Mi a nudliháború, a pociroller és a mosómedvekör? Együttműködnek-e az elit iskolából és a cigánysorról érkező gyerekek? Milyen hatása lehet egy táborozásnak a hátrányos helyzetű vidéki fiatalok életére? A balatonfenyvesi Bárka táborban mindezekre a kérdésekre is választ kaptunk, miközben egy mesevilág közepén találtuk magunkat.

Egy bárkában eveznek

Balatonfenyvesen, a református egyház gyermektábora előtt már vár minket Nagy Krisztina, a Bárka tábor aktuális turnusának vezetője. Miután gyorsan megszemléljük a faházas, sportpályás táborhelyet, el is indul a gyerekek első közös napi programja, az áhítat, majd a lelki töltődés és éneklés után a csoportos élménypedagógiai foglalkozások is elkezdődnek. A Bárka ezen a reggelen az éjszakai pihenés után ismét „kihajózik”.

De mire is jó az élménypedagógia? Sárközi Andrea, a Bárka kapitányainak csoportvezetője hangsúlyozza: – Kimozdít a komfortzónából, és azokat a hatásokat, amelyeket kivált a résztvevőkből, a csoport közösen dolgozza fel. Ez segít ab­ban, hogy tudatosuljanak az átélt élmények, amelyeket így sokkal inkább hasznosíthatnak a hétköznapi helyzetekben.

Miközben Andreával beszélgetünk, Bányai Sándor, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely vezetője lép oda hozzánk, és az előző esti városépítő játék eredményeit mutatja. Körülöttünk nagy a sürgés-forgás. A fe­délzetmesterek átadják a matrózokat a kapitányoknak. Igen, a Bárkában részt vevő fiatalok a matrózok, őket a hétköznapi teendőkben – például étkezés, fogmosás – a fedélzetmesterek segítik.

A délelőtti élménypedagógiai foglalkozás vezetői a kapitányok, a délutáni és esti programfelelősök pedig a kormányosok. Így tehát egy-egy 15-20 fős csoporthoz négy állandó személy tartozik a szervezők részéről: a kapitány, a kormányos és a két fedélzetmester. Mind­annyiuk munkáját segítik a lelki vezetők, vagyis a halászok.

Kimozdítják a gyermekeket a komfortzónájukból – véli Sárközi Andrea. Fotó: Németh András Péter

Andrea már több éve tart élménypedagógiai foglalkozásokat, most a tíz csoport kapitányainak munkáját fogja össze és segíti. Mi­alatt körbejárjuk a tábor területét, és megnézzük a csoportokat, a gyerekek háttere is szóba kerül. Andrea hangsúlyozza: – Ezek a gyerekek többnyire ahhoz vannak hozzászokva, hogy senkinek nincs hozzájuk türelme. Számukra az az újdonság, hogy szépen beszélünk velük.

Sok gyerek egyetlen nejlonszatyorral jön egy hétre táborozni, míg mások óriási bőröndöt cipelnek. – Már előre tudjuk, hogy ki érkezik nevelőszülői hálózatból, kik a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek, esetleg sajátos nevelési igényűek – mondja Andrea, aki arra is felhívja a figyelmünket, hogy a tábor programjain nemcsak hátrányos helyzetű gyerekek vesznek részt, hiszen a nevelőszülői hálózat mellett minden vidéki református intézmény pályázhat, így akár jó nevű gimnáziumból is érkezhetnek fiatalok.

Beszélgetés közben megállunk egy nagyobb, kamaszokból álló csoport mellett. Zima István határozottan terelgeti a fiatalokat. Nagy a hangzavar, nudliháború zajlik. Szivacsból készült úszórudakkal kell megütniük egymás lábát a kijelölt pályán. A játék nem okoz fájdalmat, akkor sem, ha az ütés félremegy, de a szabályokat be kell tartani.

