Bódulatra boldogság

MÁIG ÉLŐ SZTEREOTÍPIA: amíg a férfiak kocsmázhatnak, a nőknek marad a zugivó szerepe. A gyengébb nem képviselőit megszólnák, ha nyilvános helyen hajtanának fel egy felest vagy egy korsó sört. Pedig maga a probléma igenis jelen van, bár nem tudni, pontosan hány hölgyet érint. Akár százezres nagyságrendről is beszélhetünk. És kevesen jutnak el a szenvedélybetegek rehabilitációjára.

Család-otthonBorzák Tibor2019. 03. 19. kedd2019. 03. 19.

Kép: Riport a Dunaharaszti Hajnalcsillag női rehabilitáló intézményről. Dunaharaszti, 2019.02.11. Fotó: Draskovics Ádám, Fotó: Draskovics Adam

Bódulatra boldogság
Riport a Dunaharaszti Hajnalcsillag női rehabilitáló intézményről. Dunaharaszti, 2019.02.11. Fotó: Draskovics Ádám
Fotó: Draskovics Adam

MARIKA: Tizenkét évesen rúgtam be először. Kipróbáltam az italt, se előtte, se utána nem ittam. Aztán újra jött a kísértés, tizenhat éves voltam, amikor a totál részegségig leittam magam. Feloldódtak a gátlásaim. Amikor férjhez mentem, és elkezdtünk építkezni, azt vettem észre, megint a pohárhoz nyúlok. Három gyereket szültem, rabul ejtett a depresszió. Csak az ital segített – rá is szoktam. Megromlott a kapcsolatom a szüleimmel, a testvéremmel, a férjemmel. Elküldtek a munkahelyemről is. Hiába próbáltam leszokni, elég volt egy pikoló sör, máris visszaestem. Nem tudtam a mértéket, literszámra fogyott a konyak. Húsz évig tartott a borzalom. Besokalltak a gyerekeim, elvették tőlem a sörömet és kiöntötték a csapba. Hát nem szeretitek az édesanyátokat? – ez járt a fejemben, amikor öngyilkos lettem. Szirénázva vitt a mentő a kórházba, s megmentették az életemet. Ez nem lehetett véletlen. Négyhetes leszoktató kezelésen vettem részt, attól kezdve nem iszom, immár hat és fél éve. Rendszeresen járok az Anonim Alkoholisták gyűléseire. Megint ember vagyok!

Dunaharasztin egy eldugott utcában található az ország egyetlen olyan rehabilitációs otthona, ahol csak női szenvedélybetegeket fogadnak. Az intézmény amerikai gyökerekkel rendelkezik, nálunk 1985-ben nyitotta meg kapuit. Neve is van: Hajnalcsillag. Fenntartója a Magyar Pünkösdi Egyház. Természetesen nem járnak külön utakon, az alapot számukra is a tevékenységi körükre vonatkozó törvények, jogszabályok, előírások képezik. Az nyilvánvaló, már csak a kisebb létszám miatt is, hogy sokkal családiasabb a környezet, mint mondjuk egy hasonló profilú állami intézményben, ahol mégiscsak nagyüzem van.

– Jelent valamiféle előnyt az egyház jelenléte? – kérdezem Molnár Gézától, az otthon vezetőjétől. 

– A támogatást illetően kiváltságos a helyzetünk. Az önkormányzati intézmények a költségvetésben előirányzott összegből gazdálkodhatnak, mi pedig az alapnormatíván túl „egyházi kiegészítőre” is számíthatunk, ami az alapnormatíva 70-75 százaléka. Hozzánk 18 és 55 év közötti szenvedélybeteg nők fordulhatnak, akik keresik a kiutat az alkohol, a drog, a gyógyszer fogságából. Lakóinknak elsősorban abban segítünk, hogy változtatni tudjanak szerfogyasztó életmódjukon, megrögzött szokásaikon, viselkedésükön.

