Közösség bűvkörében

Több mint szimbolikus, hogy ép­­pen Noé bárkájával kezdődött el a máig tartó, különleges utazás. A bibliai hajó és a finoman megmunkált állatfigurák a bútorasztalos-fafaragó Váraljai Péter keze munkáját dicsérik. Anno az iskola aulájában egy olyan asztalon helyezte el, melynek a fiókját kihúzhatták a gyerekek, benne rejtőzött és elolvashatták Noé történetét, majd a faragványtól kedvet kapva jelentkezhettek a fafaragó táborba. És a gyerekek az első perctől lelkesen jöttek! Adta magát az ötlet, hogy ebben az első táborban mindenki készítsen saját kis bárkát, amiket azután Lellénél együtt megúsztattak a Balatonban.

Noé bárkája is látható a régi könyvtárépületben, amit nemrég újítottak fel és alakítottak kiállítótérré. A Sárbogárdi Múzeum Egyesület a Váraljai házaspárt kérte fel az első tematikus ideiglenes kiállítás összeállítására a helyi evangé­likus közösség életéről. Ahogy a tárlaton a tárgyak és a beszélgetés közben a történetek sorjáznak, úgy fonódik össze előttem egyre jobban e két elkötelezett ember és a közép-dunántúli kisváros sorsa.

Korábbi evangélikus lelkészek fotói a falon, köztük egy nő is szolgálta a helyi gyülekezetet. Az evangélikus egyház az idén ünnepel: éppen ötven éve szentelték fel az első női lelkészeket Magyarországon – jegyzi meg Orsolya, aki a lelkész szak mellett pedagógusként is végzett.

– Tizenkilenc évvel ezelőtt éppen az adventi időszakban igehirdetés-sorozatra hívott Sárbogárdra Böjtös Attila gyülekezeti munkatárs, akivel ifjúsági és családi táborokból ismertük egymást. A következő esztendőben, 2004 nyarán a presbitérium kérésére – akkor még egyedülállóként – Szarvasról ideköltöztem, s elvállaltam, hogy besegítek a lelki gondozásba és az ifjúsági munkába. Az óvodákban, iskolákban elindítottuk a hittant, és egy kicsit fölpezsdült a gyülekezetben a fiatalabb generációkkal való foglalkozás.

Ez az „alulról építkezés” akkor kapott újabb lendületet, amikor Szerencsen egy keresztény fiataloknak rendezett héten Orsolya és Péter megismerkedtek, majd egy évvel később házasságot kötöttek. Közös életútjuk kiindulási helyszínének kiválasztásában komoly szerepet játszott az a szempont, hogy hol vár rájuk több feladat. Ebből a nézőpontból keresve a választ: a lerobbant parókia, a pusztuló templom és a szegényes környezet mind-mind Sárbogárd–Sárszentmiklós mellett szólt.

– Bútorasztalosként hat helyre küldtem be az önéletrajzomat, de munka nem akadt. Megvoltak a szükséges faipari gépeim, úgyhogy kiváltottam az iparengedélyt, de három hónap múlva, 2008-ban bejött a gazdasági válság, nem hívtak sehová. S akkor a 75 éves Rónay Győző bácsi gyakorlatiasságával és szorgalmával bátorított engem, hogy a kényszer szülte szabadidőmben merjük elkezdeni a gyülekezet hanyatló épületeinek a felújítását. Végig számíthattam a segítségére. A parókiával kezdtük, és mi magunk állványoztuk fel a templomot, a tornyot is. Isten olyan ismeretlen utakon vezetett, aminek a célja csak később rajzolódott ki előttem.

Ha már felújították a parókiát, leheljenek életet a helybe – tanácsolta az akkori gyülekezeti munkatárs. Az önkéntes gondnokként is tevékenykedő Péter 13 gyermekes családban nőtt fel, szülei egy evangélikus alapítású misszióban dolgoztak; hamar felfigyeltek fiuk tehetségére, így egy fafaragó mesterre bízták a képzését. Ebbéli tudását kamatoztatva hirdette meg a házaspár egy évtizeddel ezelőtt, tanév közben a fafaragó szakkört, nem csak az evangélikus vallású gyerekeknek. Péter azóta is a kézügyességüket és az alkotóképességüket fejleszti, Orsolya pedig 15-20 perces lelki útravalóval szolgál.

– Elsősorban nem evangélikussá szeretnék tenni valakit, hanem Krisztushoz vezetni. Krisztus legyen az, aki végzi a szívekben az ő munkáját – magyarázza a lelkésznő. – Azt látom, hogy a fiatalok munkálkodás közben nyitottabbak a lelki üzenetre, mint a tantermi hittanórán vagy a templomi istentisztelet során. Itt „életszaga” van az Igének, akár a saját bőrükön tapasztalhatják mindazt, amit például a bocsánatkérésről és a megbocsátásról hallanak. Kölcsönösen töltjük egymást azzal a krisztusi szeretettel és üzenettel, amit az igei sorozatok alkalmával tematikusan is közvetítünk, főként nyáron, amikor egy-egy hetet töltünk együtt.

Merthogy hamar felmerült az igény a nyári táborra, aminek hírneve olyan gyorsan szárnyra kelt, hogy ma már a résztvevők fele az ország különböző pontjairól érkezik. Péter fafaragó és restaurátor barátai is bekapcsolódtak, mert fontosnak tartják a mesterség továbbadását a fiataloknak, s nem utolsósorban a közösségépítést. A férfi hálásan mondja, hogy az évek során több továbbtanuló gyerek választotta az asztalosszakmát.

Mézeskalács-mintaformák, zsebkendő- és sótartó, tál, kanál – Pétert motiválja, amikor a gyerekek csillogó szemmel viszik haza a kezük munkáját. Lényeges, hogy mindenki saját ötletének megvalósításában a felnőttek jelentős szakmai segítséget nyújtanak.

A kiállítás fotóalbumai és relikviái által sok-sok szívmelengető történet kel életre: a templom és a bölcsőde udvarát már telefaragták játékokkal; korábban a hajléktalanszállónak ajándékoztak árnyékolót kiülővel, az idén a pedagógus-szakszolgálatnak. A vitrinekben helyet kapott egy régi ostyasütő lapát a kis szaggatójával, egy Biblia 1846-ból, megsárgult régi énekeskönyvek. Az új oltárterítőket Lapusnyik Zsuzsanna nyugalmazott magyar–történelem szakos tanár, gyülekezeti felügyelő hímezte, a vallási jelképeket ábrázoló keresztszemes képeket pedig Kut­nyánszky Lászlóné, a 96 éves Ida néni. A végtelenül szerény Rónay Győzőné Margit néninek csak a halála után kerültek napvilágra az erős hitéről tanúskodó írásai, versei.

A betlehem készítésére eleve azért pályáztak, hogy azután kihelyezhessék a város főterén, az arra járók örömére. „Szerintem azoknak a gyülekezeteknek, amelyek csak a saját parkolójukig látnak, nem lesz jövőjük” – idézi Péter Philip Yancey keresztény újságíró gondolatát. Ma már a városi adventi gyertyagyújtás úgy történik Sárbogárdon, hogy minden vasárnapot egy-egy felekezet „vesz örökül” igei üzenettel és közös énekléssel.

Orsolya lelkészavatására 2015-ben férje egy szobrot faragott, amit a Jelenések könyve (2,10b) ihletett. A Váraljai házaspár e szerint éli napjait – Jézus Krisztus mondja: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”