Fájdalom ellen videójáték?

– A szülői értekezletek állandóan visszatérő témája, hogy az iskolában (is) a gyerekek kezéhez ragad az okostelefon. Mindeközben megosztja a szülőket és a pedagógusokat, hogy meddig szabályozhatja a használatot az iskola. Ön mit tanácsol?

– Szerintem az alsósoknak egyáltalán nincs szükségük telefonra az iskolában, de alapvetően a felsősöknek sincs. Egyébként pedig a vezetőn múlik, hogy mit enged meg az intézményben. A kikapcsolási szabály nem elég, mert ha ott lapul a gyerekek zsebében a telefon, annak nem tudnak ellenállni, annyira erős a vonzása: bármikor, a tanórákon is ügyesen bekapcsolják, üzengetnek, posztolnak, sőt meccset is néznek. Ahol az iskola kitiltja vagy reggel begyűjti a telefonokat, ott a szülők egy része háborog: most akkor hogy tudja elérni a gyereket?! Sehogy. De mégis, mikor is akarja elérni? Két matekpélda között? Vagy a szünetben, amikor esetleg végre beszélget a társával vagy rúgja a bőrt? Vagy ebédidőben, a bableves és a mákos tészta között? A szülő otthon, élőben érje el a gyermekét, arra kellene törekedni.

– Kellene… Vagyis kutatásai során mást tapasztal?

– Igen. Nagyon sok családban gátlás, ellenőrzés és megbeszélés nélkül ömlik a gyerekekre a kütyük és az internet teljes világa. Bármikor bekapcsolhatják és bármit nézhetnek. Nem ritkán éjszakába nyúlóan merednek a képernyőre, és másnap kialvatlanul jönnek iskolába. Egy szülőnek tudnia kell: ha bent hagy a hálószobában bármilyen gépet, annak egy függő gyerek nem tud ellenállni.

– Az adó 1 százalékok gyűjtésének időszakában különösen sokat hallani, hogy az iskolák alapítványai a számítógépparkjuk fejlesztésére kérik a szülők felajánlásait, ezenkívül számos helyen a gyerekek a saját okostelefonjukat is használják a tanórákon, azon keresztül végeznek feladatokat és kapnak házit. Ezek szerint a hatékony tanuláshoz szükség van a technikára?

– Természetesen bizonyos esetekben hasznos könnyebbséget jelent a technika. De a fejlődést, a valóságos tanulást nem segíti, legalábbis nem sokat segít – viszont igen sokat árt. Gondoljunk csak bele: vajon miért járnak a Szilícium-völgy kutatóinak gyermekei egytől egyig „fertőzetlen iskolába”, ahol legalább 12 éves korig nem támaszkodnak a digitális eszközökre?! Hogyhogy Bill Gates, a Microsoft alapítójának gyermekei 14 éves korukig nem kaptak okostelefont?! És amikor Steve Jobstól, aki 2000-ben feltalálta az iPadet, egy interjú során az újságíró megkérdezte, hogyan fogadták az iskolás gyermekei ezt az izgalmas eszközt, ezt válaszolta: „Nem képzeli, hogy hazavittem?! Nagyon komolyan szabályozzuk a képernyőzést az otthonunkban!”

– Miért ez a hatalmas ellenállás részükről?!

– Ez egy rendkívüli profitot termelő, jól felépített iparág, amelynek képviselői pontosan ismerik a függőségveszélyt, és tudják azt is, hogy a személyes figyelemmel való jelenlétnél, a kétirányú, gyengéd kommunikációnál nincs hatékonyabb nevelőerő. A digitális taneszközök csak annyiban befolyásolják a tanulás minőségét, mint mondjuk az élelmiszer-szállító teherautó az egészséges táplálkozást. Ha rászoktatjuk a gyerekeket a géphasználatra, ha túl sokat támaszkodnak a gyors gépi információkra, akkor az összefüggésekben való gondolkodás mindenképpen háttérbe szorul. Főleg a kisgyerekek esetében az idegrendszernek rengeteg természetes tapasztalatra és saját maga által bejárt útra van szüksége a fejlődéshez, és ebben a folyamatban például a tanári visszajelzés sokkal hatékonyabb: „Látod, eddig a pontig jól okoskodtál, és akkor most itt mire gondoltál, miért írtad ezt így, mivel keverted össze?” Ezek nagyon értékes tanítási helyzetek, amit a gép nem visz végig, hanem egyszerűen odanyomja a kész megoldást. A lényeg röviden: kevesebb technika = érettebb agy.

– A Fejleszt vagy rombol? című könyvében elektronikus kokainnak nevezi a kütyük hatásait. Ilyen nagy a baj?!