Ha a háttérben az egyház áll, a kívülálló úgy gondolhatja, az otthon tevékenységét áthatja a vallásosság. Molnár Géza azonban határozottan kijelenti, hogy a pünkösdi egyház tanításait nem ezen falak között népszerűsítik. Senkit nem akarnak „beszervezni” vagy hívővé „átnevelni”. Aki ide jelentkezik, tisztában van azzal, hogy az intézmény keresztény pilléreken nyugszik, s aki Jézus segítségét is fontosnak tartja a tisztulásában, az megtalálja a fogódzókat. Közéjük tartozik például a 26 éves Horváth Nikolett, aki gyógyszerfüggőségétől és pánikbetegségétől szeretne megszabadulni. Mint mondja, nem csak a terápia, a beszélgetés segít neki, hanem az egyre erősödő hite is.

– Sokak úgy tekintenek erre a helyre, mint utolsó próbálkozásukra – árulja el Kupai Szilvia szociális munkás, miközben körbevezet a házban. – Egy terápiás egység kilenc hónap, ebből az első három hónap izolált körülmények között zajlik. Az otthonlakók három hétig telefont sem használhatnak, a lakótérben mobiltelefon később sem lehet. Ennek célja: a terápiába való megérkezés elősegítése. A fejlődési fázis négy hónapig tart, az utolsó két hónap pedig a visszailleszkedés időszaka.

Részt veszek a délelőtti beszélgetésen. Lassan nyílnak meg a lányok-asszonyok, de a végére többen is megtisztelnek azzal, hogy elmesélik saját történetüket. Mindenki más és más utat járt be, egyvalamiben azonban hasonlítanak, innen kikerülve nem akarnak visszaesőkké válni.

BERGERNÉ ÉVA: Szerető családban nőttem fel, anyagi gondjaink sem voltak. Imádott édesanyámtól sokat kaptam, sőt inkább túl sokat. Gúzsba kötött, mindenben ő irányított. Én pedig meg akartam felelni neki. Sosem tudtam őszinte lenni hozzá, hazugságokra kényszerültem. A helyzet még tovább fokozódott, amikor férjhez mentem. Hogy könnyítsünk a helyzetünkön, hogy édesanyámnak meg tudjunk felelni, a problémákat elkendőzve, férjemmel együtt az alkoholhoz fordultunk. Ez tizenöt-húsz év után jelentett problémákat a személyiségünk torzulásában. Ötvenkét esztendősen meghalt a férjem, három nagy gyerekkel maradtam egyedül. Szemük előtt zajlott a tönkremenetelem. Öt év egyedüllét után egymásra találtunk azzal az emberrel, akivel utána tizenhét évig együtt éltem, ő nem tudta, hogy alkoholproblémáim vannak. Amikor nyilvánvalóvá lett, a húgom segítségét kérte, akinek a javaslatára bekerültem a dunaharaszti rehabilitációs otthonba. Hét hónap után mentem haza, de sajnos megint elkezdtem inni, így az élettársammal sem sikerült rendezni a kapcsolatomat. Most újra itt vagyok, és szeretnék teljesen meggyógyulni. Gyerekeim, unokáim visszavárnak. Igyekszem tisztázni velük a múltat. Úgy érzem, érdemes volt visszajönnöm.

– Igenis különbséget kell tenni férfi és női alkoholizmus között – jelenti ki határozottan Gubucz-Pálfalvi Sejla, a budai Pálfalvi Addiktológiai Centrum tulajdonosa, szakmai vezetője, addiktológiai konzultáns. – A betegség kialakulása, lefolyása és a felépülés is különböző utakon halad. Az ivási szokások genetikailag is másként hatnak a nemekre. Egy nő is tud sokat inni, de a szervezete előbb betegszik meg, és függőség is hamarabb alakul ki nála. Családon belül sok esetben még ma is rejtve marad a női alkoholizmus, hiszen gyakran zugivókról beszélünk, ami fölött könnyebb szemet hunyni, vagyis könnyebb tagadni a szenvedélybetegség meglétét. Ami pedig a felépülést illeti: a férfiak általában nyíltabban vállalhatják ezt is.

