Jó érzés adni

A felmérést olvasva sokan gondolják: a szociális szféra azért nem olyan népszerű, mert kemény terep. – Előképzettség nélkül senki nem is dolgozhat ezen a területen: minimum egy tanfolyamot el kell végeznie ahhoz, hogy alkalmas legyen az ilyen munkára. Ráadásul a szakma nem is szívesen engedi be a középiskolásokat – vélekedik F.  Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. Alapvetően jó ötletnek tartja az IKSZ bevezetését, de érzékelteti, hogy a megvalósítása változó minőségű az egyes iskolákban, így a diákok igen eltérő tapasztalatokat szereznek. Némely intézmény a kisebb ellenállást választja, és kipipálandó feladatnak tekinti a diákok szolgálatát. Probléma az is: az IKSZ szervezése a pedagógusok pluszóraszámába nem számít bele, így többletjavadalmazást sem kapnak érte. Ráadásul, ami kötelező, az a diákokból gyakran ellenállást vált ki. Akiben van indíttatás az önkénteskedésre, neki 50 óra is elegendő, míg másnak 200 is kevés lenne.

Az volna az ideális, ha alapérték lenne a segítségnyújtás, s a családokban is kialakulnának erre a megfelelő minták. A felnőttek között e tekintetében egyáltalán nem rossz a helyzet Magyarországon: egyre többen végeznek valamilyen önkéntes tevékenységet, habár jobbára rendszertelenül. A bejegyzett hetvenezer civil szervezet közül sokan kizárólag az önkéntesekre támaszkodva léteznek. Ritka azonban a hosszú távú elköteleződés egy-egy szervezet vagy társadalmi ügy mellett, sokan csak belekóstolnak a munkába, aztán továbbállnak. Nagy a fluktuáció, ami egyáltalán nem tesz jót a hatékonyságnak, így a megfelelő kötődés is nehezebben alakul ki a szervezetek és az érintettek között – állítja a szakember.

Bali Georgina a nagykanizsai piarista gimnáziumban tanul, az iskolában számos területre lehet jelentkezni önkéntes munkára. A fiatalok bejárnak a kórházba a beteg idősekhez és gyerekekhez, meghallgatják, segítik az alkoholistákat és drogfüggőket, sokgyermekes családok mindennapjait könnyítik meg egy-egy bevásárlással vagy azzal, hogy elmennek a srácokért az iskolába és tanulnak velük. – A felső évesek minden évben elmondják a következő évfolyamnak, milyen tapasztalatokat szereztek a különböző területeken. A legkeményebb feladat a fogyatékkal élőkkel foglalkozni, előfordult, hogy valaki pszichésen nem bírta – mondja a 16 éves lány, aki egy idősek otthonában végzett önkéntes munkát. – Mindig tiszteltem az időseket, sok pluszt adott nekem ez az egy év. A barátnőmmel három nénit látogattunk meg szombat délelőttönként, már az is óriási öröm volt nekik, ha meghallgattuk őket. Amikor pár hétig nem tudtunk menni, mert sokat kellett tanulni vagy más elfoglaltságunk akadt, már alig vártak bennünket. Letelt a kötelező önkénteskedés ideje, de eldöntöttem, hogy legalább havonta egyszer felkeresem őket. Jó érzés, hogy szükségük van rám.