Tücskök és hangyák

– Azt gondolnánk, hogy a pénzzel való bánásmódot jórészt otthonról hozza az ember, vagyis azt visszük tovább felnőttként, amit gyerekkorunkban a szüleinktől láttunk.

– Érdekes kérdés, hogy mit hozunk otthonról. A szüleinktől, a nagyszüleinktől rengeteget tanulunk, hiszen a szocializáció egyik legfontosabb színtere a család. De amikor a pénzügyekkel kapcsolatos attitűdöket vizsgáljuk, az oktatás szerepét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az iskolák többségében egyelőre nem része a tananyagnak a pénzügyi tudatosságra nevelés, ám választható tantárgyként vagy rövidebb-hosszabb képzések közben szert lehet tenni efféle tájékozottságra. Felméréseink szerint tízből kilenc diák igényelné is a gyakorlati pénzügyi ismere­teket.

A kutatás során egyébként három korosztályt vizsgáltunk: az általános iskola felső tagozatosait, a középiskolásokat és a felnőtteket. Érdekes módon a pénzügyi tu­datosság terén a középiskolások még a felnőtteknél is érettebbnek bizonyultak. A feltételezettnél ­ma­gasabb szintű pénzkezelési ­képességekkel rendelkeznek, hajlandóak megdolgozni a pénzért, pontosan tudják, minek mennyi az ára. Ugyanakkor a kiskamaszokat jobban elérik a fogyasztásra ösztönző csábítások, mint a felnőtteket, ­emiatt gyakrabban kerülnek pénzügyi zavarba, nem mindig tudják, mire folyik el a pénzük. Meglepő eredmény volt az is, hogy a gyerekek kevésbé várják el a szülőktől, hogy mindent megadjanak nekik, mint a szülők saját ma­guktól.

– Mutatnak-e összefüggést a jövedelmi viszonyok, az életkörülmények a pénzügyi tudatossággal?

– A jövedelemre nem kérdeztünk rá a tesztben. Azt tudjuk viszont, hogy a társadalom egyes csoportjai különböző módon állnak hozzá a pénzügyeikhez. Ha a pénz használatához kötődő magatartásmintákat nézzük, követendőnek mondhatók „a rend értéket teremt” csoport tagjai: ők a rendszerető, kontrollt gyakorló emberek, akik kordában tartják a kiadásaikat, pontosan tudják, mikor és mennyi pénz áll a rendelkezésükre, így a vásárlásaik előtt is mindig végig­gondolják, hogy mire van szükségük. A pénzügyi sérülékenyeknek – hozzávetőleg 9 százalék – általában kevés a jövedelmük, és azt sem tudják rendesen beosztani. A hónap elején költekeznek, aztán akár éheznek is.

Egy másik csoport – a pénznyelőké – szintén nem képes kontrollálni a kiadásait, ők sze­retnek szórakozni, ami megtetszik nekik, azt azonnal meg is veszik, jellemző rájuk a kockázatvállalás. Egy másik kutatásunk azt mutatja, egyetlen csoport van, amelyiknek alacsony a jövedelme, és mégsem nagyobb a sérülékenysége, ők a nyugdíjasok. Ők úgy tudják be­osztani a kis pénzüket, hogy jut a számlákra is, nem adósodnak el, van egy kevéske megtakarításuk, és elvégzik mindazokat a dolgokat a ház körül, amelyek elősegítik, hogy kijöjjenek a nyugdíjukból. Azaz van mit tanulnunk az idősebbektől.

– Ha a pénzügyekhez való viszonyunkat vizsgáljuk, vajon ismerjük-e magunkat annyira, hogy tudjuk, melyek az erősségeink és a gyengeségeink e téren?

– Valószínűleg tudjuk, de nem biztos, hogy reálisan látjuk. Az ember önigazoló lény, működnek bennünk az úgynevezett énvédő mechanizmusok. Ez azt jelenti, hogy szeretjük magunkat jó embernek látni, aki okos és beosztó, míg mások hajlamosak a problémáikat külső okoknak tulajdonítani, azokért a többieket hibáztatni. A pénzügyi személyiségtesztet úgy állítottuk össze, hogy megkerüljük ezeket az énvédő mechanizmusokat, őszintén lehessen válaszolni a kérdésekre, ne sugalljanak egyfajta normát. Fontos, hogy ne csak a gyengeségeinket ismerjük, hanem az erősségeinket is, hiszen sokkal könnyebb egy erősségre építeni, mint egy gyengeséget megváltoztatni.

