Ujlaki Ágnes ezúttal egy együttélés nehézségei kapcsán írja le gondolatait. Avagy: megváltozhatunk-e valaha egy kapcsolat kedvéért?

Kinek mondjam el?- Együtt vagy mégsem...?

Kedves Ágnes!

Egy dunántúli városban élek, 27 éves ügyintéző vagyok. Anyukám régóta nyaggat azzal, hogy ideje megnősülnöm, mert ő már szeretne unokázni. Ez persze önmagában még nem lenne elég indok, de magam is vágyom már családra. Nem vagyok az a bulizós, focizós, sörözős, edzőtermes fajta, a barátaim is inkább olyanok, mint én.

Tehát nem érzem úgy, hogy elveszíteném a szabadságomat. Csak hát a közelmúltig nem találtam meg azt a lányt, akivel szeretném leélni az életemet. De aztán találkoztam Zsófival, és mindez megváltozott.

Ám most mégis elbizonytalanodtam. Látásból már sok éve ismertem őt, aztán a véletlen közös programra sodort minket, ahol beszélgetni kezdtünk, majd randevúztunk. Két éve vagyunk együtt, és először úgy tűnt, hogy minden téren jól megértjük egymást. Ő ugyanis netezni szeret jobban, én meg olvasni, ő táncolni, én meg kirándulni, de ezek áthidalható különbségek.

A szülei nagyon megkedveltek, mondván, hogy mindig is ilyen szolid, komoly fiút reméltek a lányukhoz. Az én anyukám is elégedett, mert Zsófi házias, tisztaság-szerető, szorgalmas lány. És pont itt van az én fenntartásom.

Amikor meglátogattam, mindig megállapítottam, hogy fiatal létére pedánsan rendezett és tiszta a szobája. Még egy elöl hagyott újság, toll vagy pohár sincs sehol. Én sem vagyok rendetlen, úgyhogy ez tetszett is. Aztán fél éve összeköltöztünk.

A barátnőm most bontakozott ki igazán! Rájöttem, hogy rend- és tisztaságmániás, állandóan pakol. Naponta letörölget mindent, fertőtleníti a konyhát és a fürdőszobát. Ablakot havonta, függönyt kéthavonta mos. Jár a nyomomban, és amit megérintek, azt helyreigazítja.

Ha iszom egy pohár vizet, azonnal elmossa a poharat. Ebéd vagy vacsora közben minden fogás után felpattan és elmosogatja a tányérokat. A szekrényeket havonta kipakolja és portalanítja. A szobában ki kell kerülni a világos szőnyegeket, nehogy bepiszkolódjanak.

És még sorolhatnám. Nem zsémbel, nem bírálgat, csak némán teszi a dolgát, ami a lakás sterilizálása és a makulátlan rend fenntartása. Az anyja ugyanilyen, amit az apja beletörődve tűr. Én már meg akartam kérni a kezét. De most úgy érzem, hogy nem bírnám elviselni ezt a tüsténkedést.

Üdvözlettel: Sándor

Kedves Sándor!

Nos, ha arra kíváncsi, lenevelhető-e Zsófi ezekről a mániáiról, nyíltan megmondom: nem. Ő ilyen marad, sőt talán még ilyenebb. (Nézd meg az anyját… szól a mondás.)

Ha önt már most ennyire idegesíti a helyzet, mi lesz 20-30 év múlva? Lehet, hogy menekülnie kéne a söprű és a porrongy elől?!

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.