– Ebben egy csipetnyi túlzás sincs! A gé­pek hatása az erős dopamintermelés miatt valóban sok tekintetben megegyezik a drogéval. A dopamin az egyik, minden egészséges ember idegrendszerében termelődő úgynevezett kémiai hírvivő, amit örömhormonnak is szoktak nevezni. Ugyanis ez az anyag felelős azért, hogy bármilyen sikerélmény nyomán öröm- és kielégültségérzethez jussunk. Sajnos a dopamin kémiai úton is felszabadítható, például a drogok által.

Az idegkutatók feltárták, hogy a túlzott géphasználat azokat az agyi területeket támadja meg és rongálja, mint a heroin vagy a kokain, nevezetesen az érzelmi folyamatokat, a figyelemkoncentrációt és a döntéshozatalt. A működő képernyő olyannyira erős drog, hogy felnőtt betegek égési sérülési fájdal­mait klinikai körülmények között is virtuális vi­deójátékokkal úgy tudják enyhíteni, hogy kevesebb morfiumot kell adni. A fejlesztők a játékok és a közösségi oldalak működésébe is beépítették a dopamintermelő hatást, így nagyon hamar beindulhat a függőségi ­spirál…

– Meg lehet-e húzni azt a határt, hogy meddig egészséges a kütyühasználat egy gyereknél?

– Elsősorban az idegrendszer kialakulatlansága az, ami miatt korlátokat kell szabnunk. Hároméves korig egész egyszerűen tilos minden kütyü! Utána, körülbelül nyolcéves korig – ameddig az idegpályák nagyjából rögzülnek – mindenképpen kerüljük a rendszeres okostelefon-használatot. Természetesen belefér egy-egy rövid, maximum fél-háromnegyed órás alkalom, de lehetőleg felnőtt társaságban, a látottakat megbeszélve, értelmezve. Naponta többórányi szabad mozgás és a játék – ez a legfontosabb feltétele annak, hogy jól kialakuljanak és stabilizálódjanak az idegrendszeri pályák, amelyek birtokában aztán a gyerek ügyesen ír, olvas, számol, gondolkodik, tervez…

– Mi a helyzet a mesékkel?

– Attól függ, hogyan érkezik! A mesehallgatás, a beszélgetés, a szerep- és a társakkal való játék során a gyermekben belsőkép-készítés zajlik – ez az emberi gondolkodás, a kreativitás, a stresszoldás és az akaraterő kibontakozásának egyik legfontosabb eleme. A kisgyerekeknek ösztönösen nagy a „képéhségük”, vagyis rajongani fognak a felkínált képernyős meséért, csakhogy a külső kép megjelenése leállítja a belsőkép-készítést, és ha ez gyakran, folyamatosan előfordul, a gyerek akár le is szokik róla. Ezenkívül a gép becsap, mert ad is meg nem is: a gyerek valós képeket kap, de ezek nem fogják segíteni őt abban, amire igazán szüksége van, mondjuk, a fantáziafejlődés terén.

Olyan ez, mint a rágógumi: egy darabig elhiteti a gyomrunkkal, hogy jönni fog valami, de lassan kiderül, ezzel bizony nem lehet jóllakni. A legcsodálatosabb Atten­bo­rough-természetfilm is egy idő után feszültté, agresszívvá vagy depresszívvé teszi a gyereket, miközben nem tud elszakadni a külső képtől. Nagyon fontos: azzal együtt, hogy korlátok közé szorítjuk a géphasználatot, a kikapcsolást is tanítani kell, hogy a gyerek érzékelje az önerőt: igen, ha akarom, ki tudom kapcsolni, még akkor is, ha nehéz. Bizony, ezt gyakorolni kell, méghozzá sokat.

– Milyen hatása lehet annak, hogy a fiatalabb generációk társas kapcsolatai egyre inkább online térbe kerülnek át?

– A végeredményt mondom: jelenleg a magyar felnőtt lakosság fele(!) küzd kötődési zavarokkal, ez derült ki a Semmelweiss Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatásaiból. Az okok többek között az okoseszközök kritikátlan és mértéktelen használatában keresendők. A gyermekkor során alakulnak ki az egész életünkben meghatározó kapcsolati mintázatok, márpedig a virtuális kapcsolat csak a kapcsolat illúzióját adja: hiányzik belőle a teljes érzékszervi arzenál, nincs tekintet, illat, hangsúly, testbeszéd és érintés. Pontosan úgy érzem, ahogy Einstein is megfogalmazta: „Félek attól a naptól, amikor a technika fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.”