Tesztelje magát!

A Pénziránytű Alapítvány pénzügyi személyiségtesztjének kitöltésével pár perc alatt megtudhatjuk, mennyire tudunk takarékoskodni, mennyire vagyunk árérzékenyek, beosztók vagy mértéktartóak, s mire kell a jövőben jobban odafigyelnünk mindennapi pénzügyi döntéseink során. (https://penziranytu.hu/penzugyi-szemelyisegteszt)

– Közeledik a karácsony, amikor jócskán megugranak a kiadásaink, hajlamosak vagyunk túlköltekezni akkor is, ha nem engedhetjük meg magunknak.

– Nos, ez valóban komoly probléma. Tömérdek mennyiségű inger ér bennünket, ami fogyasztásra buzdít, akár hitelfelvétel árán is. Ennek ellenállni nagyon nehéz. Tudnunk kell, hogy mennyiből gazdálkodhatunk, mire akarunk költeni, mire van igazán szükségünk.

– A jelenlegi inflációs környezet ugyanakkor sokunkat arra késztet, hogy változtassunk a szokásainkon. Ha egyáltalán képesek vagyunk rá…

– Meglepő módon, változunk, bár a szokásokat, a kényelmet borzasztó nehéz feladni. Sokaknak nem is sikerül, nem kevesen bajba is kerülnek, de rendkívül magas azoknak az aránya is, akik megpróbálnak tenni valamit. Ha nagyon szorít a cipő, akkor a magyar társadalom elkezd beosztó lenni, odafigyel az árakra, néha túlzottan is. Azt kell mondanom, a legtöbbünknek megvan a magához való esze.

– Az utóbbi három évben a pandémia keserítette az életünket, tehát már kaptunk némi ízelítőt abból, hogy miként alkalmazkodjunk egy krízishelyzethez.

– A 2008-as válság idején sokan nem tudták fizetni a devizahiteleket, emiatt elveszítették a lakásukat, míg mások munkanélkülivé váltak. Akkor azt láttuk, hogy az emberek megpróbálnak valamiképpen túlélni: beosztani a pénzt, költségvetést készíteni. Lehetséges, hogy az ilyenfajta ciklusok segítik az úgynevezett anticiklikus gondolkodást, ami azt jelenti, hogy tudjuk: az életben nem mindig lesz ugyanannyi a jövedelmünk, nem mindig az adott árakon vásárolunk. Ezért amikor többletjövedelmünk keletkezik, abból félreteszünk, vagyis az „egyszer hopp” idején kicsit spórolunk arra, hogy legyen lehetőségünk a majdani „koppot” is valahogyan megúszni. Egy friss felmérés szerint sokaknak sajnos nincs annyi megtakarításuk, hogy három hónapot kihúzzanak jövedelem nélkül.

Pénzügyi személyiségtípusok:

 

1. Kispénzű beosztók 2. Pénznyelők 3. Rend-értéket teremtők 4. Árérzékenyek 5. Gyűjtögetők 6. Tervezők 7. Egyszer hopp, másszor kopp 8. Dolgos 9. Nem tudja kézben tartani a pénzügyeit

– A jelen válsághelyzet milyen nyomot hagy a társadalom szövetén? Kinek a támogatására számíthatunk, ha bajba jutunk?

– Erre a kérdésre nem tért ki a kutatásunk, de Kopp Mária és munkatársai korábban vizsgálták a társadalmi tőke jellemzőit Magyarországon. Többek között arra kellett válaszolni, hogy kire számíthatunk, ha segítségre van szükségünk. Egyértelműen kiderült, hogy a családra. Elsősorban a házastársunkra, aztán a szüleinkre számítunk, illetve az idősebbek a gyerekeikre. És ez azért nagyon fontos, mert ha egy erős, összetartó családnak akár csak egy „hangya” típusú tagja is van, bizonyára senki nem marad magára a bajban.