Csak szeretet és egy kis varázslat kell...

Szeretnék egyszer étteremben enni. Boldog lennék, ha eljuthatnék az állatkertbe – A kívánság csapata a hátrányos helyzetű és beteg gyerekek ilyen és ehhez hasonló kéréseit teljesíti.

Család-otthonBiczó Henriett2020. 05. 27. szerda2020. 05. 27.
Csak szeretet és egy kis varázslat kell...

– Mindenkinek vannak problémái. Némelyikünknek az, hogy túl lassú az otthoni internet, míg másoknak az, hogy nincs bekötve a házba a víz, a villany, és nem tudják, lesz-e másnap kenyér az asztalon. Aki átlagos szinten él, megteheti, hogy segítsen az átlag alatt élőknek.

Pontosabban nem csak megteheti, de kötelessége is megtenni. Én is átlagember vagyok, ebédfutárként dolgozom, átlagfizetéssel. Egy negyven négyzetméteres lakásban élek a párommal – vág bele a történetbe a 35 éves Zaveczki Tibor, aki négy évvel ezelőtt gondolt egyet, és kitalálta A kívánság nevű karitatív kezdeményezést.

A segítő szándék soha nem állt tőle messze, édesanyja ápolóként, nevelőapja pedig mentőtisztként dolgozott Borsod megyében. Kevés pénzért, teljes odaadással. Gyerekként gyakran nézte a tévében Dévényi Tibor Három kívánság című műsorát, ma is emlékszik a boldog arcokra, amikor teljesült egy-egy álom.

Hamar háromtagúvá bővült a csapat, Tibort a párja, Szűcs Vivien is támogatta, és egy barátjuk, Zima Nikoletta is csatlakozott hozzájuk. A Facebookon kezdődött minden: rajzpályázatot hirdettek 6–12 éves, hátrányos helyzetű és beteg gyerekeknek.

– Rengeteg pályamű érkezett, egyik szívbe markolóbb volt, mint a másik. A tízéves Virág annyit kért, hogy egyszer étteremben ebédelhessen. Nevelőszülőknél él, de ők nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Elvittük Virágot Encsre az Anyukám mondta nevű étterembe, a kislány pizzát evett, egy kis steaket, csirkét, hozzá desszertet.

Teljesült az álma, amivel erőt adtunk neki – mondja Tibor, hangsúlyozva ezzel, hogy mi az igazi céljuk. Bebizonyítani a gyerekeknek, hogy merjenek álmodni, legyenek céljaik, mert a vágyak megvalósulhatnak, és vannak csodák.

Ezt bizonyítja Glória története is, aki levélben kereste meg A kívánság csapatát. Azt írta a 12 éves kislány, hogy háromszor halt meg. Kiderült, hogy ennyiszer kellett újraéleszteni, mert súlyos szívizomgyulladásban szenvedett.

Glória kedvenc énekesével, ByeAlexszel és Zaveczki Tiborral. Fotó: Zaveczki Tibor

Az orvosok egy százalék esélyt adtak arra, hogy meggyógyul, műszív tartotta életben. Annyi volt a kívánsága, hogy találkozhasson ByeAlexszel, az énekessel.

– Fantasztikusan erős kislány Glória, az anyukája nem különben. Úgy tekintettek arra az egy százalékra, mintha azt mondták volna az orvosok, hogy 99 százalék a gyógyulás esélye. ByeAlexet mentőautóval vittük Szegedre, Glória elmondhatatlanul boldog volt.

A találkozás után hatszor becsipogott a műszív, ami azt jelenti, hogy a saját szíve is elkezdett dolgozni. Pár hét múlva megműtötték, Glória ma már teljesen egészséges. Fantasztikus érzés, hogy részesei lehettünk a gyógyulásának. Azt mondta, kardiológus szeretne lenni, hogy ő is segíthessen másokon.

Tiborék időt, energiát és pénzt sem kímélve próbálják teljesíteni a kívánságokat, szerencsére egyre többen állnak melléjük. Magánemberek, kisvállalkozások és cégek egyaránt, anyagiakkal, munkával, eszközökkel. A kívánság csapatánál nem fordulhat elő, hogy a támogatások ne oda kerülnének, ahová eredetileg szánták.

Mindig az adott projekthez keresnek támogatókat, és videóval dokumentálják, hogyan teljesült egy-egy kérés. A Facebook-oldalukon bárki megnézheti a filmeket, és ezek hatására egyre többen fordulnak hozzájuk. Nem könnyű eldönteni, hogy kinek segítsenek, de fontos szempont a gyerekek tanulmányi eredménye.

Mert aki a nehéz körülmények vagy a rossz egészségi állapota ellenére is képes küzdeni, megérdemli az életre szóló élményt.

Tiborék akkor szereztek országos hírnevet, amikor egy vilmányi családot vettek pártfogásba. A 80 éves Marika néni egyedül neveli két unokáját, hatalmas szeretetben, de eléggé rossz körülmények között.

– A tévében láttuk, hogy segítséget kért a nagymama, a fiúunokája pedig nem vágyott másra, mint hogy életében egyszer eljusson strandra és állatkertbe. Felkerestük őket a kis borsodi faluban, és kiderült, hogy Marika néni végigdolgozta az egész életét, a téeszben kapált és gondozta az állatokat évtizedeken át.

Még soha nem hagyta el a falut több napra, és nem látta a Balatont. Már korábban felajánlotta egy balatoni vállalkozó, hogy ha olyan családdal találkozunk, amely erre az élményre vágyik, akkor ingyen szállást biztosít nekik öt napra. Leírhatatlan volt a gyerekek öröme, ki sem lehetett őket imádkozni a vízből.

Míg Marika néni és az unokái a Balatonon pihentek, megszépült a házuk. Fotó: Zaveczki Tibor

Mielőtt elutaztunk, megszerveztük, hogy időközben egy brigád felújítja Marika néni házát. Egy miskolci Tüzép-telep ingyen adta az alapanyagokat, építési vállalkozók dolgoztak rajta rohamtempóban. Mire hazaértünk, új nyílászárók és csatorna is került a gyönyörűen bevakolt épületre. Ezek azok a pillanatok, melyeket mi sem bírunk ki könnyek nélkül.

Mire teljesül egy-egy kívánság, többhetes, sokszor több hónapos szervezésre, telefonálásra és személyes találkozóra van szükség, a csapattagok mindezt fix állás mellett, ingyen végzik.

Marika néni és az egyik unoka. Fotó: Zaveczki Tibor

Csendben teszik a dolgukat, nem szeretnék a munkájukat a show-műsorok szintjére vinni, így aztán nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy Jószolgálat-díjra jelölték őket közösségi kategóriában, s hogy a több jelölt közül meg is kapták a rangos elismerést.

– Amíg van két kezünk és lábunk, addig csináljuk. Mert ha valaminek van értelme az életben, akkor a segítségnyújtás mindenképpen az – összegez Zaveczki Tibor.

Ezek is érdekelhetnek