Csellengők

Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az évente több ezer bejelentés után indult keresés, nyomozás az esetek 95 százalékában eredményesen zárul, azaz a fiatal a legtöbbször előkerül, de vajon mi történik a fennmaradó öt százalékkal? Magyarországon a tizennyolc esztendő alatti korosztály tagjai közül évente mintegy háromszáz-háromszázötvenen vesznek el úgy, hogy a továbbiakban semmilyen életjelet nem adnak magukról. A május végi eltűnt gyermekek világnapja alkalmából most velük foglalkozunk.

Mindig szívszorító az elveszett gyermekek szüleinek kálváriájáról hallani, de talán még elkeserítőbb, ha egy gyermek annyira mellőzött vagy annyit bántották, hogy menekülni kényszerül a családból. Nem meglepő, hogy a kis- és fiatalkorúak eltűnésének hátterében a legtöbb alkalommal a szülők vagy a szülő és a gyermek közötti konfliktushelyzet, esetleg gyermekelhelyezési vita vagy épp a gyermekvédelmi hatósági intézkedés megakadályozása áll. Az eltűnéshez vezető út mindig hosszú, a gyermek készül rá, legalább az első lépéseket mindenképpen megtervezi.

A társadalom szerepvállalásához, a közös megelőzéshez fontos tudni, hogy a csellengők nyolcvan százaléka gyermekotthonokból szökik el. Az ezekben az intézményekben felnövő fiatalok legtöbbjének életéből ugyanis hiányzik az a szeretet és szocializáció, ami a család jelent. Ők nem ismerik meg azt a biztonságos közeget, ahol megtanulhatnának szeretni és szeretve lenni, elfogadni, hinni önmagukban, a döntéseikben, az értékítéleteikben.

Ráadásul soha nem lesz mögöttük olyan szociális háló, amely minden körülmények között a biztonságot jelentheti nekik. Talán még ettől is nagyobb aggodalomra ad okot, amikor a kisgyermek a családon belül tapasztalja meg a félelmet, a bizonytalanságot, a szorongást. Amikor úgy érzi, hogy nem szeretik, fizikailag vagy pszichésen bántalmazzák, természetes reakciója lesz a menekülés.

Hazánk egyik legmegdöbbentőbb eltűnési ügye kétségkívül Ackermann Dávidé. A tizennyolc éves fiúnak 2009-ben egy péntek este veszett nyoma a Margitszigeten. A szülők elmondása szerint szeptember 11-én Dávidnak négy órája volt az iskolában, 11 óra 20 perckor csengettek ki. Aznap a szigeten megrendezett ARC kiállításra készült, így megkérdezte a barátait, vele tartanak-e, ám a többiek nem értek rá. Útközben hazafelé Dávid egy másik társához is elment, hogy a kiállításra invitálja, de az éppen büntetésben volt a csínytevése miatt.

Dávid hazatért vecsési házukba, megebédelt, a kutyájának is adott enni, majd leült a számítógép elé, ahol még aznap 15.41-kor bejelentkezett a myVIP-re, pár üzenetet váltott az ismerőseivel, majd egy óra elteltével elindult, hogy a barátnőjével, Ágival találkozzon a Margitszigeten. A fiatalok az utolsó estéjüket töltötték együtt, a lány ugyanis másnap Új-Zélandra készült, hogy megkezdje 9 hónapos tanulmányait a szigetországban.

Dávid a munkából hazatérő édesanyjával még találkozott a kapuban. Puszit adtak egymásnak, majd a fiú azt mondta, hogy siet, mert várja a barátnője. Ne aggódjanak, csak este jön haza. A szülők soha többé nem látták a gyereküket. A következő órák története rendkívül zavaros és ellentmondásos. A társaság, melynek tagjait Dávid a barátnőjén kívül nem ismerte, vízipipázgatott, sétált. A hivatalos történet szerint a fiú valahol lemarad tőlük, amit a fiatalok csak később vették észre, de ennek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget.

Dávid tárcáját az irataival együtt másnap reggel egy rendőr találta meg a szigeti körzeti megbízotti iroda előtti padon. Aztán az összetört mobilja is előkerült, egy hajléktalannál akadtak rá. De a fiúnak szó szerint nyoma veszett.

Bár az aggódó szülőket a rendőrségről először hazaküldték azzal, hogy jöjjenek vissza 72 óra múlva, hiszen a legtöbb fiatal ennyi idő alatt hazakerül, később nyomozás indult a fiú eltűnésének ügyében. A vizsgálat során hibákat vétett a rendőrség. Másfél hónapig nem nézte meg a helyszín közelében lévő közterületi kamerák felvételeit. Ági, a barátnő kikérdezés nélkül utazott el másnap Új-Zélandra, majd a későbbiekben már nem kívánt együttműködni sem a családdal, sem a rendőrökkel.

Hogy mi történt Dáviddal azon a szerencsétlen napon, mindmáig rejtély, a keresésére létrehozott honlapra még most is érkeznek információk. Az elmúlt 11 évben számos elméletet gyártottak a hozzászólók, hobbinyomozók, a legtöbben öngyilkosságra vagy szervkereskedelemre gyanakodtak. Rengetegen találgatták, hogyan tűnhet el egy Margitszigeten sétálgató fiatal, miért zajlott a vizsgálat szakszerűtlen módon, miként lehet, hogy semmiféle nyomra nem bukkantak a hivatalos szervek ennyi idő elteltével sem?

Dávid édesapja – hogy a hozzájuk hasonló családokon segítsen – 2011-ben létrehozta az Ezer Lámpás Éjszakája civil kezdeményezést, melynek célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a gyermekeltűnések aggasztó statisztikájára és a jelenség okaira. Programjuk első lépéseként meghonosították az USA-ban használt tejesdoboz-akciót: évekig jelenítették meg eltűnt gyermekek arcképeit és adatait a Magyar Tej csomagolásán, később pedig kreatív-edukatív üzenetek jelentek meg ugyanott. Az évek során számtalan vállalat állt az eltűnt gyermekek ügye mellé.

Emellett útjára indították az Ezer Lámpás Éjszakája – Vigyázz Rám! felvilágosító-prevenciós előadás-sorozatot is, amellyel a legveszélyeztetettebb korosztályt, a 12–18 év közöttieket szeretnék megszólítani. Ennek keretében általános és középiskoláknak tartanak tájékoztató órákat arról, milyen következményei lehetnek az elszökésnek. Bűnmegelőzéssel kapcsolatos óráikon a szakemberek beszélnek arról, hogy az említett korosztály tagjai mely típusú bűncselekmények áldozataivá válhatnak.

Mit tehet a környezet, milyen óvintézkedéseket lehet hozni, melyek a legfontosabb lépések a csellengés bejelentése során? Valós, megtörtént eseteken keresztül tárják fel a leggyakoribb veszélyeket. A preventív programban gyermekpszichológusok, gyermekvédelmi szakemberek, a bűnmegelőzésben érintett rendőrségi dolgozók és az alapítvány munkatársai vesznek részt, akik a csellengéssel összefüggő veszélyek, kiváltó okok mellett a megelőző intézkedések jelentőségére hívják fel a figyelmet.

Hiszen a gyermekek eltűnését csak társadalmi összefogással, közösen akadályozhatjuk meg.