Ünnepi alkalom Soltvadkerten, avagy romalagziban jártunk

Leparkolt a limuzin, elindult a jegyespár a templom felé – jön a hír a soltvadkerti templom előtt várakozó rokonságnak, a hírrel együtt pedig a násznép, vőfély, kérető és zenekar. A pörgős, hangos zene a templomig hallatszik, pedig vagy két kilométerrel távolabb állt meg a Kiskunhalasról érkező konvoj. Türelmesen várakozunk néhány rokon társaságában, Henrik, az orgonista elszívja a szertartás előtti utolsó cigarettáját. A kis koszorúslány, Radics Rubina Cintia nevéhez hűen ragyog, akár egy drágakő. Az óvodás hölgy boldog, hogy ő is a menyasszony kísérője lehet a templomban!

– Csinos vagyok? – faggat.

– Csinos és gyönyörű – nyugtatom.

Lassan felbukkan a násznép színes, vidám serege.

– Alexa végül mégiscsak a tűsarkú cipőben jön? Ó, hogy fájhat már a lába! – Cintia édesanyja sajnálkozik, együtt érezzük át a fiatal hölgy minden lépésének gyötrelmét.

Az esemény nem mindennapi. Soltvadkerten 14 éve tartottak legutóbb hagyományos roma esküvőt! Ma a halasi Balázs Alexa és a soltvadkerti ifjabb Kolompár Gábor köti össze életét katolikus, cigány és polgári szertartás szerint egyaránt. A mulatság, ha nem is három napig, de szombat hajnaltól, a lánykikéréstől vasárnap reggelig tart, addig, amíg a zenészek el nem csomagolják az utolsó hangszert is. Mire ideértek Vadkertre, már többször tökig csavarták a hangerőt.

Reggel hétre a fiú a szülői házból, soltvadkerti tanyájukról családostul átvonult Halasra, hogy kikérjék a menyasszonyt. Vaskos népi színjátékot idéző jelenet zajlott: a lányos ház bejáratát egy italokkal rogyásig megrakott asztal torlaszolta el. A fiús családot kísérő, a kikérő szerepét betöltő Jakab Béla lovári nyelven heccelgette társát: ment a pörlekedés, a vita széles gesztusokkal egy órán keresztül, miközben szívélyesen itatták egymást. Végül megenyhültek, az asztalt félretolták az ajtóból, és beengedték a lányos házba a vőlegényt, aki végre kihozta a hófehér ruhába öltöztetett, koronás menyasszonyt.

Végigvonultak Kiskunhalason, majd a limuzinnal át Soltvadkertre, a templomhoz egy vérpezsdítő bossanovadallam kíséretében érkezett a nászmenet, élén a soltvadkerti vőféllyel, Sztojka Kalapos Zoltánnal és a miskei Jakab Bélával, akik a szertartás tradicionális levezénylésében is nagy tekintélynek örvendenek – és hát szegről-végről még rokonok is, mint szinte mindenki e tarka, estére majd százötven főnyire becsült sokadalomban.

– Isten olyan, mint egy mulató cigány. Mindig ünnepel, mindig mulat, mindig öröm van benne, vidámság, szereti a szépet és a jót. Isten soha nem szomorkodik. Bennünk, cigányokban is bennünk van, hogy menjünk már egy jó cigánybálba, és ott másnap reggelig táncoljunk, énekeljünk. Együtt vagyunk, örülünk egymásnak. Éppen úgy, ahogy mi most a lakodalomban. – Egyszerű, a jelenlévők közül mindenki számára érthető a párhuzam, amiről a keceli Farkas Tibor roma származású dia­kónus beszél a szertartás alatt. A templomi esketés két órára véget ért, a párt A keresztapa című film vezérdallama várta Isten házának bejáratánál, és fehér galambok – szabadon röptetésük a tisztaságnak és a békességnek a jelképe. Majd az ifjú asszony eldobja a csokrot. Vajon ki lesz a következő?

