Miben rejlik a csoda?

– Milyen filmeket szokott nézni a szeretet ünnepén?

– Újabban családi mozidélutánt tartunk, mindig más választ filmet. De régebben én sem hagytam ki az Igazából szerelem, a Reszkessetek, betörők!, a Csoda New Yorkban című klasszikusokat, hiába láttam már ezerszer mindet. Azért sem tudtam velük betelni, mert annyira egybevágtak a csodavárás élményével, amit mindmáig szeretek megélni karácsonykor.

– Érdekes, hogy sosem készült nálunk karácsonyi témájú film. A Nagykarácsony az első ilyen magyar romantikus vígjáték…

– Valószínűleg az lehet az oka, hogy nem igazán tudtunk elrugaszkodni attól a túlzó pompától, csillogástól, hibátlanságtól, amit ezek az angolszász produkciók su­gallanak. Nálunk nem feltétlenül erről szól az ünnep, ahogy a filmünk sem. Egyszerű hétköznapi emberek cseppet sem tökéletes élete is elvezet(het) a boldogsághoz, és mindez lehet annyira érdekes, illetve szórakoztató, hogy érdemes legyen beülni a moziba.

Talán azért sem született eddig magyar karácsonyi film, mert az alkotók túl giccsesnek tarthatták a témát. Engem például pont ez az „édes giccses” érzés hangol rá az ünnepre. Ilyenkor igényli a lelkem a tiszta fényt, azt a „bőr alá csúszós” szépséget.

– Milyen a magyar filmben a magyar karácsony?

– Betlehemes, töltött káposztás, forralt boros, mézeskalácsos. És ami a legfontosabb: mindenki szeretné, ha szeretnék. Karácsonykor arra vágyunk, hogy körülöttünk legyenek a családtagjaink, a barátaink. Akinek ez nem adatik meg, nehezen éli meg a magányt. Valahogy ilyenkor számot vetünk, kihez is kötődünk igazán, és annak alapján értékeljük magunkat, van-e mellettünk valaki. A karácsonyi csoda nem a csillogásban rejlik, hanem az emberi kapcsolatok minőségében. Ebben a filmben tetten érhető az őszinte csodavárás.

– Egy szingli anyukát játszik. Hálás szerep?

– Telitalálat, mint ahogy a többi karakter is. Senki sem tökéletes, és sokkal izgalmasabb eljátszani egy ilyen figurát. Nincs annál hálátlanabb feladat, mint egy makulátlan, eszményi szerep. Az általam megformált anyuka kedves, szimpatikus, mindazonáltal neki is megvannak a hibái, amúgy pedig elkötelezett környezetvédő.

A nézőknek könnyű lesz azonosulni a film szereplőivel, egyik-másik jelenetben magukra is ismernek, hogy ők is hasonló problémákkal küzdenek a való életben. Több olyan színészkolléga tűnik fel a vásznon, akik eddig nem vagy kevés filmben játszottak, viszont rendkívül tehetségesek és eredeti személyiségek. A főszereplő, Ötvös András nem az a tipikus „szépfiú”, mégis vonzó, Zsigmond Emőke pedig olyan finom szépség, éteri lény, hogy az ember legszívesebben becsomagolná egy szaloncukorpapírba, és hazavinné magának. Sokat fogunk még róluk hallani.

– Milyen volt a hangulat a forgatáson?

– Mivel a koronavírus-járvány miatt tavaly télen nem rendezték meg a hagyományos budapesti karácsonyi vásárt, a film egy része azonban épp ebben a forgatagban játszódik, fel kellett építeni egy ezt imitáló díszletet. Így lettünk kiváltságosak: mi januárban-februárban is élvezhettünk még némi ünnepi fílinget. Szerettünk volna „fehér karácsonyt”, de a hóesés elmaradt. Viszont nagyon hideg volt. A jelmezeim sem kimondottan téli ruhákból álltak – bár mind csodás színű és fazonú –, az öltöztetők melegítőtapaszokkal melengettek, és a jelenet végén plédekbe bugyoláltak. Néha még így is az arcomra fagyott a mosoly. De a filmezés ilyen!

– Hogyan tölti a karácsonyt?

– Most azon drukkolunk, hogy ne maradjanak el a színházi előadások, és ha maszkban is, de jöjjön a közönség. Ha éppen nem játszom, a karácsonyt szeretem otthon tölteni. Sokat jelent számomra az a pár nyugalmas, meghitt nap a családdal, a barátokkal. Rám is fér a pihenés, hiszen az elmúlt fél évben nagyon sokat dolgoztam, igazán remek szerepeket kaptam.

– Csak egy kritikust idézek: a Nagykarácsony egy újranézős telitalálat.

– Tényleg? Ezek szerint ő is úgy érzi, hogy szükség van ilyen magyar filmre. Különösen járvány idején – amikor újabb és újabb hullámok jönnek – jó kapni egy adag szívet melengető szépséget. És remélem, a következő, a Nyugati nyaralás című filmnek is hasonló lesz a fogadtatása, amit szinte ugyanezzel a stábbal forgattunk, és a rendező itt is Tiszeker Dániel. Ugyancsak családi mozi, a nyolcvanas évekbe repít vissza, és én játszom az egyik főszerepet.