Időslátogató: új fogalmat ízlelgetünk. Gyorsuló világunkban a fiatalabb korosztályok elfoglaltak, leterheltek vagy máshol élnek, mint a szüleik vagy idős hozzátartozóik, emiatt egyre többen vannak, akiknek szükségük van kisebb segítségre a háztartásban.

Dédiszitter, az új segítség

Melinda egy menő cégnél középvezető. Szoros időbeosztása miatt háttérbe szorul a családja, szerencsére a gyerekei már önállóak. Viszont a szülei jócskán elmúltak nyolcvanévesek, ráadásul száz kilométerre laknak tőle egy kis faluban. A két idős ember komoly egészségi problémákkal küzd, lassan egymást sem tudják ellátni. Háztartást már nem vezetnek, jószágot nem tartanak.

Mivel helyben nincs, aki rájuk nézne, csak a lányukra számíthatnak. Melinda, amikor csak tud, rohan haza. Mos, főz, takarít, tüzelőt visz be, felsöpri az udvart. Aztán elbúcsúzik a szüleitől, ellátja őket féltő tanácsokkal, majd vezetés közben azon töpreng, meddig bírja még. Arrafelé „hiánycikk” a házigondozó vagy ápoló, akiket megfizethetne.

Pedig jó lenne, ha naponta ránéznének az öregekre, akár csak elbeszélgetnének velük egy kicsit. Valamit tenni kellene! A szülők nem akarnak a lányukhoz költözni vagy idősek otthonába vonulni. Marad a lelkiismeret-furdalás.

Ehhez hasonló történetet sokan tudnának mesélni, ugyanakkor példaértékű megoldásokról alig hallunk. A szükséghelyzet felismerésében és a kezdőlépések megtételében a kecskemétiek élen járnak. Egy helyben végzett friss online kutatás eredményei visszaigazolták a feltevéseket, amelyek szerint nagy igény volna az úgynevezett időslátogatókra.

Kincses Katalin vásárolni is rendszeresen elkíséri Bánóczy Erzsébetet. Fotó: Ujvári Sándor

– Azoknak a családoknak, ahol idősek élnek, a válaszadók 93 százaléka szerint szükségük van vagy hamarosan lesz segítségre – avat be a kutatás részleteibe Laluk Márta, a CédrusNet Tudáshasznosító Program munkatársa. – Meglepetést okozott, hogy sokan előre megtervezik öregkorukat, és jó megoldásnak tartják az időslátogató igénybevételét.

Nem kellett sokáig várni arra, hogy a városban elinduljon az országban egyedülálló kezdeményezés. A CédrusNet a helyi önkormányzat támogatásával megtartott 60 órás tanfolyama és 20 órás gyakorlata során olyan tudással és készségekkel vértezte fel a hallgatókat, ami által értő, empatikus támogatói lehetnek az otthonukban egyedül élő öregeknek.

Húszan végezték el a kurzust, többségük azóta is aktív időslátogató. Köztük van Kincses Katalin és Csillagvári Magdolna, velük ­autózunk a nagykőrösi re-habilitációs szakkórházba, látogatóba megyünk Bánóczy Erzsébethez.

A rokkantnyugdíjas kecskeméti asszonyról senki nem mondaná, hogy 75 esztendős. Nemrég műtötték a térdét, kicsit sántikál, de mankó vagy bot nincs nála. Mindig megküzdött a nehézségekkel, majd csak megszokja a protézist is.

– Egyedül élek, a családom távolabb lakik – meséli Erzsébet. – Az operáció után nagy áldás volt, hogy jöttek a „lányok”. Besegítettek a kádba, elkísértek a boltba. Mindent szívvel-lélekkel csinálnak. Ha látná, milyen ragyogóan porszívóznak!

Erzsike remek lehetőségnek tartja az időslátogatói szolgáltatást, amiről az a véleménye, hogy leginkább azok az emberek tudják ezt mélyen gyökerező empátiával vállalni, akiket próbára tett az élet, átéltek egy-két lelki traumát. Hogy ebben sok az igazság, azt Magdi és Kati a saját példájával erősíti meg.

Egyikük sokáig cipelte a kiskorában hátára rakott batyut, súlyos érzelmi teher nehezedett rá, a másikuk tíz éven át ápolta éjjel-nappal a demens édesanyját, miközben nevelte négy gyerekét.

– Kati felér egy pszichiáterrel! – jegyzi meg Erzsike. – Korábban elég szótlan voltam, most meg túl sokat beszélek. És rengeteget nevetünk… Tetszik tudni, nekem az is elég, ha mosolyt hoz valaki. Magdi is figyelmes az idősekkel, amikor velük van, kikapcsolja a telefonját, olyankor csak rájuk összpontosít.

Egyszer az is előfordult, hogy egy nagymamát elkísért az unokája lakodalmába, mert nem volt más, aki „vigyázzon” az idős asszonyra. Ha létezik bébiszitter, miért ne létezhetne dédiszitter?

Simon Mankának bőven van tapasztalata az elesettek gondozásában. Fotó: Ujvári Sándor

Simon Mankának bőven van tapasztalata az elesettek gondozásában. Fotó: Ujvári SándorSietünk riportunk következő helyszínére, a kecskeméti Mű­kert­városba, Piroska nénihez. Amióta súlyos látás- és mozgássérült, huszonnégy órás felügyeletre szorul. Három lánya felváltva vigyáz rá, szerencsére egyikük a következő lépcsőházban lakik, tényleg kiteszik a lelküket, de néha nekik is jár egy kis pihenő. Ezért döntött úgy a 88 éves édesanyjuk, hogy időslátogatót enged magához.

– Mankát a körzeti orvosom ajánlotta, egy héten három alkalommal jön hozzám – újságolja Piroska néni. – Mára kialakult a közös napirendünk. Délelőtt segít rendbe tenni magamat és a környezetemet, megméri a vérnyomásomat, beadja a gyógyszereimet, rákapcsol az oxigénre. Aztán délben jön a megrendelt ebéd, ami után keresztrejtvényt fejtünk, meghallgatom az újságból felolvasott híreket, és levegőzöm az erkélyen. Utána befutnak a gyerekeim…

Simon Manka nyugdíjas, előtte a szociális szférában dolgozott, bőven van tapasztalata az elesettek gondozásában.

– Nem tudni, milyen megoldásokat hoz a jövő a magukat ellátni nem képes idősek számára, de az már most biztos, hogy az időslátogatókra egyre nagyobb szükség van – osztja meg velünk a gondolatait. – A legfontosabb az önellátás képességének megőrzése, a fi­zikai-szellemi aktivitás fenntartása, mindezek révén pedig az életminőség javítása.

Az időslátogatók megtanulták a betegségek laikus felismerését, ezekre felhívják a családtagok figyelmét vagy segíthetnek a te­rá­piában. Jól használják az idősek gondozását segítő eszközöket, já­ratosak az elsősegélynyújtásban, az újraélesztésben is, ismerik a be­tegjogokat. Csakhogy ők nem betegápolók, nem ez a szerepük. A távol lévő vagy elfoglalt családtagokról való gondoskodást, a velük való törődést pótolják – ami már önmagában véve is példás misszió.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.