A jegyespárt eskető fiatalembert november 13-án szentelik pappá, a fiú családjának közeli rokona ő is, így nagy a bizalom és erős a kötődés. Gábor és Alexa házassági felkészítésre is Tiborhoz járt – árulja el a leendő pap, miközben a család bevonul az anyakönyvvezetőhöz.

– Isten, a kereszténység áll a központban, de a hétköznapi problémákról is szót ejtünk. A veszekedéstől a szexualitásig mindent érintünk. Egy picit más a cigányságnál a szexualitásról beszélni, érzékenyebb pont, ugyanis a romák sokkalta konzervatívabbak, a fiatalok is, az idősek meg főleg. Tabuként kezelik e témát, nem is nagyon szoktak erről beszélgetni, ami hiba, mert a fiatal lányoknak ez buktató, nincsenek tájékoztatva, felkészítve. Az egyházban mi ezt másképp nézzük: fontos, hogy megértsék, ez Isten ajándéka, a szeretetnek a legnagyobb kifejezőeszköze a házastársak között, nem pedig bűn.

Gábor szülei istenfélők, a gyerekeket is ebben a szellemben nevelték. Mint házastársak példaképei a közösségnek. A köztük lévő szeretet nem kopott ki az évtizedek alatt. Közben lemegy a polgári esketés, az örömapa lovári nyelven mond köszöntőt, koccannak a pezsgőspoharak, Farkas Tibor pedig tolmácsol.

– Janikám, mostantól egy család lettünk. Úgy vigyázok a lányodra, mint te az én fiamra – e mondatnak az éjszaka közepén lesz még jelentősége! – Gyerekek, csináljatok nekem sok kis fekete unokát! Vagy legalább sok kapucsínót. – Majd idősebb Kolompár Gábor elköszön a társaságtól. – Találkozunk este hatkor a vacsoránál!

Lassan gyűlik a násznép a kiskunhalasi csárdában. Nem sietnek, tudják, hosszú lesz az éjszaka. A társaság legszínesebb öltözékű és az egyik legnagyobb tekintélynek örvendő tagjával, Sztojka Kalapos Zoltánnal a roma esküvői szokásokról beszélgetünk. Zolinak köszönhetjük, hogy meghívott a család a szertartásra, így bizonyos értelemben ő lett a házigazdánk. A roma tradíciók tudója és éber őrzője, kártyavető, jós, rokon és vőfély egy személyben – a párnak viszont nem jósol: családtagnak tilos. Cigánylélek címmel Borzák Tibor kollégánkkal írt közösen könyvet, amely a közeljövőben jelenik meg.

– A cigányoknál nem volt korábban házasodás, jó, ha legföljebb a 0,5-1 százalékuk lépett frigyre. Ezért van az, hogy nagyon sok gyereket, amikor megszületett, az anyai névre vették. Csak 35-40 éve van nálunk polgári házasság, ennél sokkal fontosabb az egyházi esküvő. Nagyobb jelentősége van, mert ami Isten előtt meg van kötve, azt földi ember nem bonthatja szét, míg a polgári esküvőt egy tollvonással szét lehet húzni. De a templomit, azt nem!

Kalapos Zoli állítja: a romák ritkán válnak, aki pedig lakodalomban házasodik, az jóban-rosszban együtt marad. Ezerből, ha egy szétmegy.

– Mi van, ha megromlik a kapcsolat? – kérdezem.

– Akkor megpróbálják feljavítani. Az öregek összeülnek, megbeszélik. Igazság szerint nem is szabad válni.

Egy százötven fős lagzi költsége nem kis pénz. Megegyezés dolga, hogyan fedezik a kiadásokat, de íratlan szabály, hogy a fiús szülőnek illik többet áldozni a jeles napra. Ha pedig a fiú szülei állják a kiadásokat, akkor akár azt is megszabhatják, hányan jöhetnek a lány családjából vendégségbe.

Alexa húszéves, Gábor huszonhárom – Kalapos Zoli szerint ahhoz képest nem fiatalok, hogy harminc évvel ezelőtt még gyerekként eskették volna össze őket. Vannak olyan régiók még ma is, ahol a 12 éves lányt hozzáadják a 14 éves fiúhoz.

