Szeretet és kitartás nélkül nem megy

Sarolta a héten kétszer is plazmázott, huszonnégyezer forintot kapott a lecsapolt vérplazmá­jáért. Hazafelé menet ebből a pénzből bevásárolt, főleg ennivalóra költött, hogy legyen karaj a rántott húshoz, felvágott és sajt a reggelihez, meg egy kis édesség, gyümölcs a nassoláshoz.

Nem szokott ilyen bőkezűen költekezni, de szerette volna boldognak látni a gyerekeit, ha csak néhány pillanatra is. Ilyenkor megnyugszik a szíve, hogy sikerült nekik mindazt megadnia, ami a cigánytelepen kívül élők számára természetes. Ha majd elfogy az elemózsia, megteszi a zsíros kenyér. Az mindig van. Aztán jöhet újra a plazmázás.

Kecskeméten, a Biztos Kezdet Gyerekházban hallom ezt a történetet. Az asszony sok gyereket nevel: a legnagyobb huszonnyolc, a legkisebb hatesztendős, és számoljuk hozzá a kilenc hónapos unokáját is, hiszen róla is ő gondoskodik. Méghozzá egyedül állja a sarat, tizenhat éve. A száztízezer forintnyi gyes ennyi ember ellátására és a rezsire nem elég, alacsony jövedelmét piacozásból, illetve vérplazmaadásból szokta kiegészíteni. Huszonkilenc év otthoni gyerekgondozás után szeretne már dolgozni, de mindenhol elutasítják. „Csórósan élünk” – jellemzi a helyzetüket Sarolta.

Szerencsére van egy biztos pont az életükben. Mindennap beugranak a nyugalom szigetére, vagyis a Mezei utcai házba, amit amúgy is a cigányság közösségi céljaira építettek. Az anyuka most is a lányaival jött, mindannyian frissek, mosolygósak. Előtte otthon kitakarítottak, és megfőzték az ebédet. A kicsik itt is szorgoskodnak, megterítik az asztalt, elrendezik a tányérokat, bögréket, szalvétákat. Majd jóízűen majszolják a párizsis-vajas kenyeret és kortyolgatják hozzá a forró teát.

Ez már a tízórai, hisz’ odahaza reggeliztek. Aztán játszanak a szoba közepére leterített szőnyegen. Miközben nézzük őket, az édesanyjukat arra kérem, mesélje el élete legnehezebb pillanatát. Sarolta sóhajt egy nagyot, nem is tudja, melyiket mondja, annyi volt már belőle. Most például a fiáért aggódik, akit a rendőrség lefülelt. Szóba hozza nyolcadikos lányát is, mennyire szeretne jogász lenni. Nagyon jó tanuló, gimnáziumba felvételizett, de sírva ment haza, mert nehéznek találta a feladatokat. Marad hát a szakközépiskola, nem álmodozik tovább, pincér lehet belőle.

– A Biztos Kezdet Gyerekház mozgalom Angliából indult a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására – mondja Oláh Anna, a kecskeméti intézmény szakmai vezetője, aki miután kihívásnak érezte e missziót, hátrahagyva budapesti karrierjét, a hírös városba költözött.

– Magyarországon mintegy há­romszáz ilyen létesítmény található, közülük a miénk az egyetlen, amelyik nem pályázati forrásokból, hanem az önkormányzat támogatása révén látja el feladatait. Tavaly márciusban kezdtünk az alapításához és szeptemberre lettek meg az engedélyek. Alacsony küszöbű szolgáltatást nyújtunk, amit önkéntesen vehetnek igénybe az anyukák.

Célunk, hogy a szegre­gációban élő gyerekek szocializá­ciója idejében kezdődjön el, vagyis mire óvodába, iskolába mennek, tisztában legyenek például az alapvető higiénés szabályokkal, melyeket odahaza, a mostoha körülményeik miatt nincs lehetőségük elsajátítani.

