Az év utolsó hónapjához és a karácsonyi ünnepkörhöz mindig is számos hagyomány, népszokás, babona és étel kapcsolódott. Sokra közülük már alig emlékszünk, ám szerencsére egyik-másik még élénken él a köztudatban.

Hagyományaink örökében

Az advent időszakát egészen a XIX. századig a vallásból származó tradíciók határozták meg. Mivel a karácsony időpontja egybeesik a téli napfordulóval, gyakorlatilag egyfajta lezárása volt az évnek. A katolikus egyház szerdánként és péntekenként böjtöt, szombaton a hústól való tartózkodást rendelte el, az adventi időszakban tilos volt a zajos mulatság, a tánc és a lakodalom.

Nem csoda hát, hogy amikor eljött a várva várt karácsony, a családok megadták a módját az ünneplésnek, minden gazdasszony igyekezett különlegességnek, ínyencségnek számító fogásokat készíteni. A legtöbb család ilyenkorra időzítette a disznóvágást, ebből került aztán friss hús, hurka, kolbász a tányérokra.

Faluhelyen a legtöbb család karácsony előtt vágott disznót. Fotó: Fortepan,Sattler Katalin

Dédnagyanyáink úgy tartották: ahhoz, hogy a következő évben szerencse érje a házat, különösen oda kell figyelniük az ünnepi terítékre. A tisztaszobában felállított asztal a bőséget, a családi összetartozást jelképezte. Az asszonyok a legszebb háziszőttes abroszt készítették elő, nem egy helyen az asztal alá pár szál szalmát, búza-, árpa- és napraforgómagot hintettek, ekevasat, kapát tettek, hogy a következő évben jó legyen a termés. Mikor ezzel készen lettek, minden ételt rápakoltak.

A hiedelem szerint az asztalt nem volt szabad leszedni a vacsora vé­gez­tével, a maradéknak másnap reggelig ott kellett állnia, hogy a szentek, angyalok, a már halott családtagok falatozhassanak belőle, s cserébe szerencsét hozzanak. Az ünnepi ételek morzsáit is sokan megőrizték, hogy később szükség esetén a betegségeket azokkal gyógyítsák. Nem egy helyen a gyümölcsfák alá is szórtak belőlük, így garantálva a jó termést a következő évre.

December 24-én böjti, vagyis hús és tejtermék nélküli ételt ettek, az asszonyok savanyú káposztát, halászlét, rántott vagy sült halat készítettek, sőt a Monarchia idején népszerű volt a békaleves és a csiga is.

Az Ausztria-Magyarország főúri házainál jeleskedő mesterszakácsnak, Dobos C. Józsefnek, a Dobos-torta atyjának 1881-ben megjelent szakácskönyve szerint a karácsony előestéjén tálalt békaleveshez bőven elég húsz darab kecskebéka, ezzel szemben a szintén böjti étel csigaleveshez legalább negyven szép csiga szükségeltetik. A mester javaslata a következő: „A sós vízben leforrázott csigákat hagyjuk kihűlni. Közben tíz dekagramm friss vajba kevert hat evőkanálnyi lisztet megpirítunk szép aranysárgára, és felöntjük másfél liter böjti gyökérlevessel. Kétórányi főzés, s a képződő hab és zsiradék eltávolítása után a héjas résztől gondosan megtisztított, levágott farkú, felmetélt csigákat kevés friss vajjal és petrezselyem zöldjével szépen megpirítjuk és a pirított csigákat felöntve a gyökér levével, az egészet föltálaljuk.”

Az ország keleti részében szó sem volt csigalevesről, itt a nagyesti zsolozsma befejezésével káposztás paszulyt és mákos bobájkát ettek, majd az éjféli misét követően jöhetett a sült kolbász, hurka, oldalas, a hájas tészta, mákos kalács meg a hólabda.

..a dió a rontás ellen véd, a méz pedig az életet teszi édessé. Fotó: Szabad Föld Archívum

Karácsonyi ételeink legtöbbje babonás múltra tekint vissza: a bab, a borsó, a mák a bőséget szavatolja, a fokhagyma az egészséget őrzi, a dió a rontás ellen véd, a méz pedig az életet teszi édessé. Az alma is elmaradhatatlan alapanyaga az ünnepeknek, a termékenységet szimbolizálja, ezért is volt régen szokás, hogy szenteste három almát merítettek a kútba: egyet az állatoknak adtak, egyet a földbe ástak, a harmadikat pedig annyi gerezdre vágták, ahány tagja volt a családnak.

Úgy tartották, ha valamelyikük eltéved a nagyvilágban, eszébe jut, kivel ette együtt a karácsonyi almát, és hazatalál. So­káig az ünnepi asztalra kerülő húsétel a sertés volt, ugyanis a néphit szerint az előre túr, ami fejlődést jelentett a szárnyassal ellentétben, ami hátra kapar, az pedig bizony rossz előjel. Ma már ezek a néphagyományok megváltoztak, a hal, a töltött káposzta és a kocsonya mellé nem egy fogást vettünk át más nemzetek konyháiból is.

A dánoktól a sült kacsa, az angolszász vidékről a pulyka érkezett, a töltött libanyak pedig a franciák kedvenc karácsonyi étele. A diós és mákos bejgli sem magyar találmány, az osztrákoktól került hozzánk, hogy aztán a tölteléknek köszönhetően a karácsonyi menüsor elengedhetetlen része legyen.

Bár a XXI. században már csak nagyon ritkán találkozunk eredeti, többgenerációs hagyományőrző ételekkel, hiszen a multikulturális hatás fúziós konyhát eredményezett Európa-szerte, ennek ellenére a legtöbbünk karácsonyi asztalán az újítások mellett még ott sorakoznak a nagyanyáinktól tanult étkek, mint a bejgli és a káposztás paszuly.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.