Halálos hatású sanzon

„Nem muzsikus – csak zseni.” Anno ennyit jegyzett be Seress Rezső emlékkönyvébe Otto Klemperer, a XX. század egyik legnagyobb német karmestere-zeneszerzője. Pedig Seress hosszú pályafutása során sohasem tanult meg kottát olvasni, gyakran csak fél kézzel játszott a zongorán, énekelni sem tudott igazán, rekedtes hangján inkább elmondta dalait – mégis mint kiváló zeneszerzőre és szuggesztív előadóra emlékezhetünk rá. Ötven évvel ezelőtt önkezével vetett véget életének a legendás Szomorú vasárnap című dal szerzője.

Család-otthonMunkatársunktól2018. 01. 25. csütörtök2018. 01. 25.
Halálos hatású sanzon

Artistának készült, színi tanulmányokat végzett, de a világot jelentő deszkákat hamar felcserélte egy barna pianínóra, amely mögött aztán egész életét töltötte; előbb a Dohány utcai Kulacs vendéglőben, majd az Akácfa utcai Kispipában.

Olyan hírességek ültek be csak az ő kedvéért, mint a perzsa sah és felesége, a walesi herceg, Arthur Rubinstein, Arturo Toscanini, Beniamino Gigli, Spencer Tracy és John Steinbeck.

Világhíressé az 1936 körül keletkezett Szomorú vasárnap című dalával vált, amelyet Jávor László versére írt. A melankolikus sanzonnak a legenda szerint különös, mágikus hatása van, hallgatója mély depresszióba süllyed; állítólag többen öngyilkosak lettek a dal hallatán. Seress slágere a következő években Nyugat-Európát és Amerikát is meghódította; a Szomorú vasárnapot összesen 28 nyelvre fordították le. Olyan világhírű előadók tűzték műsorukra a Gloomy Sundayt, mint Ray Charles, Louis Armstrong, Bing Crosby, Frank Sinatra, Maurice Chevalier és Josephine Baker. A Seresst megillető jogdíjak szépen halmozódtak külföldön, de a szerzőnek saját bevallása szerint hosszában is tériszonya volt, a VII. kerület határát sem tudta átlépni, nemhogy repülőn elutazzon jogos járandóságát felvenni. A legnagyobb haszon, amit a zongorista a Szomorú vasárnaptól nyert, a puszta élete volt: a II. világháborúban elhurcolták, és egy német katonatiszt, aki korábban látta a „kis Seresst” Budapesten játszani, három és fél évnyi szenvedés után megmentette őt.

Sem a kommunista hatalomátvétel előtt, sem 1956 zűrzavarában nem élt a távozás lehetőségével. A Rákosi-korszak kultúrpolitikája indexre tette dalait, és a hatvanas évek elejétől egyre jobban érzékelte, hogy az ő egyszerű, sallangmentes előadásmódja nem tud megfelelni a megváltozott zenei ízlésnek. Nehéz időket élt meg, szegényen, magányosan. „Egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel – emlékezett vissza Presser Gábor –, épp az alatta lévő emeleten. Mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.”

1968. január 11-én az egyre mélyebb depresszióval küzdő Seress kiugrott lakásuk ablakából.

Ezek is érdekelhetnek