Apák meséi a gyermekeiknek

Egyszer valaha egy csodaszép országban élt egy királyi pár. Ennek a párnak született egy szép kis duci lánya, akit egyszerűen királylánynak hívtak. Teltek-múltak az évek, éltek is boldogan, ám az egyik reggelre betört a királyi várba és elvitte a király műfogsorát a messzi világból jött sárkány. Hogy miért pont az kellett neki? Hát azt is elmesélem. A fogsort soha senki nem használta, nem is annak készült, és mint olyan, már az utolsó volt a Földön. Varázserővel ruházták fel, aki birtokolta, annak tudást és életerőt adott…”

Kanász Zoltán több mint három éve írta az első meséjét. Rögtön filmre vitték, a főszerepeket a gyerekei játszották el. Mókás díszletekkel és sok humorral fűszerezve készült, s ha csak ezt látnánk a Kanász család életéből, gondolhatnánk, valóban így élnek. Tökéletes harmóniában és vidámságban.

Zoltán nyolcéves börtönbüntetését töltötte a Szegedi Fegyház és Börtönben rablás és súlyos testi sértés miatt, amikor tollat ragadott. Visky Ábel, a dokumentumfilm rendezője hirdette meg, hogy a fogvatartott apák mesét írhatnak a gyerekeiknek, amit aztán megfilmesítenek. Zoltán rögtön jelentkezett.

– Nekem soha nem meséltek a szü­leim, apám ivott, agresszív ember volt. De a könyveket nem tagadták meg tőlem, sokat olvastam, az indiá­nos történeteket nagyon szerettem. Hentesnek és cukrásznak tanultam, aztán 15 évet húztam le az építőiparban. Alig voltam 18 éves, amikor megszületett a legnagyobb fiam, felelősségteljes apa akartam lenni.

Nagylakról származom, a román határnál mindig ment a simli, én is beszálltam a cigarettacsempészetbe, irgalmatlan pénzt lehetett vele keresni. Tudtam, hogy büntetőjogi következménye van, végül azért ítéltek el, mert önkényesen visszavettem azt a pénzt, amit egy volt munkatársam elvett tőlem. Igaz, jól meg is vertem. Utólag sajnálom, és azt is tudom, vállalni kell a tetteink következményét – mondja Zoltán, akinek a gyerekei 15, 12 és 2 évesek voltak, amikor rács mögé került.

A családja minden beszélőre elment, plexi mögül látta felnőni a gyere­keit, évekig nem ölelhették meg egy­mást.

– Nincs az a pénz, ami visszaadja ezeket az éveket. A börtönben keménynek kell lenni, hogy elviselje az ember a bezártságot, de esténként a fal felé fordulva a legkeményebb ember könnye is kicsordul.

Nem egyszerű műfaj a meseírás, Zoltán négy-öt változatot készített, mire Ábelék kiválasztottak egyet.

– Visszavitt a gyerekkoromba, szorosabb lett a kapcsolatom a gyere­keimmel, enyhítette az elhidegülést. A mesén keresztül olyan utat mutattam, hogy együtt minden nehézséget legyőzhetünk.

Ugyanígy érez Kanász Dávid és Mátyás, a két nagyfiú, akik azt mondják, jó gyerekkoruk volt, amíg édesapjuk börtönbe nem került.

– Az ítélethozatal sokkolta az egész családot. Zsófi kétéves volt, szinte nem is volt apja. Mi a kamaszéveinket töltöttük, amikor a legnagyobb szükségünk lett volna apánkra. Ráadásul ő volt a családfenntartó. Sokat nélkülöztünk az elmúlt években. Anya fantasztikusan erős, nagyon összezártunk ebben az időszakban, és hatalmas szeretettel próbáltuk kárpótolni egymást – mondja Dávid, aki zenekonzervatóriumban végzett tuba szakon. Édesapjuk a filmforgatás ideje alatt szabadult, a mese is segítette őket, hogy megtanuljanak újra együtt élni.

– Apánk meséje happy enddel végződik, és talán ez a vége a mi történetünknek is – teszi hozzá Mátyás. – Jó magaviselet miatt hat év után kiengedték, azóta együtt dolgozunk hárman, építési vállalkozásunk van. A mesétől és a forgatástól nemcsak erőt, hanem barátságokat is kaptunk, Ábelék nagyon kedves emberek. Jó volt kizökkenni a mindennapok monotóniájából, valóban egy kis mesevilágba csöppentünk.

A film inspirációja a Feldmár András és Büky Dorottya által vezetett meseterápia-projekt , amit azért szerveznek a börtönökben, hogy oldják a fogvatartottak hiányát a családokban. Visky Ábel nemcsak Zoltánék meséjét és történetét forgatta két éven keresztül, hanem másik két családét is. A Mesék a zárkából című film nemrég a legjobb magyar dokumentumfilmnek járó díjat nyerte el a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, a Netflixen érhető el.

– A börtönbüntetés nemcsak a fogvatartottaknak, hanem a hozzátartozóiknak is embert próbáló időszak érzelmileg, mentálisan, egzisztenciálisan, s az sem könnyű, amikor az elítélt hazamehet – vélekedik Fiáth Titanilla korábbi börtönpszichológus, kulturális antropológus, aki dolgozott a Baracskai Büntetés­végrehajtási Intézetben és a Budapesti Fegyház és Börtönben. Néhány éve részt vett egy európai uniós projektben, amiben az elítéltek mesét írhattak a gyerekeiknek. Sokuknak soha nem meséltek, azt sem tudták, hogyan épül fel egy mese.

– Akik szerettek volna részt venni a projektben, nekik felkészítő foglalkozásokat tartottunk, mielőtt belevágtak volna az írásba. Leginkább arról beszélgettünk, mitől jó egy szülő, élhetnek-e a gyerekeik másképpen, mint ők, milyen az apaszerep és miként lehet fenntartani olyan helyzetben, amikor évekig csak havonta egyszer, a beszélőn találkozik a gyerekével. Telefonálhatnak ugyan, de az rengeteg pénzbe kerül, így alapvetően marad a levélírás.

A fogvatartottak általában 8-10 oldalas leveleket írnak, amire egyre ritkábban érkezik elfogadható hosszúságú és tartalmú válasz, hiszen a kinti világ már virtuálisan zajlik, szinte senki nem ír kézzel levelet. Egyre nő a szakadék az elítélt és a családtagjai között, a mesék világa viszont hidat jelent. Felmerülhet a kérdés: ezek a mesék hosszú távon is hatnak-e, van-e terápiás hatásuk? Tapasztalataink szerint igen, hiszen az alkotás élménye boldoggá tesz, erősíti a kapcsolatokat.

Mi nem filmet készítettünk a mesékből, hanem azokat felolvasták a fogvatartottak, s felvettük DVD-re. Elküldtük a gyerekeknek, amit milliószor megnézhettek. Egy mesét, ami róluk is szól, ahol bátrak, erősek és okosak, a legtöbbször ők mentik meg a szüleiket a gonosz sárkány vagy varázsló karmai közül. Egy mese, amibe a saját történetük van beleépítve, és ahol van lehetőség a boldogságra.

Kanász Zoltánék királyságában is ez történt. A három gyerek közös erővel és furfanggal győzte le a sárkányt, majd visszaszerezte boldogságuk zálogát, a fogsort. „Ahogy megkerült a fogsor, minden visszaállt. Újra kezdtünk élni, mint hosszú-hosszú évekkel ezelőtt.”