Nem könnyű kimozdítani a zárt közösségekben élőket, mégsem lehetetlen vállalkozás. A közös hang megtalálása, a kapcsolat megerősítése elsősorban a bizalmon múlik. A kecskeméti gyerekház legfőbb erénye, hogy a szakmai vezető és a munkatársa is cigány származású, mindketten megtapasztalták a szegénységet, életútjukkal és személyiségükkel példát tudnak mutatni másoknak.

Anna elmeséli, hogy Tápióbicskén nőtt fel, előfordult, hogy a szülei a dögkútból vittek haza húst. Tizennégy éves kora óta dolgozik, több diplomája van. Tímea hétgyermekes édesanya, amikor a hatodik óvodába ment, elérkezettnek látta az időt, hogy leérettségizzen és továbbtanuljon, egyetemen szerzett szociológusi diplomát. Mindketten jól tudják, hogy a szegregációban élőkre farkastörvények vonatkoznak, s mivel minimálisak a lehetőségeik, kialakultak a túlélési stratégiáik.

De ha csak egyszer is megtapasztalják a Biztos Kezdet Gyerekház szeretetteljes, felszabadult, biztonságos légkörét, akkor bizalommal fordulnak feléjük. A közösséget formáló szakemberek számára az a legfőbb szempont, hogy mások életét jobbá tegyék. Sokszor egy jó szó, egy ölelés is elég. Legalább itt felejtsék el a gondjaikat, beszélgessenek egy jót, akár az identitásukról vagy a gyerekeik jövőjéről. És az álmaikról, mert a fiatal anyukáknak ál­maik is vannak. Egyikük például szeretne irodában vagy boltban dolgozni, de a cigányokkal szembeni előítéletek miatt ennek esélyét sem látja.

– Nem adunk kész recepteket, a családokat arra kell képessé tenni, hogy megoldhassák a saját problémáikat – magyarázza Somogyi Tímea, a Biztos Kezdet Gyerekház munkatársa, aki több fronton osztja meg erejét: karitatív egyesületben dolgozik, amely adományboltot tart fenn és nélkülöző csalá­doknak segít, valamint református cigánymisszióban is részt vesz.

– A mai felnőttek iskolai végzettsége alacsony, túlélési stratégiájuk a telepi törvényekhez alkalmazkodva alakul. A mindennapok gondjai miatt csak rövid távú tervezés lehetséges, ezért a tanulás jelentősége nem tűnik olyan fontosnak. Pedig szinte csak ez az egyetlen út vezet az emberhez méltó, jobb élethez. Változtatni kell azon az előítéleten, amit maguk is megkaptak, hogy „belőled úgyse lesz semmi” vagy „mások könyöradományaiból élsz”.

S valóban szükség van alkalmi segítségre is, akár nagykabátra, bébiételre, pelenkára vagy játékra, de még egy kiadós beszélgetésnek is nagy az ereje. Magam is tanulok ezektől az emberektől.

Dél felé halad az idő. A fiatal anyuka, Renáta lassan készülődik, azonban másfél éves fia, Kolin még játszana tovább. De menni kell a bátyjáért az óvodába, együtt ebédelnek majd otthon. A koronavírus-járvány kicsit megváltoztatta a napirendet, a programokat több csoportban tartják. Szerdánként fánkot sütnek, farsang idején jelmezeket készítettek és szórakoztak kicsit.

Egy órakor bezár a gyerekház. Oláh Anna nemcsak a tapasztala­tait, hanem a vezetői gondokat is hazaviszi. Egyik legmegrázóbb élménye, hogy egy fiatalasszonyt megtanított az ölelésre, mert a férje még nem ölelte meg sohasem. Somogyi Tímeának is akadnak hasonló történetei, melyek megérintik a lelkét. Ezt a munkát nem lehet szeretet és kitartás nélkül végezni.

Fontos megérteni a társadalmi jelenségeket, melyeken változtatni szükséges. De őt is várja otthon a családja! Ezért szembesülnie kellett önmagával, hogy ne lépje túl a saját korlátait, annyit vállaljon, amennyit elbír. Csak így lehet biztos a folytatás.