Beszélgetőpartnerem Londonban, a Kingston Egyetemen tanult, kriminológiai szakon végzett. Angliában dolgozott szerhasználókkal, idehaza pedig a komlói rehabilitációs intézetben szerezte meg szakmai tudásának gyakorlati alapjait. Magánvállalkozásba kezdett, az általa alkalmazott felépülési programban részt vevők személyre szabott megoldási alternatívát kapnak. Elsősorban magasabb egzisztenciával rendelkező, jómódú, sikeres (sokszor hírneves) kliensei vannak, akik vidéken egy patinás, ősfákkal és tóval körülölelt, négycsillagos kastélyhotelban vehetnek részt két-három-négy hetes egyéni terápián – teljes diszkréció mellett. Egyágyas szobákban laknak, svédasztalos reggelit, háromfogásos ebédet és vacsorát fogyasztanak, korlátlanul ihatnak üdítőt, teát és kávét. Az egyénre szabott felépülési program teljes ellátással és négyszer tizenöt órás egyéni konzultációval több millió forintba kerül.

– Azt gondolom, hogy pénzért senki nem vehet józanságot, de a körülményekre igenis oda lehet figyelni. Én a szakmai szempontok mellett erre is hangsúlyt fektetek – szögezi le Gubucz-Pálfalvi Sejla, a magánpraxis tulajdonosa.

MARIANNA: Alkoholista családba születtem. Megfogadtam, én más utat fogok járni. Gimnazistaként viszont bekerültem egy társaságba, ahol előkerült az ital is. Ez volt a kulcsélmény. Egyetemi éveim alatt váltam rendszeres ivóvá. Buliztam a barátokkal, hétvégeken kiütöttem magam, hányásig öntöttem magamba az alkoholt. Kávé, cigi, pia: függővé váltam. Diplomával a kezemben munkába álltam, alig vártam a pénteket, hogy kezdődjék az ámokfutás. Aztán hétközben is kívántam az italt, a táskámban vittem haza egy-egy üveggel, mivel egy nőnek mégsem illik betérnie a kocsmába. Ez már alkoholizmus volt. Született két gyermekem, akkor leálltam az ivással. Ám nemsokára viszszajöttek a szenvedélyes hétvégi koccintások. Háromszor olyan brutálisan berúgtam, hogy másnap semmire sem emlékeztem. Egyszer látott a hároméves fiam és megkérdezte: „Anya, te beteg vagy?” Ez szíven ütött. Lépnem kellett. Elmentem az Anonim Alkoholisták gyűlésére, ahová azóta is járok. Lassan három éve, hogy tiszta vagyok, nem is kívánom az italt. Rendeztem a múltamat. Már nőiségemben sem érzem megalázottnak magam.

Először a bemutatkozás lep meg: „Erika vagyok, alkoholista”. De hiszen az Anonim Alkoholisták csoportjaiba éppen azok járnak, akikben felmerült az ivással való felhagyás vágya, illetve akik már letették a poharat. Azt kellene inkább mondaniuk, hogy „alkoholfüggő vagyok, 227 napja nem iszom”. (Valójában az alkoholfüggő és az alkoholista azonos jelentésű. Alkoholista = betegesen iszákos, azaz függő egyén, addikció = függőség. – A szerk.) A szervezetet Amerikában alapították 1934-ben, mára kétmillió tagot számlál, 134 országban van jelen. Naponta tartanak különböző típusú csoportgyűléseket, ahol mindenki szabadon elmondhatja a saját történetét, s azt, ami éppen foglalkoztatja. A cél: józannak maradni, és segíteni más alkoholisták józanodását.

