Kinek mondjam el? – Pedagógia, szeretettel

Kedves Ágnes!

Sok szó esik mostanában a tanárokról. Ne­kem úgy hozta a sorsom, hogy általános iskolába egy külvárosi helyre jártam, az Isten háta mögé, mert az esett a legközelebb. Ám csodálatos tanáraim voltak! A magyartanárom, egy szelíd, kedves tyúkanyó gyönyörűen mondott verset, meg is szerettette az egész osztállyal a költészetet. A kémiatanár ’56-os szereplése miatt a legelitebb belvárosi gimnáziumból büntetés­ből ide lett száműzve.

Nem volt beszédes típus, de egy-egy szarkasztikus megjegyzését nagy ünnepeinken utólag értettem meg. Az énektanár nem gyötört minket szolmizálással, hanem a lemezjátszót és saját le­mezeit hozta be az órára, így ismertetett meg a komolyzene nekünk való alapdarabjaival: Török induló, Für Elize, Torreádor-dal, Háry János…

De a legcsodálatosabb tanárunk az osztályfőnökünk volt, Mária néni. Igaz, a számomra nem túl kedves matek-fizikát tanította, de azt is érdekesen. És osztályfőnökként minden gyerekkel rengeteget törődött, dumált velünk, viccelt, simogatott…

Ehhez képest, amikor bekerültem az ország egyik legjobb középiskolájába, rá kellett döbbennem, hogy a tanárok milyen nagy távolságot tartanak a diákokkal. Többen magáztak bennünket, de a vezetéknéven szólítás is általános volt. Most pedig az jutott eszembe, hogy a harmadikos klubdélutánról az osztályfőnöknő haza akart zavarni, mert – esküszöm, nagyon szolid – miniszoknyában voltam… A tudásuk általában magas szintű volt (nem mindig), de a gyerekeket nemigen szerették.

Ezt azért idéztem fel, mert a fiam és a lányom is most jár egy nyolcosztályos gimnáziumba. Tegnap volt az iskolabál, amelyen mindenki részt vett. Hetedikes fiam mesélte, hogy a magyartanár a hét elején azt mondta nekik:

„Ebben az osztályban több a fiú, mint a lány. Viszont az én osztályomban fordított a helyzet. De nem szeretném, ha az én ötödikeseim szomorúan mennének haza az első iskolabáljukról. Ezért az a fiú, aki megtáncoltatja a kislányokat, kap hétfőn egy potya ötöst!”

Naná, hogy sokan jelentkeztek, mert a különben elég szigorú tanárnál nem könnyű ötöst kapni. És így is lett. Az ötödikes kislányom boldogan mesélte, amikor érte mentem: „Képzeld, Anya, a hetedikes nagy­fiúk közül kettő is felkért!” A bátyja csak vigyorgott, de nem árulta el a „motivációjukat”. Szóval: vannak még ilyen tanárok ma is!

Üdvözlettel: Mariann

Kedves Mariann!

Átmelegedett a szívem a történet hallatára. Én meg nemcsak a hetedikes fiúknak, hanem a tanár úrnak is beírok egy hatalmas ötöst!

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes