Földadó a paraszt Párizsban

Jeges január végi eső csapdossa a vásárhelyi meg a székkutasi tanyavilágot. A tócsaszeplős kocsiút mellett autóból kidobott kutyus futkos rémülten, akár a friss nyugdíjas egy újabb közösség után.

– Minket még kutyába sem vesznek a városi nagyságos képviselő urak és hölgyek, mert máról holnapra gondolnak kisemmizni bennünket – mondja mellettem Ozgyin Mihály vásárhelyi gazda, miközben a rémült állatot szólítgatja. Később hozzáteszi, nem lehet a magyar parasztot még egyszer az út szélére lökni, mint a szovjet megszállás után Rákosi meg Kádár tette. Lépjen a törvény, de gyorsan, mert eddig takarosat mutat a határ, hál’ istennek ismét víz áztatja a gazdák mindenét, a földjeit – mondja, és folytatjuk a határszemlét.

Pedig úgy áll a dolog, hogy szárazság meg válsághelyzet ide vagy oda, januártól évi két részletben Hódmezővásárhely illetékességi területén mégis földadót kell fizetni. Erről döntött tavaly november 17-én a város 15 fős testületéből a polgármesterhez tartozó 10 fős képviselői többség. Igaz, eleinte volt közöttük vita, akadt, aki nem tartotta időszerűnek „szívatni a parasztot”, például még az MSZP-s Kiss Andrea alpolgármester is húzódozott, a másik alpolgármester, Márki-Zay barátja és kiszemelt utódja, Szabó János pedig az aktus után be is dobta a törülközőt, és távozott a városházából. A földsarcot megelőzte az építményadó bevezetése, mert az tényleg több százmilliót hozott volna a földadó 80 milliójával szemben a konyhára, de azért nem szavaztak róla, mert akkor minden háztulajdonost, az egész várost magukra haragítják. Így viszont csak a gazdák hőbörgésével kell számolniuk, akiknek Márki-Zay azzal próbált hízelegni, hogy „nagyon szép dolog, amikor a tehetősebb gazdálkodók hozzájárulnak a város szegényeinek megsegítéséhez”. Kijelentésével a helyiek szerint éppen hogy összeugrasztani kívánja a kevésbé dolgos, lumpenizálódott rétegeket a munkát nem szégyenlő, átlagon felül teljesítő és kockáztató gazdákkal.

A mára országos botrányt kiváltó rendelet értelmében azok a négy hektárnál nagyobb szőlővel, szántóval, erdővel stb. rendelkezők, akik nem saját maguk művelik a tulajdonukat, azok önbevallás alapján hektáronként 9990 forint földadót kötelesek megfizetni évente. Budapest után Hódmezővásárhely a második legnagyobb, 42 ezer hektár mezőgazdasági területtel rendelkező település az országban, amelyből tulajdonosok és gazdák ezrei biztosítják megélhetésüket. A nagy kiterjedés az évszázadok során kialakult tanyavilágnak köszönhető, hiszen ma is félezernél több a lakott tanyák száma, míg a szomszédos Székkutason több mint 220.

– Botrányos testületi viselkedés jellemezte a gazdákat sújtó döntés meghozatalát, amire a baloldali polgármester már évek óta készült, csak a járvány idején nem volt hatásköre testület elé terjeszteni – mondja Szél István, a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke és a város szomszédjának, Székkutasnak a polgármestere. – Közleményben kértük a képviselőket, ne higgyenek Márki-Zaynak, ne árulják el a gazdálkodókat, mégis megtették. Ráadásul az adó összegét az érintettek addig hárítják majd tovább és tovább, míg végül mindannyian mi, vásárlók fogjuk azt megfizetni.

A politikainál is nagyobb aggályokat vet fel az elkapkodott időzítés, amikor az ukrán háborúval kapcsolatos szankciók, az energiaválság és az üzemanyagár-emelés mellett az aszály is bejelentkezett, hiszen olyan kérges volt tavaly a termőföld, mint az orosházi kubikosok tenyere. Különösen nagy csapás érte Hódmezővásárhely környékét, hiszen az Országos Meteorológiai Szolgálat január 14-i jelentése szerint a történelmi aszály első számú elszenvedője éppen Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyék voltak, ahol a csapadék nélküli napsütéses órák száma meghaladta a 2500-at, ami évszázados rekord.

Arról pedig egy nappal előbb Feldman Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár számolt be, hogy 2022-ben összesen 500 ezer hektáron volt fagy- és aszálykár, illetve pusztított belvíz, melynek enyhítésére 290 milliárdnyi támogatási keret áll rendelkezésre mintegy 170 ezer gazdálkodó számára. Miközben tehát tíz- és tízezrek egész évi termése ment veszendőbe, aközben a 44 ezer lakosú vármegyei jogú paraszt Párizsban, ahogyan Ady Endre nevezte 1910 idusán vásárhelyt, földadót vezettek be. Erre mondta Ozgyin Mihály gazduram közös határszemlénk során, hogy Márki-Zay még Rákosinál is kegyetlenebb, ha hagyják, hiszen ő is ismer olyan gazdát, aki a bérleti díjat sem tudta a tulajdonosnak megfizetni, mert 5 hektáron 100 cső kukorica nem sok, de annyija sem termett.

– Válsághelyzetben adóztatni? Ez gátlástalan vidéknyúzás – méltatlankodik Szél István, aki a faluvezetés mellett családi kertészetükben gazdálkodik, miközben számos agrártalálkozót szervez és megyei szinten vezeti a kamarát. – Milyen jogon végez aknamunkát a baloldal? Az öregek még emlékeznek rá, amikor nemkívánatosnak, kuláknak nyilvánították őket, és kulákadót, egyfajta földadót vetettek ki rájuk, aztán következett az államosítás meg a nélkülözés. Ennek hagyományai vannak a baloldalon, ami úgy tűnik, azóta sem változott – mutatja a község monog­ráfiáját, amely az 1950-ben alakult Fehérgárdáról is tudósít, és amelyet éppen a környék tanyáin élő fiatal parasztok szerveztek a kommunista rendszer megdöntésére. A mozgalmat, melynek tagja volt a székkutasi Rostás János is, az ÁVH közreműködésével gyorsan felszámolták, két vezetőjét felakasztották, Rostást és 27 társát pedig összeverték, börtönbe csukták.

Utódaik az idei földadó megszavazását követően a Magyar Gazdák Országos Szövetségéhez és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához fordulva, „El a kezekkel a gazdák földjétől! Soha többé földadót!” címmel országos aláírásgyűjtést indítottak, amit az elsők közt a térség országgyűlési képviselője, Lázár János miniszter is aláírt. A petíció beharangozásának sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó leszögezte, hogy „kiemelt ügyként kezeli a kormány az agráriumot és a gazdákat érintő kérdéseket. A magyar gazdák és a polgári, nemzeti oldal természetes szövetségesei egymásnak” – idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait. Jakab István, a Magosz elnöke azt mondta, hogy „arcátlan, hátrányos, elfogadhatatlan Márki-Zay viselkedése, mert nem lehet a gazdákat duplán, triplán adóztatni és terhelni, hiszen ettől csökkenhet uniós piaci versenyképességük. Végül a január 12-i kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter megerősítette, hogy a magyar kormány is határozottan elítéli a földadót.

A kinyilatkoztatások után nézzük a helyszíneket meg a tényeket, annál is inkább, mert a tanyasi gazdálkodó kényszerűségből is önállóbb, mint az urbánusok, és mivel önfenntartó, saját véleménnyel, akarattal és ágya mellé készített fokossal is rendelkezik. Csak ebben a térségben több mint 20 ezer hektáron tarolt az aszály, ami például Szél István esetében azt jelenti, hogy amíg egy hektárról 70 mázsa kukoricát tudott betakarítani 100 ezer forintos haszonnal, addig tavaly 40-45 ezer forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni hektáronként. Sok esetben a beművelési költség minden pénzt elvitt, a silány hozam betakarítására fuvarköltség sem maradt.

– Aki 100 hektár alatt vet és arat, az jobb esetben kijön a pénzéből, az ennél kisebb területen gazdálkodóknak viszont egyetlen rossz év is elviheti az összes tőkéjét, hacsak nincs tartalékuk a ciha meg a párna között – mondja a 72 esztendős Fekete Gábor, aki nyugdíjas létére sem nyughat, mert akár Ozgyin Mihálynak, neki is a föld a mindene. – No, jó, az asszony után – teszi hozzá mosolyogva. – Tavaly 30 hektáron vetettem, de a kukoricából meg a napraforgóból nemhogy hasznom, hanem 80 ezer forint veszteségem jött össze hektáronként. Ki győzi ezt pénzzel, amikor a tankolás a kétszeresére, a műtrágya meg a háromszorosára emelkedett, a vetőmagról, a vegyszerről meg az alkatrészekről nem is beszélve?

– A polgármester mégis azt mondta, hogy a legtehetősebb emberek extrabevételéből kérünk segítséget a legrászorultabbaknak – olvassa szótagolva és hangosan a zsebéből előrántott papírfecniről Szél István. – Extrabevétel? Legtehetősebb emberek? – szegezi ne­kem a kérdést, mintha én tudnám a választ. – Ez a kicsik kopasztása!

Hozzátéve, hogy a néhány hektárt bérbe adó tulajdonosok sincsenek jobb helyzetben, mint a kisgazdák, hiszen, mondjuk, 6 hektár esetében, ha jó a termés, 70-90 ezer forint bérleti díjat kaphatnak kézhez, amelyből most már tizedadót, vagyis több mint 10 százalékát a városi kasszába kell befizetniük. Közülük a legtöbben kisnyugdíjasok vagy városi lakosok, akik őseik után kárpótlásként kapták vissza a földet, ezért nyugdíjuk vagy szerény fizetésük kipótlására használják fel, nem pedig extrabevételként, mondjuk, Madagaszkáron költik el. Akkor sem járnának sokkal jobban, ha eladnák azt a 6 hektárt, mert a piacon 15-17 milliót kapnának érte, miközben egy hatodik emeleti lakás több mint 20 milliót kóstál. Persze, tudjuk, nem csak alacsony jövedelműekből áll a magyar földtulajdonosok társasága.