Zima – a tábor résztvevői így hívják – kezdetektől tagja a Bárka kapitányi csapatának, egyébként matematikus, szociológus és kara­teedző.

– Korábban csak a saját diák­jaimmal dolgoztam egy pesti gimnáziumban. Ez nagyon más közeg. Minden tábor életre szóló élményt ad, olyan dolgok történnek itt, amelyekért megéri eljönni. Emlékszem rá, hogy az egyik esti programon egy fogyatékos cigány fiatal kiállt énekelni, és kétszáz ember ünnepelte őt. Megélhette, hogy mindenki szereti – mondja Zima, akinek a mostani csoportjában van olyan fiatal, akinek az apja két éve meghalt, az anyja prostituált Németországban. Most lelkileg mélyponton van, de mégis beállt játszani.

– Mi itt mindent megteszünk értük, amit lehet. De azt is tudjuk, hogyha hazamennek, akkor visszakerülnek a rossz körülmények közé. Ha csak néhányan kapnak erőt ahhoz, hogy kitörjenek belőle, akkor már megérte – mondja.

A cél az, hogy mindenki jó élményekkel térjen haza. Fotó: Németh András Péter

A ráhangolódás után most már jöhet a komolyabb feladat, a pociroller. Egy körülbelül fél négyzetméteres, négy keréken guruló műanyag lap az eszköz. Persze a fiúk itt sem tudnak kibújni a bőrükből.

– Ezzel a hidegburkolók szoktak dolgozni – mondja az egyik, de miután ezt megbeszélték, már össze is állnak az ötfős csapatok. Egy ráfekszik, négyen fogják a lábait, kezeit, így irányítják a pályán. A fejével kell bejuttatnia a kapuba a labdát. Jól szórakoznak a vidám feladat közben, amely figyelmet és együttműködést igényel.

Az úgynevezett mosómedvekörhöz is szükséges a koncentráció. A szomszédos csoport vezetője ezt választotta délelőtti feladatnak. A csapat tagjai kört alkotnak, derékmagasságban kifeszítik a kötelet, és az egyik csapattag a kapitány segítségével végigmegy rajta. – Álljatok körbe! Nem tojást, hanem körszerű kört szeretnék! – hangzik a felszólítás, mielőtt a kötelet felemelik és kifeszítik. – Ki lesz az első, aki végigmegy? – kérdezi a kapitány, mire kórusban jön a válasz: – Miki! És Miki nem tehet mást, vállalkozik a feladatra.

A pociroller szabálya szerint mások által irányítva, fejjel szükséges a hálóba gurítani a labdát. Együttműködésre nevel. Fotó: Németh András Péter

Eközben egy másik helyen építőjátékból alkotnak formákat a gyerekek. Kocsis Julianna matrózai húszan vannak. Hasonló hátterű a csapata, mint Zimáé, csak az itteni gyerekek kiskamaszok, akikkel már a feladatot sem könnyű megértetni. A húszból tizenhét gyerek halmozottan hátrányos helyzetű, és az életkorukból adódóan is nagyon zajosak. Ezért náluk a kommunikációt és az együttműködést próbálja fejleszteni a kapitány.

– Azt szeretnénk, hogy legyen sikerélményük. Ez talán lehetetlennek tűnik, de Istennél vannak csodák. Nem tudhatjuk, hogy egy elhangzott mondat mikor ér náluk célba – mondja a csoport vezetője, aki korábbi élményét is felidézi. Az egyik alkalommal a csoportja egyik fele jó környezetből érkezett, a másik részét hátrányos helyzetű cigány gyermekek alkották.

A Bárka tábor főszervezői és elindítói a Magyarországi Református Egyház munkatársai, 2017-ben még csak a tanodáknak és a nevelőszülői hálózatnak szerettek volna szünidei programot biztosítani… Fotó: Németh András Péter

Két nagyon távoli világ találkozott. Kezdetben voltak súrlódások, de néhány nap után már együtt bandáztak azok, akik eleinte még egymáshoz sem akartak érni. – A hét végén az egyik kisfiú, aki napokig alig szólalt meg, és nem is nagyon tudta magát kifejezni, odajött hozzám, és csak annyit mondott nekem: én szeretem magát – emlékszik vissza meghatódva Julianna.

