Előre és fölfelé

– Sokan vannak úgy, hogy idén nehezebb lesz felhőtlenül ünnepelni. Gazdasági válság, járvány, háború a szomszédunkban, megannyi ok a szorongásra…

– Kétségtelen tény, hogy az utóbbi néhány év krízisek sorozatát hozta, jelentősen emelve a negatív stresszes impulzusokat, és ez sok esetben kimerüléshez és elbizonytalanodáshoz vezetett. A stressz – maga az inger, amely lehet jó vagy rossz – nem válogat, végigfut az idegrendszeren, a hormonháztartáson, és erre reagál a szervezet. Ha pozitív az impulzus, akkor életerő-serkentő hormonok termelődnek, amelyek csökkentik a fájdalmat, a dep­ressziót, és javítják a kedélyünket. Barbara Fredrickson úgy fogalmaz A pozitív érzelmek hatalma – A boldogság evolúciója című könyvében, hogy ha háromszor annyi pozitív stressz érne bennünket, mint negatív, akkor nem lenne ennyi pszichoszomatikus betegség.

– No, de mit tehetünk, ha utolér minket a depresszív hangulat?

– Érdemes tudatosan a derűre és az optimizmusra fókuszálni. Ha jön a rossz hangulat, figyelmeztessük magunkat: ma ez van, holnap meg már más, és elég erősek vagyunk, hogy ki tudjunk mászni a helyzetből, hiszen ez már máskor is sikerült az életünk során. Keressük meg a dolgok jó oldalát, hogy mire tanít ez az esemény, vagy mi a pozitív hozadéka. Lehet, hogy azért történt, hogy megússzunk valami rosszabbat. Például, ha megrándul a bokánk, és emiatt pihenőre kényszerülünk, akkor a szervezet megkapja azt a nyugalmat, amit mi nem adtunk volna meg magunknak.

– Most azonban csőstül jönnek a bajok: egzisztenciális válság, betegség, háború. Egyenként is nyomós okok, amelyeknek nehéz megtalálni a pozitív hozadékát…

– Rendkívüli helyzetben vagyunk, hiszen az életfenyegetettség félelmét élik át sokan. A labilis helyzet, a tehetetlenség egzisztenciális szorongáshoz vezet. Ám azok, akiknek sikerül a cselekvő optimizmust táplálni a lelkükben, jó eséllyel győztesen jönnek ki a szükségszerű és a kiszámíthatatlanul lecsapó életválságokból is. Ne a múlton keseregjünk, hanem gondoljuk inkább végig a lehetséges pozitív kimeneteket! Nyissunk a jövőre, haladjunk mindig előre!

A kapcsolati kötelé­keink megtartanak, ezért olyan fontosak, mint a magzat számára a köldökzsinór. Kölcsönösség, együttműködés, empátia – ezek a mi mentőöveink. A saját életünkért nem biztos, hogy lelkesen tudunk dolgozni, küzdeni, ám abban a pillanatban, hogy van kiért, már boldogan cselekszünk másokért. Tegyük fel magunknak a lényeges kérdéseket! Ki fontos nekünk, kiért élünk? Kit szeretünk? Ha meg tudjuk nevezni, nagy baj már nem lehet, mert van az életünknek külső értelme, ösztönző ereje. Használjuk fel lelki erőnk megbízható tartalékait is!

– Melyek ezek?

– A hit és a remény. A vallási hittel élők előnyben vannak, mert ideológiai alapjuk van a reménykedésre. A hit azonban nem kisajátítható egyetlen vallás által sem, mindenkiben működik, az ateistákban is, és még azokban is, akik csak a tudomány mindenhatóságában hisznek. Hit, remény, szeretet – a lelki-testi védelmi apparátus így teljes. A hit és a remény segíti a vitalitáshormonok termelődését, amelyek működése megerősíti az embert. Este azzal a reménnyel fekszünk le, hogy másnap felébredünk.

Amikor azt mondjuk, „hiszem, hogy biztonságban leszek”, el akarjuk hinni a bebizonyíthatatlant. Erre a lelkierőre van szükség az olyan nehéz helyzetekben, mint amilyen a mostani. A boldogságpszichológia azt üzeni nekünk, hogy ha előre tudunk vetíteni pozitív elképzeléseket, az olyan erőt ad, amelynek az egész testünk aláveti magát. A derűs, reményteli gondolat hormonális úton kiadja a sejteknek az üzenetet, a parancsot, hogy dolgozz, és légy egészséges.

– Már az orvostudomány is elismeri, hogy sok betegség pszichoszomatikus eredetű…

– A szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a függőségek kialakulásakor a test negatív megerősítést kap: a rágódás, a küzdelem feladása olyan üzenetek, amelyek gyengítik az immunrendszert. A Stanford Egyetemen elvégeztek egy kísérletet: 15-20 éves fiataloknak véres drámát vetítettek. Húsz perc alatt jelentősen romlott az immunállapotuk. Az a szülő, aki ilyesmit enged nézni a gyerekének, cinkos az egészségromlás kialakulásában.

– Mivel tudjuk kiegyenlíteni, erősíteni az immunrendszert?

