozással kezdjük a napot, így hangolódunk egymásra, ezután pe­dig a csoport letelepszik a szőnyegre. A játék kezdetén a főszereplő elmeséli, milyen problémával küzd, a játékvezető segítségével körvonalazza azt, majd kivetíthetővé teszi a térbe azáltal, hogy a jelenlévő játékostársakra szerepeket ruház. Például rendszeres fejfájás esetén lehet egy szereplő a halántékban keletkező lüktető érzés, egy másik társult érzetet, mint a hányinger, egy harmadik pedig a szorongást testesítheti meg.

Ezután a főszereplő beállítja a játékosait a térben úgy, ahogyan őbenne él a tünete képe, majd elindul a játék. A szereplőknek nincs más dolguk, mint kifejezni az érzéseiket, késztetéseiket, amelyek spontán módon felmerülnek bennük. A játék során nem ragaszkodnak az eredeti szerepekhez, hiszen lehet, hogy egy idő után a főszereplő már nem a lüktető érzést, hanem például az édesanyját ismeri fel az adott szereplő megnyilvánulásaiban.

– A játék folyama egyre sodróbbá válik, a kívülállóként szemlélődő főszereplő egy ponton úgy érzi, hogy a többiek által megjelenített problémához köze van. Felmerülhet benne az igény, hogy kapcsolódjon a szereplőkhöz, vagy megkérdezze, miként érzik magukat. Aztán elérkezik az a szakasz, amikor belép a saját játékába, valamelyik szereplőnek átveszi a helyét, részese lesz saját belső világának.

Sokszor rég eltemetett érzések bukkannak fel, életünk fontos szereplőivel találkozunk ismét, ki nem mondott szavakat mondunk ki vagy el nem sírt könnyeket sírunk el. De az is lehet, hogy csak megvilágosodik valami bennünk, vagy más nézőpontból tudunk tekinteni az adott témára. A játék csúcspontjára ér, majd lassan eljutunk a záróképhez. Minden lecsendesedik, a főszereplő megköszöni a szereplőknek a részvételt.

Nagyon fontos, hogy sem a játékosok, sem pedig mi, játékvezetők ne adjunk tanácsot, ne mondjunk véleményt, ugyanis ezek akadályozhatják a főszereplőt abban, hogy a saját belső élményeihez kapcsolódjon.

A játékvezető dolga csupán a kísérés, vezetés. A tálca módszert alkalmazza, vagyis a játék során a főszereplőt folyamatosan megkínálja lehetőségekkel, felhívja a figyelmét a választási lehetőségekre, utakra, amelyekből belátása szerint vehet.

Márti egyik legemlékezetesebb szomatodrámája, amikor magas beosztású, középkorú férfi volt a főszereplő. A játék nyugvópontját végül az adta, hogy a többi játékostárs és a játékvezető egy pokróc négy csücskét megfogva ringatták őt, mint egy csecsemőt.

A szomatodráma rendkívül gyengéd és nagyon hatékony műfaj. Az érzelmi átélés lehetővé teszi a személyes hitrendszer és a testi folyamatok összekapcsolódását, s ezen keresztül az érzelmi megrekedtség és a feszültségek oldódását. De ez is, mint a legtöbb öngyógyító módszer, leginkább azokban az esetekben működik, amikor beismerjük, hogy mi is felelősek vagyunk azért, ami velünk vagy a kapcsolatainkkal történik az életben.