– Ez a kultúránkhoz tartozik. De ma már jellemző az, hogy megvárják, amíg nagykorúak lesznek a fiatalok és egymásra találnak. Régen úgy választottak a fiúnak lányt, hogy kiszemelték neki. Ma már inkább rájuk hagyják.

Zoli ugyan a környék leghíresebb vőfélye, még sincs sok elfoglaltsága. Vadkerten 14 éve volt legutóbb lakodalom. Hogy miért?

– Sokba kerül, és nálunk inkább szöktetnek. A gyerek jár a lányhoz, aztán megszökteti, egy-két hétre elbújnak oda, ahol nem találják meg őket, utána előkerülnek.

A cigányoknál az udvarlás hagyományosan nagyon szemérmes, kerüli a feltűnőséget. Alexa és Gábor az iskolában ismerkedtek meg. Ahogy a szokás diktálta, a fiús apuka elment a lányos apához, és engedélyt kért az udvarláshoz. A pár az egymás iránti vonzalmat a lakodalomban sem mutatja. Nem szokás egymás megérintése. Ülnek az asztalfőn világító fehér ruhájukban, mint herceg és hercegnő. Fogadják a gratulációkat, és teszik egész este, amit a hagyomány ilyenkor diktál.

Szülő és gyermek közt nagyon erős a kötelék. A lányos anyukát megviseli, hogy elkelt a lánya. Balázs Melinda már ismeri ezt az érzést: fia elköltözött otthonról, de minden látogatása után megkönnyezi, hogy már nem lakik velük. Alexával is így lesz ez. Kolompáréknál Gábor az első, aki házasodik, ő a legidősebb gyerek a családban, a kék ruhás vidám lányok a húgai. Az elválás fájdalmát még nem érzik a fiús szülők, ugyanis a lagzi után a fiatal házaspár átmenetileg, amíg befejezik a házuk felújítását, a fiú szüleinél fog lakni.

A zenekar hat után belecsap, a hangerő fülrepesztő, a pörgős romazene hamar a parkettre viszi a násznépet. Zolinak jó ideig nem lesz dolga a ceremóniával, majd csak a pénzt fogja összegyűjteni éjjel, a menyasszonytáncnál. A zenészek szolnokiak, de Csibészéket jól ismeri itt mindenki, hírnevesek. Még egy-két sztár is akad a családjukban, olyan, mint Kis Grófo, a nemrég elhalálozott Öreg Grófo sógora volt Csibésznek. A bulinak a nyolcórási vacsora vet átmenetileg véget. Tibor asztali áldást mond, majd a pincérek elkezdik kihordani a magyaros menüt: húslevest, főételként pörköltet főtt krumplival, a frissensültektől és süteményektől roskadozik az oldalsó asztal.

Asztalszomszédommal, Rostás Istvánnal többek közt arról beszélgetünk, vajon ki viseli a nadrágot a cigány házaspároknál.– Mindig a férfi. Az utolsó szó mindig az övé. Az asszony nem szabhatja meg neki, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld. Nálunk ez hagyomány. – Rostás István szerint régebben elképzelhetetlen lett volna így vacsorázni egy lagziban, pincérekkel és önkiszolgáló módon! – Azért ide is betört a XXI. század. A cigányságnak már a 40 százaléka kulturálódott, és a 95 százaléknak van munkája. Ha lassan is, de fejlődik.

István hívta fel a figyelmemet a „táncrendre”: hagyomány, hogy a vőlegény és a menyasszony is a saját családjával táncol.

– Norbi elsősorban a házaspárnak, és szeretné emelni Gabinak a jókedvét. Bravó speciál a házigazdának! Bravó, bravó! – konferálja fel a következő számot Csibész.

Rostás István finomra hangolja a történteket:

– Látod, az előbb odaadta a zenésznek a pénzt, az meg az állványra teregeti a bankjegyet. Na, ez a lényege! Aki odaadja a pénzt, az megmondja, kinek küldi a nótát, Csibész meg sorolja a neveket. – És felcsendül: „Szerelem, szerelem, nagy ez a szerelem. / Veszek neked gyémántokat, légy a felségem!”

