Pali bácsi ajándéka

A város legvégén egymás mellett öt nádfödeles, nyitott verandás, szinte skanzenbe illő épület dacolt az idővel. A legöregebb lakó Pali bácsi volt a maga 92 évével. Feleségével, a nevetésre mindig kész Erzsi mamával éltek kettecskén, népes családjuk szétszóródva az országban, sőt néhányan már a világ másik végéből küldték a színes képeslapokat. Az öreg minden reggel letisztította a járdát, a nyírfa seprű meg a rásegítő tolólapát a falhoz támasztva várta az újabb bevetést.

A kiskonyhában áldott meleg fogadta a betérőket, kis stampedli pálinka a férfiakat, tojáslikőr az asszonyokat, ahogy illik. A bejgli már kisült, hagyományos diós és mákos. A teteje fénylő aranybarna, kritikus szem sem találna rajta hajszálnyi repedést se.

A töltött káposzta már kiporciózva. Egy adagot a rokkantan, magányosan élő szomszéd kap, hozzá kis üvegben szilvórium meg kistányérban hájas tészta. Így van ez minden évben. Hagyomány, olyan utcabéli. A nagyházban az ajándékok becsomagolva, takarosan átkötve, felcímkézve.

Az öreg régi karácsonyokról mesélt, amikor almát és diót aggattak az erdőből hozott fagyalgallyakra. A fogvacogtató hideg, a kötésig érő hó is szóba került, amikor járhatatlanná vált a tanyáról kifelé vezető út. Pedig édesanyja nagyon készült az éjféli misére, szomorú szeme könnyes lett, amikor kinézett a ködös tájra. Apja meg a fiaival és a szomszéd tanyásokkal összefogva utat vágott, a szán elé két lovat is befogott, úgy vitte asszonyát a városba. A mesélőnek elcsuklott a hangja, amikor erre a több mint 80 évvel ezelőtti estére gondolt.

Új vendégek érkeztek, a legfiatalabb unoka férjestül, lett ám nagy öröm! A szomszédok elköszöntek, magukra hagyva a családot. Az unokavő vidám ember, illik az ő komoly Zsuzsájukhoz – gondolta büszkén az öreg. Aztán szóba került a szenteste:

– Minek örülne, nagyapa? – faggatózott kedvesen a szép nagylány. – Hát, lefaraghatnátok az éveimből tízet-tizenötöt, azzal már kiegyeznék – jött a huncut válasz. Aztán komolyra fordította a szót: – Nem kell nekem már semmi portéka, az boldogít a legjobban, ha jöttök. De ha mégis megtennétek valamit, annak nagyon tudnék örülni.

Kíváncsian fordultak felé, mi is lesz az a kívánság…?

– Telefonáljatok annak az alapítványnak, ti jobban értitek az ilyesmit, ahonnan azokat a kis apróságokat segítik, akik hamarabb kívánkoztak a világra. Az öcsém, Ferkó is bizony télvíz idején született, én voltam csak a tanyán édesanyámmal. A szomszéd öreg juhászhoz szaladtam lélekszakadva, ő segítette világra a kis porontyot. Volt ám este nagy riadalom meg nagy boldogság is, amikor édesapám hazajött a városból. Hát úgy gondoltam, amit nekem szánnátok holmi ajándékra, azt a pénzt inkább telefonozzátok el, hadd szaporodjék ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Vacsorára meg gyertek, meglesz szépen minden, ahogy szokott.

A fiatalok a kertkapun kilépve egymásra mosolyogtak, és eldöntötték, minden családtagnak szólnak, legyen ez náluk új hagyomány. Telefon a koraszülöttekért.