– Ha jókedvűek vagyunk, húsz perc alatt jobb lesz az immunrendszer működése. Pozitív jövőképet kell építeni, és ragaszkodni kell hozzá. Eric R. Kandel 2000-ben megkapta az orvostudományi Nobel-díjat a sejtmemória felfedezéséért. A memóriánk holografikus: ahogy a tenger minden egyes cseppjében, úgy a sejtekben is ott a nagy egész. Az Élet él és élni akar, fogalmazta meg Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versében. Az élet törvénye: vigyázzunk az életre, amelyet kaptunk, és adjuk tovább. Mondjunk igent mindenre, ami támogatja, és nemet arra, ami pusztítja. Ahogy megbetegíteni, úgy meggyógyítani is képesek vagyunk magunkat, és bizony vannak csodák is.

A feltétel nélküli szeretet a legerősebb támogatója az immunrendszernek! Az igazság az, hogy a szeretet gyógyít, és nap mint nap történnek csodák a betegekkel, akiknek van bátorságuk szeretni. Dr. Bernie S. Siegel onkológus sebészprofesszor Szeretet, gyógyítás, csodák című könyvében rávilágít arra, hogy az orvostudomány diadalmas és gyors fejlődése elfeledtette a lelki tényezők jelentőségét, az ember saját gyógyító poten­ciálját. A számok azonban magukért beszélnek; a küzdő betegek 75 százaléka túlél, míg a beletörődők mindössze 22 százalékban gyógyulnak meg. Az élethez, annak minden nehézségéhez pozitív módon viszonyuló betegek képesek mozgósítani a „szuperintelligenciát” – a mindnyájunkban létező belső erőt –, amely az életben maradást és életre irányulást szolgálja.

– Nehéz elhinni ezt akkor, amikor globális értékválság van.

– Sajnos a keresztény gyökerű és abba ágyazódó értékek, normák az istentagadással együtt felmorzsolódtak. Ha nincs helyette más, ami a helyére próbál lépni, az csak ráerősít a bizonytalanságunkra. „Az ész az isten, melly minket vezet / Az ő szavára minden meghajul” – írta Berzsenyi Dániel. Ez egy történelmi folyamat eredménye, a nagy francia forradalom – szabadság, egyenlőség, testvériség – „lefejezte” a keresztény értékeket is.

Az Isten helyére a tudomány lépett, amely azonban áruló lett, mert a hatalmat szolgálja, korrumpálódott és emberpusztításra adta a fejét az atombomba létrehozásával. Jelenleg a mammon ül a trónon, a pénz az úr. Ez generációról generációra mosta ki az agyból a konszenzusos etikai szabályokat – mint amilyen a tízparancsolat –, az emberiség egyre inkább földhözragadtabbá válik, elembertelenedik. Míg régen az embereket szerettük és a tárgyakat vásároltuk, most ez megfordult, a tárgyakat szeretjük és az embereket vásároljuk. Ez vezetett a kapcsolatok és az ünnepek kiüresedéséhez is.

– Hogyan lehetne visszahozni az ünnepek ragyogását? Mit kéne tennünk, hogy a karácsonyi megfelelési kényszerrel teli ajándékozási-evési maratonból újra meghitt családi együttlét legyen?

– Elanyagiasodtak az ünnepek, ezért ha szeretnénk újra felfényesíteni, akkor a földhözragadtság fölé kell emelkedni. Az ünnepléshez nemcsak fizikai és szociális, hanem spirituális rituálékra is szükség van. Lelki csontvázunk a hit, lelki mozgató izomzatunk pedig a reménykedés. És bizony a lelki izomzatunkat is edzeni kell! De a legfontosabb a szeretet! Fizikai szinten körbeüljük az asztalt, hiszen az etetés, a táplálás, a gondoskodó szeretet kinyilvánítása, azt etetjük, akit szeretünk. Szociális szinten követjük az őseink tradícióit, megvannak a családi hagyomá­nyaink. A spirituális ünneplés pedig az, amire a lélek vágyik, hogy fölülemelkedjen a hétköznapin és átlépjen az ünnepi – láthatatlan – tartományba, az egységélménybe.

Nem véletlen, hogy karácsonykor azok is sokan elmennek az éjféli misére, akik nem vallásosak, ugyanis belénk van programozva a vágy a szentségre, az áhítatra. Ha nincs egyházi tudásunk, akkor érdemes családi szertartásokat, rituálékat kidolgozni. Ünnepléskor emelkedjünk a hétköznapok felé, legyünk „fent az ember magasán”, ahogy Áprily Lajos fogalmazott. Előre és felfelé tekintsünk!

– Az önök családjában hogy telik az ünnep?

– Az én édesapám református lelkész volt, és úgy fogalmazott, hogy az ünnephez az anyagi javak adottak, de a szellemiekért meg kell küzdeni. A gyerekeimnek is megadtam a vallásos nevelést, hogy szabadon választhassanak a szellemi svédasztalról. Karácsonykor folytatjuk a családi hagyományt, amit otthonról hoztam: szeretetteljes légkörben összejövünk, beszélgetünk, imádkozunk, meditálunk, énekelünk, élvezzük egymás társaságát.