Gördülő borsószemek

Nincs két egyforma borsószem. Az egyik pici, a másik na­­gyobb. Szabályos gömb alakú vagy kissé deformált. Külseje lehet sima, netán hepehupás. Az viszont minden esetben ugyanaz, hogy a roppanós héjba zárt zöld szemek biztonságban vannak a külvilág hatásaival szemben.

„Akkor legyen a nevünk Borsóház!” – döntött az intézmény alapítója, amikor eljött a névválasztás ideje. A komplex és intenzív terápián alapuló tréningeket alkalmazó gyermekfejlesztő egészségügyi vállalkozás genetikai és születési rendellenességből, illetve traumából, balesetből eredően sérült vagy halmozottan sérült páciensek rehabilitációját végzi önálló terápiás szemlélet szerint, speciális eszközök és programok alkalmazásával. Ez a hiánypótló, államilag nem támogatott misszió tizenkét évvel ezelőtt egy személyes motivációnak köszönhetően indult el.

– Bori lányom West-szindrómával, azaz súlyos gyermekkori epilepsziával jött a világra, most tizenhat éves – kezdi történetét Kismándor Csilla, a Borsóház Nemzetközi Intenzív Terápiás Központ alapító-igazgatója.

– Sok szülőhöz hasonlóan én is végigjártam a kálváriát. Ha a sorstársaimtól hallottam valamilyen reménykeltő lehetőségről, vagy az interneten olvastam valamilyen új metodikáról, már vittem is oda a lányomat, még külföldre is eljutottunk. Állandóan autóztunk valahová, a fejlesztések hektikusak voltak. Sajnos méltatlan helyzetbe is kerültem: nem nevezem meg azt az intézetet, ahonnan kerek perec eltanácsoltak. Ek­kor fogalmazódott meg bennem: szeretnék olyan központot létesíteni, ahol mindenki előtt nyitva áll az ajtó, és a kezeléstől a bentlakásig minden egy helyen történik.

Csilla hozzá is látott a teendőkhöz. Szakembereket gyűjtött maga köré, és sukorói otthonának padlásszobájában elkezdődhettek a foglalkozások. Hamar kinőtték a kuckót, így bérelt egy nagyobb házat. Egy idő után sokak részéről felmerült, hogy szerencsésebbnek tartanák, ha Budapesten lenne az intézmény. Elkezdődött hát az ottani vállalkozás felépítése.

A korábban marketinggel foglalkozó alapító megszervezte, hogy az általa megálmodott terápiás központban ortopédellátás és más egészségügyi szolgáltatás is legyen – csakhogy az engedélyezési eljárás megnehezítette a dolgát, új helyet kellett keresnie. Így omlottak össze egy pillanat alatt az amúgy is törékeny álmok, ám a borsóház főnixmadárként feltámadt hamvaiból.

Csilla a gyermekeivel Pilisvörösvárra költözött albérletbe, Solymáron megint egy családi házban indította újra a központot, két és fél éve pedig már egy tágas, impozáns épületben gyógyulhatnak a hozzájuk érkező páciensek. Ez a hely tökéletesen megfelel a kezdetben kitűzött céloknak, vagyis a kis betegek hatékony, intenzív fejlesztésének és az érintett családok támogatásának. És vannak már „leányvállalatai” is.

Kecskeméten idén májusban nyitotta meg kapuit az alapítványi fenntartású Borsószem Terápiás Központ, ami tulajdonképpen családi vállalkozás. Nemcsak a környékről, hanem az ország más tá­jai­ról is járnak ide. Mivel a folyamatos kezelések súlyos anyagi terhet rónak a szülőkre, valamennyi Borsóházban szívesen veszik az egyesületi vagy alapítványi célzott támogatásokat, de az is előfordul, hogy magánszemélyektől érkezik anyagi segítség. Talán nem is kell mondani: a kecskeméti intézmény létrejötte hátterében is személyes indíttatás áll.

– Olivér súlyos oxigénhiánnyal született, halmozottan fogyatékkal élő tüneményes gyermek – meséli tizenegy esztendős kisfiáról Pénzes Xénia, a kecskeméti központ vezetője, aki minden problémának a pozitív oldalát keresi, és igyekszik nem tragédiaként megélni a nehezebb helyzeteket.

