Vak fotós színes világa

Bence édesanyja toxoplazmózist kapott a terhessége alatt. A fer­tőzés általában tünetmentesen zajlik, de a parazita a méhlepényen keresztüljutva megfertőzheti a magzatot. A leggyakrabban előforduló rendellenesség a szem ér- és ideghártyájának gyulladása, ami súlyos esetben vaksághoz is vezethet. Bencének a retinájára húzódott a fertőzés, részben az agysejteket is károsította, ezért a látását nem le­­het javítani szemüveggel, lencsével vagy más optikai eszközzel.

– A szüleimet leginkább a kórházi szemészorvosok diagnózisa keserítette el: úgy vélték, gyakorlatilag nem fogok tudni egyedül öltözni, enni, sőt még őket sem felismerni – mondja Bence.

Szerencsére nem az orvosoknak lett igazuk, a család pedig mindent megtett, hogy a kisfiúnak a lehető legszebb gyermekkort teremtse meg. Bence az oktatás minden egyes állomását integráltan végezte, ami azt jelenti, hogy mindig jól látó osztálytársai voltak. A szüleitől és a tanáraitól kapott segítségnek köszönhetően két diplomával rendelkező fiatallá nőtt fel.

Amikor az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem földrajz szakán vizsgára készült, az édesanyja együtt tanult vele. Ő olvasta fel az államvizsgatételeket is, édesapja pe­dig vaktérképet rajzolt a zárthelyi dolgozathoz. A család nem csak a tanulmányaiban, de az összes hobbijában is támogatta a fiút, még akkor sem mondtak nemet, amikor tandemet szeretett volna ugrani ejtőernyővel, vagy épp az íjászat és a csillagászat érdekelte.

Bence szerint nehéz elmagyarázni vagy leírni, mit jelent, hogy valaki egy százalékban lát, hiszen nem tudja, hogy aki jól lát, miként lát. Azt szokta mondani, egy-másfél méter az a távolság, amin belül magabiztosan képes közlekedni. A túl messzi vagy túl apró dolgokat nem érzékeli. Színtévesztése nincs, ráadásul a térbeli látása is megvan, habár a moziban a háromdimenziós filmeket csak kétdimenziósnak látja. Alapvetően Nógrádon él, de amióta megismerte az egri barátnőjét, a hétköznapokat nála tölti, és onnan jár dolgozni. Főállásban térség- és településfejlesztő geográfus, megújuló energiák szakiránnyal. Jelenleg természetvédelmi projekteket irányít az ország különböző pont­jain, ezért a hobbijával hétvégenként vagy munka után foglalkozik.

– Mint megannyi fotós, kezdetben én is a család régi fényképezőgépét használtam – emlékezik vissza Bence. – Eleinte csupán az egye­­temi terepgyakorlatokon fotózgattam, a későbbiek során egyre tudatosabban fényképeztem, és a tájképek után inkább portrékkal foglalkoztam. Pár éve eljutottam egy balatoni fotótáborba, ahol nem csak hasonló érdeklődésű barátokat találtam, de a megannyi neves fotós mellett megismerkedtem Déber Gábor esküvőfotóssal is.

Gáborban remek tanárt és jó barátot talált. Ezt követően jelentkezett a fotós OKJ-s tanfolyamra, s ezzel párhuzamosan egy fotós-tehetségkutatóban több ezer jelentkező közül Magyarország legtehetségesebb 100 fotósa közé jutott. Sajnos a top 10-be már nem sikerült bekerülnie, de nem bánja, azóta is rendszeresen fotóz portrékat és esküvőket.

– Legkedvesebb témám – talán, mert jól kijövök másokkal – az emberek fotózása. Legyen szó modellek vagy egy nagyszerű pár esküvőjének megörökítéséről, számomra az a legfontosabb, hogy a legszebb és legjobb pillanatokat visszaadjam. Speciális felszerelésem nincs, a titkom, hogy a gyakori használattal megtanulom, mi változik, ha valamit eltekerek a gépen. Fényképezés közben a jól látó fotóshoz képest picit közelebb megyek a modelljeimhez, meg is érintem őket, s valamivel több időt vesz igénybe a munkám.

Bence a portrék készítése mellett mostanában az ételfotózás és a videózás felé is kacsintgat. Álomprojektje is van természetesen: szeretne fotósorozatot készíteni a fogyatékkal élőkről, a személyiségükről, a társadalmi helyzetükről, a sorsukról. De a legfontosabbnak azt tartja, hogy a jövőben is fejlessze magát, a vállalkozását magasabb szintre emelje, és szakmailag elismert fotóssá váljék.