A tanulás lehet a kiút

Ismerős az út, amely Záhonyon át Tisza­szent­mártonba vezet. Négy éve jártunk itt először, amikor az iskola vezetőjének kérésére élelmiszert, ruhát, cipőt hoztunk öt nagyon szegény családnak. Most ismét erre kértek bennünket, s a Szabad Föld csomagjaival újra itt vagyunk.

Család-otthonDulai Sándor2020. 01. 27. hétfő2020. 01. 27.
A tanulás lehet a kiút

Havazott és ónos eső tette síkossá az utat reggelre, de aztán feloszlottak a felhők, kisütött a nap.

A falu helyzete azonban – mint Orbán Ferencnétől, Zsuzsa tanárnőtől, a segítségkérő levél írójától megtudom – a négy év alatt nem sokat javult. Sőt a legszegényebb családok egy része még nehezebben él, nem képes a nyomorúságból kikecmeregni.

Segíts magadon, az Isten is megsegít! – tartja a közmondás, de ez néha nem is olyan egyszerű. Tiszaszentmártonban a záhonyi határátkelő közelsége valaha nagyon sokat jelentett, de a rendszerváltozás és a Szovjetunió 1991. decemberi megszűnése után a Közép-­Európa legnagyobb „szárazföldi kikötőjeként” emlegetett záhonyi vasúti átrakókörzetben hét-nyolcezerről rövid idő alatt néhány százra csökkent a munkások száma.

Szinte mindannyian segédmunkások voltak, nyolc osztállyal vagy annál kevesebbel, köztük tiszaszent­mártoniak, nagyrészt romák. Munkát találni képzettség nélkül fölöttébb nehéznek bizonyult, sokaknak nem is sikerült. És nemcsak azoknak, akik akkor elvesztették a munkájukat, hanem a gyermekeiknek sem. Kérdés, mi lesz az unokákkal, akik ma már iskolások?

– Mostanra azért sok aktív korú férfi el tudott helyezkedni – mondja Szélné Pap Aranka polgármester –, de zömmel a családjától távol. Itthon maradtak a nők és az egészségügyi problémákkal küszködők. Az önkormányzatnál jelenleg 69-en dolgoznak közfoglalkoztatottként, ők művelik a nem egészen hét hektár önkormányzati gyümölcsöst, almást és a tíz hektár szántót, ahol 11-féle növényt termelünk.

Van egy kft.-nk – a Ti-Kösz Kft. –, ez működteti a feldolgozóüzemünket, ahol almalé készül, zömmel helyi alapanyagból, de az üzem bérfeldolgozást is vállal. A 69 emberből csak hatnak van valamilyen szakképzettsége, traktoros­jo­gosítványa például senkinek nincs, pedig traktoros nagyon kellene. A falu lakóinak több mint fele roma, az iskolában már 80 százalék fölötti ez az arány, sok a hátrányos, sőt halmozottan hátrányos helyzetű gyerek.

A szétosztást a pedagógusok irányították. A legjobban a cipőknek örültek a szülők. Fotó: Dulai Sándor

A régóta halmozódó gondok miatt gyakori a vita, hamar kitör a feszültség, fogy a türelem. Látom ezt a közmunkások között, de korábban gyermekjóléti és szociális munkakörökben dolgozva szintén tapasztaltam.

Szélné Pap Arankát, aki Tiszaszentmártonban született, 42 évesen választotta polgármesternek a múlt év októberében a falu. Főiskolát, majd egyetemet végzett, s a szociális érzékenység mellett ugyanolyan fontosnak tartja a realitásérzéket.

Szeretné, ha javulna a falu lakóinak anyagi helyzete és lelkiállapota, s ehhez a szociális bolt, a tervezett fiókgyógyszertár, az orvosi szolgálati lakás, a közösséget erősítő rendezvények, események ugyanúgy hozzátartoznak, mint a munkalehetőségek és az iskola. Az oktatás és a tanulás szerepét a falu jövőjét ille­tően mégis külön kiemeli, mert – amint mondja – hosszú távon csak ez adhat esélyt.

Tiszaszentmárton lélekszáma csakúgy, mint négy évvel ezelőtt, enyhén csökken, ma 1200 körül van. Az iskolában a fogyás ennél nagyobb mértékű, négy éve 78 gyerek járt ide, ma ötvenen (az óvodába 28-an). A felső tagozatban a legnagyobb létszámú osztály a hetedik – osztályfőnöke Orbán Ferencné, aki magyart tanít –, ők kilencen vannak, közülük nyolc roma.

Nyolcadikba most négyen járnak. Az alsó tagozatban negyedik osztály ebben a tanévben nincs, a második és a harmadik osztály „részlegesen összevonva” tanul. Mint Kiss Gabriella, a Balassi Bálint Általános Iskola – a Wesley János Többcélú Intézmény helyi tagintézménye – vezetője magyarázza, Tiszaszentmártonban az óvodától a felnőttek általános iskolájáig és gimnáziumáig mindenki tanulhat.

Megérkeztek a tiszaszentmártoni iskolába lapunk adományai. A behurcolkodásban a szünetben segítettek a gyerekek. Fotó: Dulai Sándor

Igaz, hogy a felnőttek iskolája ebben a tanévben nem indult – nem volt elég jelentkező –, de a falu esti gimnáziumába harmincheten járnak, fele arányban hely-beliek, köztük romák. S hogy az általános iskolában a népesebb cigány családok ellenére miért fogy olyan gyorsan a gyereklétszám? Vannak, akik elviszik a gyermekeiket Záhonyba vagy máshova, ahol kevesebb a cigány osztálytárs.

Az öt családból, akiknek adományt vittünk, az anyukák jöttek el az iskolába, férfi – élettársként – csak egyikükkel érkezett. Az apák között van, aki épp dolgozott, de olyan is, aki elhagyta a családját.

Az öt családban összesen húsz kiskorú gyermekről gondoskodnak, de Bárdi Ibolya 12 gyermeket nevelt fel egyedül, s már öt unokája született (a hatodikat most várják). A négy évvel ezelőtti hetedik osztály – szintén Orbán Ferencné osztálya – talán legtehetségesebb diák­ja volt az ő lánya, Lakatos Orsi, aki most másodéves szakács- és pincértanuló, rajta kívül a húsz gyermek közül Vadászi Vanessza tanul tovább, szintén szakközépiskolában. Az ő szülei, Vadászi József és Vadásziné Pusomai Andrea tavaly fejezték be a felnőttek nyolcadik osztályát.

Amikor az anyukákat arról kérdezem, mire vágynak legjobban a családjukkal, szinte kórusban felelik: saját lakásra (közülük csak Bárdi Ibolyának van egy kicsi saját házacskája). Majd hozzáteszik: munkahelyre annak, aki dolgozni tud – mert anélkül a ház és minden más csak álom.

A halk szavú, négygyermekes Pusomai Andrea szerint viszont a tanulás az alapja mindennek, mert különben csak vergődik a világban az ember.

– A gyermekeink csak így vihetik többre nálunk – mondja csendesen. – És vágyhatunk-e másra, mint hogy nekik értelmesebb és boldogabb életük legyen...

Ezek is érdekelhetnek