Miként lesz három pózoló emberből egy vetítővásznon teve, pálmafa vagy királynői rokolya? Többek között ezt is bemutatta az egyszülős gyerekeknek a világhírű Attraction tánccsoport. A művészek ezzel az ajándékkal kedveskedtek az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványnak.

Játékos árnyak, avagy mi van a színfalak mögött?

Az egész világ csodálta őket, amikor különleges árnyéktánc-produkciójukkal megnyerték a Britain’s Got Talent nemzetközi tehetségkutató verseny döntőjét. Győztes előadásukat a mai napig 250 millióan tekintették meg a közösségi portálokon, az internetes csatornákon.

Az Attraction együttes ma is a világot járja, bár a koronavírus-járvány őket is szünetre kényszerítette. A napokban ezt az időszakot többek között arra használták ki, hogy az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványnak segítettek. Egy foglalkozást szerveztek, amelyen megmutatták az egyszülős gyerekeknek, hogyan is alkotnak a színfalak mögött.

Az árnyéktánc egyes elemeit a kicsik is kipróbálhatták Szűcs Zoltán csoportvezető és koreográfus irányításával. A művész útmutatásai alapján a gyerekek nagy lelkesedéssel gyakorolták, milyen is a mélységek és a magasságok ábrázolása a projektorok fényében, hogyan tud a vetítővásznon megjelenni például egy kisbaba és egy felnőtt kézfogásának képe.

Mint kiderült, még a legegyszerűbb műveletek is sok gyakorlást igényelnek, egy kislányt például mint Erzsébet királynét „öltöztettek szoknyába” három táncos segítségével, akik a „főszereplő” előtt és mögött helyezkedtek el guggoló-, térdelőállásban, hogy az úri rokolya látványa tökéletes legyen. Az árnyjátékban minden mozzanat, rezdülés látszik, még az arcon is, a gyerekeknek azt is bemutatták, miként lehet vidám vagy dühös egy profil a fénytörésben.

A program részeként a tinik maguk is alkothattak. Egy nagy E betűt kellett megformálniuk az Attraction tagjainak segítségével, az egyszülős alapítvány emblémáját. Az élőképnek természetesen része lett egy anyuka és egy gyermek árnyfestménye is. A kicsik végül megalkották a táncegyüttes győztes produkciójának egyik központi képét is, az Afrikában harcoló katona jelenetét pálmafával és tevével.

És hogy miért éppen az egyszülős gyerekeket kereste fel az Attraction? Az örömszerzési szándékon túl talán ennek köze van ahhoz is, hogy Szűcs Zoltán is egyszülős gyerekként nőtt fel: tízéves korában a szülei elváltak, és az édesapja nevelte fel. A tánccsoportvezető most két szép gyerek, egy 18 éves fiú és egy 15 éves kislány édesapja, a felesége pedig vele együtt dolgozik, tartja a kapcsolatot az angol menedzsmenttel, az amerikai ügynökségükkel, miközben ő a kreatív részét végzi a munkának.

Szűcs Zoltán, az Attraction Látványszínház vezetője. Fotó: Kállai Márton

Az elmúlt hét évben rengeteg projektet hoztak így létre, és már két csapatuk van, amelyekkel egyedi meghívásokra készülnek. Velük ünnepelték például a dán királynő születésnapját. Sok meghívást kapnak Kínába, az árnyjáték őshazájába is, ahol nagyon szeretik őket.

A kínai újév megünneplésekor több mint egymilliárdan nézték az előadásukat. Az együttes egy-egy rövid jelenete mögött rengeteg munka van, a háromperces kínai műsoron például hat hónapig dolgoztak.

Szűcs Zoltán célja az egyszülős gyerekek megajándékozásával az volt, hogy egy kis vidámságot csempésszen a mindennapokba, ezenkívül hosszú távon tervezik egy gyerekcsoport létrehozását Attraction Junior néven. Ezzel a csoporttal szintén hazai és nemzetközi fellépésekre járnának, így tanítva meg a tudományukat a jövő generációinak.

– Sokan sajnos még mindig úgy gondolják, hogy a szülők elszigetelődése nem akkora probléma, pedig több mint félmillió gyerek egy szülővel nevelkedik ma Magyarországon. Több mint 300 ezer ilyen család van, ami az ország lakosságának tíz százaléka – tudjuk meg Nagy Annától, az idén 15 éves Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetőjétől. A nagy fordulat két évvel ezelőtt következett be a szervezet életében, amikor állami támogatással létrehozhatták az Egyszülős Központot Budapesten.

– Sokáig nem figyeltünk erre a társadalmi csoportra, pedig az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet az övék. Ez az életük minden részét érinti, a munkavállalás nehézségeitől kezdve az egészségügyi problémákon át a lakáskörülményekig, illetve sok esetben az is kérdés, hogy az egyszülős családok el tudnak-e menni egyáltalán nyaralni.

Az Egyszülős Központnál ezért az elmúlt két évben több mint hetvenféle szolgáltatást tudtak igénybe venni a rászorulók, például jogi tanácsadást kaptak, pszichológushoz járhattak, munkát kereshettek a segítségükkel, de támogatták a gyerekek korrepetálását, táborozását is.

Az egyedül maradt szülők több mint fele szegény vagy nagyon szegény, miközben két ember feladatát kell egyedül ellátnia. Nem csak az anyák kerülnek ilyen helyzetbe, a gyereküket egyedül nevelők 14 százaléka apuka, ami nagyjából 40 ezer embert jelent. És nemcsak a válások okozhatnak ilyen gondokat, hanem sokan megözvegyülnek, várandósan egyedül maradnak, de vannak olyanok is, akik eleve egyedül tudnak vállalni vagy örökbe fogadni gyereket.

– Ráadásul a mostani koronavírusos veszélyhelyzet senkinek nem volt annyira nehéz, mint az egyszülős családoknak – hangsúlyozza Nagy Anna. Ha a szülő nem vesztette el a munkáját, ki kellett vennie az összes szabadságát, hogy otthon tudjon maradni a gyerekével. Ezért is lehet óriási segítség, hogy augusztus végéig napközis táborokat működtethet az alapítvány Budapesten és vidéken.

Szűcs Zoltán célja az egyszülős gyerekek megajándékozásával az volt, hogy egy kis vidámságot csempésszen a mindennapokba. Fotó: Kállai Márton

Ezenkívül a Mészáros-csoport támogatásával hat-hét napos turnusokban családi nyaralásokat is szerveznek, ahová szeptemberig a terveik szerint együtt tud elmenni kétezer egyszülős család. A rászorulóknak a magán- és vállalati támogatásoknak köszönhetően kiosztottak több mint hat tonna élelmiszert is a veszélyhelyzet idején.

Az Egyszülős Központban jelenleg tíz ember dolgozik, de sok külsős is segíti a munkát, nyolcvan önkéntes van a rendszerben, köztük jogászokkal, pedagógusokkal, programszervezőkkel.

Nagy Anna szeretné, ha az Attractionnel is folyamatos lenne a kapcsolat, hiszen a fővárosi központon kívül nyolc vidéki városban is működik közösségük, illetve a határon túl is van két csoportjuk. És ezekben a közösségekben is nagyon jól jön egy kis vidámság.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.