Délben megszólal az ebédre hívó nóta, a nyolcvanas évek hurkareklámjának zenéje. Ebéd közben a gyerekek már elkezdhetnek feliratkozni a kormányosok által látványosan beharangozott esti programra. A kapitányok visszavonulnak, a gyerekeket mostantól rábízzák a kormányosokra és a fedélzetmesterekre. Ebéd után pedig készülődnek a strandra, hiszen a nyárutói melegben nincs is jobb, mint megmártózni a Balaton vizében.

Mandák Enikő fedélzetmesterhez csatlakozva indulunk a stéghez. Miközben beszélgetünk, folyamatosan a rábízott fiatalokat figyeli. A strandon vízi mentők kíséretében mennek be a Balatonba, ahol a gyerekek jól látják a színes pólókat viselő segítőiket. Enikő mindennap korán kel, hiszen a fedélzetmesterek a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig kísérik a gyerekek mindennapi teendőit.

A Balaton jó időben szeptember elején még alkalmas a fürdésre. Fotó: Németh András Péter

– Már nagyon vártam, hogy itt legyek és kikapcsolódjak. Feltölt engem ez a hely. Jók a programok, és itt mindenki azért van, hogy jó élményekkel menjünk haza – mondja a strandon Zsombi, majd barátja, Bende veszi át tőle a szót: – Most vagyok életemben először a Balatonnál. Nagyon jól érzem magam, jó a hangulat, és nem nyaggat senki – állapítja meg, majd Zsombi szól közbe:

– Otthon még az utcán is leszidnak az emberek, itt meg mindenki tudja, hogyan kell hozzánk szólni. Itt elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk – mondja harsányan, majd barátjával elindulnak a büfé felé.

Jövőre is kihajóznak

A Bárka tábor főszervezői és elindítói a Magyarországi Református Egyház munkatársai, 2017-ben még csak a tanodáknak és a nevelőszülői hálózatnak szerettek volna szünidei programot biztosítani. Amikor 800 millió forintot nyertek az uniós pályázaton, akkor világossá vált számukra, hogy nagyobbat is álmodhatnak. 2018-ban és a következő évben már csaknem 1500 fiatalt táboroztattak a Balatonnál nyaranta, nyolc turnusban. Főként a hátrányos helyzetű területekről jönnek gyerekek, a pályázat kiírása szerint Pest megyén kívüli vidéki országrészekből.

– Folyamatosan épült fel a Bárka, a református egyház tábora. A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely jóvoltából nagyon erős élménypedagógiai alapot kaptunk, és emellett hangsúlyos a lelki pillér is a teológushallgatók és a lelkészek jelenlétével. Eleinte nem is tudtuk, hogy mire vállalkozunk az összességében 6500 gyerek táboroztatásával – fogalmaz Gőbel Gergely projektvezető, aki hozzáteszi: – A tábor célja, hogy együttműködésre és szeretetre nevelje a fiatalokat. A velünk dolgozó stáb tudja, hogy kik és honnan érkeznek meg az adott turnusba: például elit iskolából vagy a cigánysorról. A gyerekeket vegyes csoportokba osztjuk be, így jó tapasztalatot szerezhetnek egymás elfogadásáról.

Jövő év végén lezárul a pályázat, de a szervezők szeretnék, hogy továbbra is tarthassanak – a kormányzat által is elismert, valamint népszerű sztárok által is támogatott – Bárka táborokat. Figyelik az uniós pályázatokat, és számítanak az egyház segítségére. Gőbel Gergely hangsúlyozza: – Most már azért is dolgozunk, hogy 2022 után 2023-ban újra ki tudjon majd futni a Bárka.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.