Néha egy életen át sem sikerül jól értelmezni szeretteink motivációit. Ujlaki Ágnest most egy ilyen témában kérdezi olvasónk.

Kinek mondjam el? – Túlzott aggodalom

Kedves Ágnes!

Tudom, kissé fura lehet, hogy negyvenéves nőként az anyukámra panaszkodom, de arra kérem, segítsen értelmezni a „tüneteket”. Anyámra mindig is a szigor és a kemény kéz volt jellemző. Amikor hazavittem a színötös bizonyítványt, csak bólintott és aláírta. Amikor nyolcadikban beadtam a jelentkezésemet a megye legerősebb középiskolájába, először nem akart engedni.

Miért nem jó nekem a város másik gimnáziuma, ott nem kéne megszakadni a tanulásban. Az osztályfőnököm beszélt a fejével, elmagyarázta neki, hogy a topgimiből nagyobb esélyem van bejutni az egyetemre. Akkor dünnyögött valamit, hogy minek az egyetem, de tartva a tanárnő rossz véleményétől, végül beleegyezett.

De így reagált minden új ruha-, osztálykirándulás-, színházjegykérésemre is. És nem fösvénységből, mert például következetesen gyűjtötte nekem a pénzt lakásra. Amikor lediplomáztam, meg is vették nekem az első lakásomat, egy kétszobás panelt a megyeszékhelyen.

Anyu boldogan adta át a kulcsot és azt mondta: na, ha férjhez mész, itt még két gyerekkel is leélheted az életed! S amikor kezdőként nagyon keveset kerestünk a férjemmel, minden látogatásakor pénzt dugott a zsebembe: csak kölcsönbe!

De mindig mosolyogva elhárította, amikor meg akartam adni. Ezért érthetetlen, hogy minél jobban megy nekünk, annál inkább visszahúzna. Miért kell a tengerparton nyaralni, miért nem jó a Tiszapart? Miért kell a gyereknek sí- meg nyelvi táborba járni, mi lesz, ha majd követelőzni fog?

Minek az új lakás, nem fértek el a két szobában hárman? De a karrierem sem tetszik neki. Minek az a nagy felelősség? Jobb meghúzni magunkat, abból nem lesz baj. És így tovább.

Közben meg, ha hazamegyünk, mázsányi kajával pakol fel minket. Amikor operáltak és a fiam kicsi volt, két hétre szabadságot vett ki és ellátta a családomat, szívesen és nagyvonalúan. Csak azt nem bírja elviselni, ha előre haladok? Irigység ez vagy mi?

Üdvözlettel: Beáta

Kedves Beáta!

Természetesen nincs szó sem fösvénységről, sem irigységről. Édesanyja tipikusan az a kisember, aki egész életében aggódik. A gyermekét félti az irigyektől, az előre nem látható bajoktól, az anyagi csődtől.

Csak a saját kis világában érzi biztonságban magát, és ezt a biztonságot kívánja a lányának is. Fogadja el őt ilyen anyukának, vannak rosszabbak is, hajaj. Próbálja őt megnyugtatni, amikor aggódik, akár füllentés árán is, miszerint félretett pénzhalmok lapulnak a bankban…

Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.