Izgatottan várom, mi történik az összejövetelen. Ha alkoholista lennék vagy tisztuló félben lévő alkoholista, és betérnék az utcáról, minden további nélkül közéjük ülhetnék. Újságíróként kicsit macerásabb, de a kecskemétiektől megkaptam a szabad jelzést, hogy bepillantsak az életükbe. Mindenki tegeződik. Vitának nincs helye.

– Éva vagyok, alkoholista – közli a felszólaló. 

– Szia, Éva! – vágják rá a többiek. 

És ez a forma így megy hosszan, bárkire kerül a sor.

Az asztalon gyertya. Mellette egy doboz, felirattal: „A kocsma legjobb oldala a külső oldala!” Valaki felolvassa a „meghatározást”, majd részlet következik az Anonim Alkoholisták Felépülési programjából. Akinek rövid megosztanivalója van, öröme, bánata, iváskényszere leküzdésével kapcsolatos tapasztalata, az megosztja a többiekkel. Történetek sorjáznak. Ezután jön a csúcspont, a gyűléstéma: részlet hangzik el az Anonim Alkoholisták alapművéből, a „Nagykönyvből”. A résztvevők tartós józanságuk megtartásához az önelemzéshez használt útmutató, az Anonim Alkoholisták 12 lépése sorából a negyediket elemzik. Ami így szól: „Félelem nélkül mélyreható erkölcsi leltárt készítettünk magunkról” – s itt bizony a szex is téma. Megint egy „hagyomány”, majd egy „üzenet”: minden csoport legyen teljesen önfenntartó, hárítsa el a külső adakozásokat. Körbemegy a pénzadományokat gyűjtő tálka. Befejezésül záróima. Felállunk, megfogjuk egymás kezét, úgy kérjük a lelki békét, a bátorságot, a bölcsességet.

Kifelé menet odajön hozzám egy hölgy: 

– Magát valahonnan ismerem. 

– Újságíró vagyok. 

– Hát nem azért jött, mert alkoholista?

Csalódást kell okoznom. Otthon olvasom egy szóróanyagukban: „Az Anonim Alkoholisták közössége nem kötődik semmiféle szektához, felekezethez, politikához, szervezethez vagy intézményhez.” Önzetlenül – „Ingyen kaptad, ingyen add tovább” módon – próbálják meg az Anonim Alkoholisták üzenetét tovább adni. Láthattam: kialakították a maguk elvrendszerét és a maguk rituáléit. Ha hisznek egy felsőbb erőben, a közösségük támogatásában és önmagukban, könnyebb szakítaniuk az alkohollal. És ezt többen így mondták.

SCHUNK MÁRIA: Húsz év az alkohol rabságában… Volt kitől örökölnöm, alkoholista család vett körül. Alig vártam, hogy önálló lehessek. Sajnos elhamarkodottan kötöttem házasságot, elhagyott a férjem, egyedül neveltem két gyereket. Ahogy kirepültek, egyre többet ittam. Anyám halála után tarthatatlanná vált a helyzetem. Leépítettem a kapcsolataimat, nem jártam közösségbe, a családomat is hanyagoltam. Az amerikai nagykövetségen dolgoztam, de egyre lejjebb csúsztam, végül már csak takarítónőként tudtam elhelyezkedni. Egyedül maradtam. Tudtam, segítségre van szükségem. A dunaharaszti rehabilitációs otthont választottam. Itt rátaláltam Istenre, aki szeret és értékes embernek tart. Ami rossz történt velem, azért én vagyok a felelős. Sikerült elengednem a sérelmeimet. A családom és a magam ellen elkövetett bűneim is megbocsátást nyertek, ezáltal felszabadultam. Két év után költözöm el innen, elhagyva a szenvedélyemet. Találtam munkát a fővárosban, hajléktalanok közt dolgozom. Szeretnék önálló lakást is. Új életet akarok kezdeni. Elszánt vagyok, úgy érzem, sikerülni fog.

DRASKOVICS ÁDÁM FELVÉTELEI

Ezek is érdekelhetnek