Vegyünk egy szomorú történelmi példát. B. Péter, akinek az édesapját, mivel nagygazda volt, kuláknak nyilvánították, és egyetlen szekéren egyetlen éjszaka kizsuppolták a birtokáról, a földjét minden jószággal együtt pedig elvették. A most 74 éves fia, Péter osztályidegenként egy szerény raktárosi állásig vitte, aki a 168 ezer forintos nyugdíja mellett a szülei után visszakapott föld bérbeadásából fizeti a gyógyszereit meg egyetlen hobbija kellékeit, a pecafelszereléseit. Őt egy kilencedik emeleti, 32 négyzetméteres panellel árazta be a történelem.

Beszélik is városszerte, hogy polgármesterük egyre önhittebb és szószátyárabb, miközben szerény képességgel rendelkezik a térség jövőjét illetően. Egyre kevesebben veszik komolyan a nyilvánvalóan bukott országos politikust, és egyre többen így értékelik mint helyi vezetőt is. Még az unokatestvére, Hadházy Ákos sem hajlandó összefogni vele. Az emberek úgy érzik, így akarja a baloldal büntetni őket azért, mert a magyar paraszt identitása és elköteleződése jobboldali.

És akkor nézzük a nagygazdák helyzetét, például Ozgyin Mihályét, aki a 2005-ös budapesti gazdatüntetésre még egy piros 820 MTZ traktorral vonult fel, abból fenyegette Gyurcsányékat, most viszont 300 hektáron gazdálkodik, melyből minden másodikat bérel.

– Az árbevétel-kiesésem több mint 80 millió forint – mondja, mint akinek a fogát húzzák, felázott telephelye kapujában. – Búzából hektáronként 60 helyett 10 mázsa termett, 40 hektár kukoricát pedig be kellett szántani, annyira silány volt a termés. A napraforgó hektárjára több mint 350 ezer beművelési költséget fordítottam, a hozam viszont siralmas. A bérelt földek esetében még nagyobb a veszteségem, mert hiába nem termett, a 70-100 ezer forintos bérleti díjat akkor is meg kell fizetnem. Ezért mondtam magának már az elején, hogy a törvényhozóknak azonnal lépni kell, mielőtt a helyi kiskirályok megsarcolják a parasztot, általunk pedig az egész országot, mert enni, inni kell.

A 47 esztendős Rau Sándor is kénytelen volt új lyukat ütni a derékszíjon, pedig rajta a 200 hektáron végzett veszteséges növénytermesztés mellett sokat segíthet az 1500 kocás sertéstelepe meg 250 birkája, igaz, méregdrágán kell takarmányt vennie, mert a sajátja kiégett. A városban bérelt húsboltja sarkában beszélgetünk, ahol az áru mindig friss és a nagy­áruházakétól valamivel mindig olcsóbb. Azt mondja, a forgalomtól függően hetente kétszer vágják a hízókat, ezért a vásárlók tudják, hogy annak az oldalasnak, amit a mészárszéken vásárolnak, a gazdája két nappal előtte még röfögött.

– Alig múltam 20 éves, de mindennap már hajnali négykor keltem, adtam a disznóknak, aztán irány dolgozni, a pluszbevételt pedig fejlesztésekre költöttem, és lassan gyarapodni kezdtem – sorolja boldogulása állomásait. – Azt a munkát senki sem sajnálta el tőlem, arra nem voltak irigyek, akik sosem talicskáztak disznószart a trágyadombra. A paraszt minden után adót is fizet, amit megetet vagy a földbe vet. Most még a földért is fizessünk? Olyan ez, mintha a péknek a saját kemencéje után is adóznia kellene, amiért a mindennapi kenyerünket megsütheti.

De nemcsak ezért igazságtalan a földadó és ütközik az Alaptörvénybe, hanem azért is, mert nem tesz különbséget a földek, szőlők stb. minősége és jövedelmezősége között, továbbá azért, mert a helyben lakó tulajdonosokat jogtalan fizetési előnyökhöz juttatja. Kérdés továbbá, hogy akik iparűzési vagy telephelyadót fizetnek, miért adózzanak még egyszer? Végül a legfontosabb dilemmát az jelenti, hogy az egész ország élelmiszer-ellátásának folyamatos biztosításába megengedhető-e helyi és kockázatos döntésekkel beavatkozni?

– Nem szabad megengedni, éppen ezért indítottuk az aláírásgyűjtést, és legkésőbb február elején azzal a határozott kéréssel fordulunk a kormányhoz, hogy a parlament törvényi úton tiltsa meg az ország egész területén a földadó önkényes bevezetését – summázza Szél István.

Ennek tudatában akár a szófogadatlan gyerekek, úgy tapossuk tovább az aranyat érő sarat a paraszt párizsi határszemlén.