Hirdetés – Amikor valaki nehéz helyzetbe kerül, könnyen átveheti az uralmat az életében a kétségbeesés. Mi lesz most? Hogyan tovább? Lehet, hogy nincs is már kiút?

Hogyan segítik a családi pénzügyeket az akciós újságok?

Hiába spórolna az ember, ha nem is tudja, hogyan kellene mindezt elkezdeni.

Vagy azért nem, mert eddig, szerencsés esetben, nem volt rászorulva, vagy pedig azért, mert hirtelen el sem tudja képzelni, hogyan tudna még nagyobbat szorítani a nadrágszíjon, amikor már eddig is ezt tette.

Jó hír, hogy az akciós újságok böngészése egy teljesen ingyenes lehetőség, amelyik sokat javíthat a helyzeten. A kiadványok segítségével és okos felhasználásával ugyanis ténylegesen sok pénz takarítható meg. Hiszen, ha belegondol az ember, korántsem mindegy például, hogy négyszázötven, esetleg hatszáz forintért tud megvenni egy kiló burgonyát az első helyen, ahol jár vagy pedig talál az újság segítségével az egyik diszkontban akár százharminc forintért is.

Máris megspórolta az ember több kiló hús árát, de persze az sem mindegy, hogy azt is hol veszi majd meg és így tovább.

(forrás: freepik.com)

Hogyan lehet spórolni okosan az akciós újság segítségével?

Ahogyan a bevásárlólista-készítés rejtelmeit, úgy a leárazások ügyes felhasználását is érdemes megtanulni, kitapasztalni annak érdekében, hogy a családi pénzügyeket valóban jó irányba mozdítsa el ez a fajta vásárlás.

Kezdetben célszerű lehet először inkább egy listát készíteni arról, hogy mire van valójában szüksége a családnak és csak a listával összevetve böngészni át a kedvezményeket például a Tesco akciós újságban.

Ha ugyanis valóban minden fillérre oda kell figyelnünk, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy elkalandozzunk. Hiszen a margarin és a felvágott mellé nyilvánvalóan nem csúszhat be egy medence, hiába tenné boldogabbá az életünket.

Ha azonban a kiadványok segítségével odafigyelünk a családi büdzsére, akkor akár az is lehet, hogy esetleg a hőn vágyott eszközöket is sikerül kiszorítanunk.

Mindenkinek jár az akciós újság!

Sokan panaszkodnak arra, hogy nem kapják meg valamelyik áruház heti akciós kiadványát. Ez nemcsak a nehezebben megközelíthető vidéki településen fordul elő, hanem akár nagyvárosokban is.

Jó hír azonban, hogy már van egy nagyszerű kezdeményezés. Az Akcioleso.hu nevű weboldal igyekszik az összes elérhető akciós kiadványt összegyűjteni és aktualizálni is az adott időszakra. Így senki nem marad le egyetlen spórolási lehetőségről sem, függetlenül attól, hogy az akciókat tömörítő magazin egyáltalán nem érte el vagy pedig esetleg csak elkallódott otthon.

Egy helyen minden megtalálható, így akár össze is hasonlíthatjuk egymással az árakat. A bevásárlólistához pedig kiválóan kinyomtathatók vagy esetleg le is fényképezhetők a termékek, de online is magunkkal vihetjük, hiszen a mobilunkon is megjeleníthetjük.

Érdemes tehát élni a lehetőséggel és rendszeresen ellátogatni az Akcioleso.hu portálra, ahol hétről-hétre, egy helyen találkozhatsz a legjobb akciókkal.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.