– A hasonló sorsú szülők és gyermekeik előbb-utóbb ugyanazokra a terápiákra járnak, mi nyolc éve találkoztunk Csillával és a lányával. Szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Egyik beszélgetésünk során felmerült, hogy jó lenne Kecskeméten is egy „borsószem”, ahová a mozgássérült és intellektuális képességzavarral diag­nosztizált, rehabilitációt igénylő gyermekek és felnőttek jöhetnek. Az elképzelést hamar tettek követték, nagy segítséget kaptunk a szakmai felkészülésben, és azóta is eleven az együttműködés közöttünk.

– Mi is komplex és intenzív fizikai és értelmi fejlesztést alkalmazunk, melynek során a mozgásra és a kommunikációra helyeződik a fő hangsúly. Persze minden gyermeknél más-más a terápia – avat be a szakmai titkokba Kovács-Remeczki Andrea fejlesztőpedagógus.

– Sokszor a foglalkozásokon szembesülök azzal, hogy valaki aznap nyűgösebb a szokásosnál, ilyenkor menet közben kell változtatnom a metodikán. Nem győzök csodálkozni a gyermekek hozzáállásán, illetve a szülők kitartásán, áldozatvállalásán. Leírhatatlan az a szeretet, amit tőlük kapok, és én is azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet adhassam nekik. Minden apró változásnak együtt örülünk.

Spohn Kinga mindig is ikrekre vágyott, hiszen neki is van ikertestvére. Tizennégy éve majdnem valóra vált az álma, de mivel a sors másként akarta, a babái huszonhat hétre oxigénhiányosan születtek, sajnos a kisfiú huszonhét napos korában egy kórházi fertőzésben elhunyt. A kislánynál nyolc hónapig semmilyen tünet nem jelentkezett, korai fejlesztőbe is jártak, majd egy neurológiai kontrollon kiderült, hogy feszesednek a végtagjai.

Minden terápiás lehetőséget kipróbáltak, itthon és külföldön is, évekig Pécs–Budapest–London között ingáztak, mígnem rátaláltak a Borsóházra. A mindennapos intenzív terápia bizonyult a leghatékonyabbnak. Nóri normál iskolába jár, kitűnő tanuló, kicsit lassabb a tempója a többiekénél, de sikerült beilleszkednie a közösségbe. Kinga pedig három éve újra áldott állapotba került – és ikrei lettek, egy fiú és egy lány. Micsoda öröm, amikor a sors nemcsak elvesz, hanem ad is! Története bizonyítja: bár nehéz feldolgozni a veszteséget, feladni sosem szabad.

– Alapítványt hoztunk létre a férjemmel, hogy 2015-ben elindíthassuk a Pécs-Borsóház Nemzet­közi Terápiás Központot – idézi fel a közelmúltat a fiatalasszony. – Nem­csak Pécs vonzáskörzetéből, hanem az ország távolabbi szegletéből, sőt külföldről is jönnek hozzánk, például Romániából, Szerbiából, Finnországból. Sokan visszajárnak, ragaszkodnak a szakembereinkhez. Kinőttük a helyet, várólistánk van. Nemsokára nagyobb ingatlanba költözünk.

– Számomra minden nap egy kihívás, mondhatom, új tanulási folyamat – árulja el Kordé Bence gyógytornász, akinek az egyetemi diplomája megszerzése után a pécsi intézmény az első munkahelye.

– Évek óta foglalkozom a médiából is ismert Zentével, a ritka genetikai betegségben szenvedő kisfiúval, aki ikonikus példája annak, milyen hathatós eredményeket lehet elérni a napi szintű rehabilitációval. Számomra az is fontos, hogy a megfelelő határok között szoros kötődés és bizalmas kapcsolat alakuljon ki a gyermekekkel, illetve a szüleikkel. Ha egy hosszabban tartó és küzdelmes terápia során bekövetkezik az áhított eredmény vagy akárcsak annak töredéke, már azzal is elértük a célunkat. Az pedig maga a csoda.