Közben a picik elszenderednek a babakocsikban, az asztalnál ülők közül sokan a Facebookon élőznek. Ide is betört a XXI. század. A menyasszonytorta tíz órakor érkezik, minden időben, pontosan, szépen elrendezve zajlik. Megható szokás, hogy a felvágott tortából az első szelettel a pár egymást kínálja. Osztoznak a jóban, s ha úgy adódik, a rosszban is. Kihasználva, hogy a zenészek is pihennek, a csárda udvarán arról beszélgetünk három hölggyel, nem korai-e 20 évesen házasodni.

A válasz – Kalapos Zoli kora esti felvezetője után – már nem lep meg: Melinda Miskén lakik, 15 évesen házasodott, 25 éve él együtt a férjével. Szandi Dunaújvárosból érkezett – a vacsora közben értek csak ide, lerobbant útközben az autójuk –, 16 éve, 16 évesen mondta ki az igent, Móni még fiatalabban, 14 volt, amikor 30 éve egybekelt a férjével. A hosszú és boldog házasság titkát egyformán ugyanabban a két dologban látja a három hölgy: szerelem és sok-sok türelem. Majd ismét megszólal a zenekar:

– Gábor nagyon sok szeretettel szeretné küldeni speciál Zsaninak Vadkertre, Norbinak.

– Vigyázz, gyors, cigány! – kár a figyelmeztetés, a tempóval itt senkit nem lehet zavarba ejteni, felszabadultan táncol gyerek és idős hajnalig. Érkezik egy nóta, majd sokszor ugyanazt visszatisztelik egymásnak, lováriul és magyarul egyaránt: Gábor Janinak speciál, Dzsesszinek és Bécinek. Majd Béci Gábornak, speciál Norbinak… Mintha egész este ugyanaz a négy szám szólna egyfolytában. A menyasszonytánc kezdetére a hangfalak pereme rogyásig rakva pálinkáspoharakkal. Béla bácsi, a kérető elmondja a teendőket, nehogy félreértés támadjon:

– Tudom, itt, Halason szokás volt régen, hogy a vőlegényt is táncoltatták. De most már nem! Az elsőbbség a menyasszony apjáé, anyjáé. Ők tiszteletből, szeretetből táncoltassák meg a lányukat. Azután következik a vőlegénynek az apja meg az anyja, az örömszülők. Ők ingyen és bérmentve a szeretetükkel táncoltassák meg a menyasszonyt. Megkérek mindenkit, hogy azt várja meg, míg mondom: Eladó a menyasszony! Mert ebből volt már nézeteltérés. Senkinek nem esik jól, hogy beleteszi a pénzt a koronába, és nem táncoltathat végig. Ennyi tiszteletet és türelmet kérünk.

Ahogy az örömszülők végeznek a tánccal, Béla bácsi elkiáltja magát: Eladó a menyasszony! – Bikingyol i borászlisély! Viszik a menyasszonyt, gyorsan telik a korona pénzzel. Van dolga Kalapos Zolinak! Nem ül le senki, megy tovább a jókedv. Hol tanulnak meg ilyen jól táncolni?!

– Mi így születünk – válaszolja Kalapos Zoli. – A tudásunkkal, táncunkkal meg a zenénkkel. Még a Feszty-körképen is, ha megnézi, a cigányok táncolnak. Vidám, szabad nép a cigány nép.

Közben a pár félrevonult. A vakító fehér ruhát felváltja a vörös. Egy óra tájt kezdődik a cigány esküvői szertartás. Jakab Béla megáldja a párt, miközben a fiatal férj beköti a vörös kendővel az ifjú asszony fejét. A pillanat meghitt – Alexa és Gábor feleség és férj, az örömszülők végleg egy család lettek. „Úgy vigyázok a lányodra, mint te az én fiamra!”

Mit kívánunk az ifjú párnak? Erőt, egészséget, szerencsét, meg vagy hat unokát, azaz: E ternenge bah, zór, szasztyipe, haly bahtalipe mangasz lenge. Haly inke sov csine savoren le losarde paposzke haly la mámijake. És egy év múlva keresztelőt!